A Hold utcai csarnok

2010. december 23., csütörtök


A XIX. század fordulóján a fővárosnak 44 piaca volt, amelyeken 4-8 ezer árus kínálta portékáját. A legtöbb piacon nem volt víz, egymás mellett árulták az állatokat és az élelmiszereket, a higiéniai állapotok meg sem közelítették a tisztiorvosi előírásokat. A Közgazdasági és Közélelmezési Bizottság 1892-ben tervpályázatot írt ki a központi és a kerületi vásárcsarnok kivitelezésére.

1897-ben a Fővám téri csarnokkal egy időben nyílt meg a négy kerületi, a Klauzál, a Rákóczi, a Hunyadi téri és a Hold utcai csarnok is. Ez utóbbi terveit Cziegler Győző műegyetemi tanár készítette. A nagy fesztávolságú terek beépítésénél az akkor megjelent új építési anyagokat, az öntöttvasat és a vasbetont alkalmazta. A csarnok egy háromemeletes bérház alsó szintjeit foglalja el. (Forrás: vendegvaro.hu)

Sírköves, dűlöngő temetők

2010. december 21., kedd


Ma Tárnokon keresztül vezetett az utam, s bár ködös, szemetelő, pocsék idő volt, megálltam egy kis fotózásra - hol máshol, a temetőnél. Ami sajátos módon az út két oldalán helyezkedik el, s ott is három különböző, elkerített részen. Úgy sejtem, hogy a lakóterülettől legtávolabb eső, legkisebb terület a régi temető lehet. Sajátos atmoszférája van ennek a fejfákkal teletűzdelt "dűlöngő" temetőnek, ahol végre élesben is bevethettem új szerzeményemet, a Canon EF 70-200/4 L-t.



Régi mesékre emlékszel-e még (1)

2010. december 20., hétfő

... vagyis ha nincs más, előkerülnek régebbi képek. Ezentúl ezzel a címmel mutatom meg elfeledett fotóimat, amelyeket mégis csak előkaparok a ládafiából.

Ez a fotó még a nyaraláson készült, egy hajón, amikor a nagy melegben kidőlt a társaság. Descartes mondása jutott róla az eszembe.

Sümegi anziksz

2010. december 16., csütörtök

Néhány hete Sümegen töltöttünk egy hétvégét, főként pihenéssel. Készítettem néhány fotót is, de nem voltam velük különösebben elégedett. Úgy éreztem, a fáradtság győzött az alkotói invenció fölött, ezért nem is szándékoztam feltenni képeket a blogra. Így visszanézve szerencsére nem tűnnek annyira borzasztónak - igaz, nagyon jónak sem: emléknek megfelelnek. Alig egy éves blogírói időszakom alatt azt tapasztaltam ugyanis, hogy ami itt bemutatásra kerül, az megmarad az emlékezetben, sok más pedig kihullik - néha érdemtelenül. 

Szóval jöjjön egy kis összefoglaló.

Sümeg legfőbb nevezetessége a vár, amely a város közepén-szélén magasodó domb tetején trónol, és - kis túlzással - a város szinte minden pontjáról látható. Ezért aztán nem is véletlen, hogy a legtöbb kép róla szól.





 


És hogy legyenek képek a társaságról is:

Alattunk a város

2010. december 10., péntek

Amikor nincs időm vagy lehetőségem fotózni, előveszem régi, elhanyagolt felvételeimet, és azokon szöszmötölök egy kicsit. Mint most is...

Egy októberi késő délután felmentünk a várba, hogy megnézzük a Budavári Palotában tartott épületfestő-verseny (eredeti angol nevén paint up) bemutatóját. (Erről egy bejegyzésben említést is tettem már.) Ekkor készültek az alábbi életképek a nézelődőkről.

Miközben persze mi is nézelődtünk egy kicsit. 

A Halászbástya árnyékában egy cigányzenekar próbált (vagy örömzenélt, nem tudom), akkor született az utolsó kép, amelynek ránézésre semmi köze a többihez, ám a helyszín mégis összeköti őket.

 

Drakula él, és jól érzi magát!

2010. december 8., szerda

Egy reggel arra a furcsa gondolatra ébredtem, hogy az éjjel Havasalföldön jártam Drakula várában. Találkoztam a félelmetes gróffal és feleségével Szilágyi Jusztinával. Először persze azt hittem,  hogy csak álom volt az egész, de néhány nappal később, amikor fényképeimet töltöttem le számítógépre, előkerült ez a fotó, ami számomra is meglepetésként minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy valóban Drakula otthonában jártam azon az éjjel...

A körülményekre már nem nagyon emlékszem, valahogy kihullottak az emlékezés szeszélyes rostáján... Csak a halálfélelem és a rémület érzése maradt meg a találkozásból. Valamint az ijesztő környezet meg a csodálkozás a pár mai korhoz illő ruháján... nem ilyenre számítottam - ha ugyan számítottam valamire egyáltalán. Hiszen azt sem tudtam, hogy náluk fogok kikötni.

Bevallom, azóta halálos rettegésben élek... Alig merek elaludni. Mi lesz ha még egyszer a társaságukba kerülök? Ugyanolyan váratlanul, mint az előző alkalommal... 

Túlélem-e egyáltalán?

 

2009 ·TiSza by TNB