Március 15. - nemzeti ünnepünk

2024. március 16., szombat

 

Évek óta járok március 15-én fotózni Budapestre. Hol valamelyik ellenzéki megemlékezésre, hol pedig a Nemzeti Múzeumnál megtartásra kerülő állami ünnepségre.  Az ünnepségeken készült fotók az alábbi bejegyzésekben láthatók:

állami ünnepségek a Nemzeti Múzeumnál
 - 2010
 - 2019
 - 2023


egyéb ünnepségek
 - 2011 - a Nemzeti Gárda avatása a Hősök terén fekete-fehérben
 - 2011 - a Nemzeti Gárda avatása a Hősök terén színesben
 - 2012 - a Milla megmozdulása a Szabad sajtó úton
 - 2019 - ellenzéki ünnepség a Szabad sajtó úton.

Eddig még soha semmilyen problémám nem volt se ellenzéki, se állami, "hivatalos" ünnepségeken sem. Ez az év, amikor Orbán Viktor miniszterelnök tartotta a beszédet az állami megemlékezésen, sajnos rikító kivételnek bizonyult. A meglepetés akkor kezdődött, amikor kiszálltam a metróból a Kálvin téren. Az aluljáróból a felszínre érve szinte egy lépést sem tehettem, máris beleütköztem egy hatalmas kordonba, ami a Múzeum körút teljes szélességében húzódott, lezárva az utat a Nemzeti Múzeum felé. Sárga mellényes "felvigyázók" hada és néhány rendőr őrködött azon, nehogy valaki is átverekedje magát a kordonon. Hogy lehet megközelíteni a múzeumot? - kérdeztem egyiküket, aki eligazított, hogy a Kecskeméti utcán és a Magyar utcán (nomen est omen) keresztül, az egész tömböt megkerülve az Astoriánál lehet bejutni a területre. Mit tehettem, kerültem.

Az Astoria környékén kibukkanva valóban egy szabad terület fogadott, azonban 150 méter múlva ismét kordonok tűntek fel. Ezek nem zárták le az utat, csak a repülőtéri forgalomszabályzók mintájára folyosókat alkottak, hogy a bejutni kívánó polgárokat ellenőrizni tudják. 


Mivel jó másfél órával az ünnepség kezdete előtt ott voltam már (hogy minél közelebb tudjak kerülni az eseményhez, és minél jobb szögből fotózhassak), a körút szinte üres volt, így ki lehetett venni, hogy a kordonon túl a Múzeumkert sarka után újabb hatalmas elzárt terület következik, ami egészen a Kálvin térig tart. Semmitől sem zavartatva fényképezőgépemmel a nyakamban átmentem az egyik folyosón, hogy közelebb férkőzzek az ünnepi területhez. Néhány lépés után egy sárga mellényes hölgy szigorú képpel megszólított.
     - Maga mit keres itt?
    Értetlenül bámultam rá.
    - Mit keresnék... Az ünnepségre jöttem!
    A fényképezőgépre mutatott.
    - Van engedélye a fotózásra?
    - Engedély? - kérdeztem vissza. - Ez közterület! Itt nem kell engedély a fotózáshoz!
    Látszott az arcán az elbizonytalanodás. Kicsit gondolkodott, aztán fancsali képpel intett.
    - Jól van, menjen!
    Elbandukoltam a belső kordonig, ami pár lépéssel a Múzeumkert sarka után kezdődött, és megállapítottam, hogy innen bizony semmit sem lehet majd látni az ünnepségből. Már zajlott a beállás, különböző énekesek hangja csendült fel a hangszórókból, de hiába próbáltam a kerítésen keresztül megpillantani valamit vagy valakit, a kerítés fölé emelt óriási kivetítő mindent eltakart (megjegyzem, a monitor képét sem lehetett innen látni, csak a belső, elzárt területről). Megkérdeztem az egyik felvigyázót: mondja, kinyitják valamikor a kordont? Be lehet majd később jutni az elzárt területre? Határozottan rázta a fejét: ide bizony nem lehet bemenni semikor!
    Mivel egyéb videós terveim is voltak aznapra, hát elhagytam a területet, és a Hősök terén készítettem néhány snittet egy készülő videókliphez. 
    Az ünnepség hivatalosan 10.30-ra volt meghirdetve, tíz perccel előtte már ismét az Astoriánál voltam. A tömeg kezdett gyülekezni, és átjutni a folyosókon, ahol a sárgamellényes felvigyázók ad hoc állítottak meg embereket, és kutatták át a táskáikat. Amikor sorra kerültem, az őr a nyakamban lévő gépre mutatott.
    - Fényképezőgéppel nem lehet bemenni! Forduljon vissza!
    - Na, de hát miért nem? - értetlenkedtem. - Nem fegyver ez! De ha gondolja, elteszem a táskámba.
    - Nem! Menjen át, és a következő folyosón menjen ki!
    - És akkor sehonnan nem tudom megnézni az ünnepséget?
    - De igen! - bizonygatta. - Menjen el a szomszéd utcába (ami a Múzeumkert mögé vezetett), onnan bemehet!
    Ez persze teljes képtelenség volt, a Múzeum háta mögül nyilván sehova sem lehet bejutni, de fölösleges lett volna vitatkoznom. Mondhattam volna azt is, hogy telefonnal is lehet fotózni, amit viszont senkitől nem vesznek el, akkor meg mi értelme ennek az egésznek... de ilyenkor mindig eszembe jut a történet, amelyben a tanítvány kérdezi a mesterétől.
    - Mester, azt tanítottad nekünk, hogy hülyékkel nem szabad vitatkozni.
    - Így van, fiam.
    - De Mester! Ha egyszer igazunk van, akkor csak meg kell győznünk valahogy a másikat, nem?
    - De igen fiam. Igazad van.
    Ennyi. Kimentem a kordonon kívülre, eltettem a gépet a táskámba, és egy másik folyosón minden probléma nélkül bejutottam. Bent rögtön láttam vagy tíz másik embert fényképezőgéppel a nyakában... Ennyit ér az a szigor, aminek hülyeség a szinonímája.
    Hamar kiderült, hogy kicsi a tér (nem is csoda, hiszen a terület nagyobb részét elzárták), s az emberek kezdtek összetorlódni. Nemcsak látni nem lehetett semmit, de fotózni se nagyon. Visszafelé kellett sétálni az Astoria felé, ha valamit egyáltalán akartam kezdeni.

    
Amikor este megnéztem az ünnepségről készült összeállításokat, feltűnő volt a hatalmas tömeg a lezárt területen, amit elvileg "senki előtt nem nyitnak ki az ünnepség alatt". Jól látszott, hogy főként vidékiek voltak, akik - a híradás szerint - a bejutáshoz alkalmas karszalagokat viseltek, hogy a többiektől megkülönböztethessék magukat. Nem kérdés, hogy mindannyian előre kijelölt Orbán-szimpatizánsok voltak, akik számára biztosították az ünnepségen való méltó részvételt. Mert mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek, ugye.
    Bevallom, forrt a vérem, hogy kitüntetett nemzeti ünnepünkön kettéválasztják az embereket kiválasztottakra és kirekesztettekre - egy olyan ünnepen, ami elvileg a nemzet együvé tartozását, példa nélküli összefogását jelképezi! Úgy tűnik, a kormányoldal sajátos olvasatában mást jelent a nemzet szó...









Édes magnóliák

2024. március 8., péntek

 

Előző házunk kertjében, Kistarcsán egy hatalmas magnóliabokor (más néven liliomfa) díszelgett (2015-ben még egy bejegyzést is szenteltem neki). Amikor Péteribe költöztünk, örömmel láttuk, hogy új portánk előtt is növöget egy jóval kisebb, de szép formájú magnóliabokor, ami az itt töltött 5 év alatt elérte korábbi cserjénk (vagy inkább fácskánk) méretét. A magnólia igen korán nyíló növény, amelynek számtalan fajtája van, mi mindkét helyen ugyanolyan, rózsaszín virágú példányban gyönyörködhettünk. Idén is már tél végén elkezdtek duzzadni a virágrügyek, s ilyenkor mindig aggódva figyeljük, hogy egy váratlan fagy nem vet-e véget a megindult virágzásnak, de a szívós kis növény eddig még mindig mindent túlélt. Most is vannak már kinyílt szirmok a kibomlani készülő, duzzadt rügyek mellett.

Néhány napja hirtelen lezúdult az ég, és én kapkodva rohantam a teraszra, ahonnan a fejem fölött biztos fedelet tudva fotózhattam a virágokat az esőben. Rövid záridővel (általában kézben kitartott 1/30-dal, néha félve a bemozdulástól 1/80-dal) fotózva az esőcseppek látványos csíkokat húznak a háttérben, rövid záridővel (1/800) pedig kimerevednek a levegőben. Mindkettő nagyon látványos tud lenni (ízlés dolga, hogy kinek melyik tetszik jobban), az pedig különösen érdekes lehet, amikor épp a virág szirmán szétspriccelő cseppet sikerül elkapni.

 






Hernádvécse, Boldogkő, Vizsoly

2024. február 4., vasárnap

Az elmúlt év életem legrosszabb időszaka volt. Hónapokon át húzódó 24 órás otthoni betegszolgálat, nagyon közeli rokonok halálai és betegségek kötöttek gúzsba minket, és nemcsak a lehetőségeinket kurtították meg, de a kedvünket is elvették szinte mindentől. Fotós projektjeim jó része kútba esett, s a családi események rögzítésén kívül nem is nagyon maradt más. Még a szokásos évi összefoglalótól is elment a kedvem...

Alig vártuk, hogy vége legyen az évnek, gondoltuk, majd 2024 jobb lesz. Ám minden úgy folytatódott, ahogy az előző év végződött. Betegségek, műtétre való várakozás, fotózás pedig semmi...

Némi felüdülést jelentett nemrég az a pár nap, amit Hernádvécsén töltöttünk a Vécsecityre keresztelt hotelben, ami egy 1790-ben épített kastélyból került kialakításra a 2010-es évek elején. Az eredeti kastélyhoz több szárnyat hozzáépítettek, amik különböző stílusú berendezést kaptak (Zöld Ház, Vörös Torony stb). A legkülönlegesebb talán a hatalmas, zárt térben elterülő "city", ami egy sajátos várost foglal magában terekkel, kis házikókkal, előkertekkel és színpaddal.

Kirándulásaink érintették Boldogkővárat (beköszönő kép), aminek "gyilokjárójáról" többszáz fotót láttam már, jobbat és rosszabbat is, de természetesen nem lehetett kihagyni a kötelező kattintást. Hogy hol helyezkedik el a kép a többi között, azt leginkább az évszak, a napszak és az időjárás határozza meg...

Kötelező megálló útközben Vizsoly, ahol az 1590-ben nyomtatott Károli-féle biblia egy példánya látható az Árpád-kori templom falain belül. Szerencsénk volt, mert mint megtudtuk, csak előzetes bejelentkezés alapján fogadják a vendégeket, ám nekünk mégis sikerült bejutnunk. Mint kiderült, még a bibliánál is nagyobb értékű látványosság (ha egyáltalán lehet ilyen osztályozást tenni) a templom falain belül megmaradt, színeiben kicsit kifakult, de az országban mégis egyedülálló Árpád-kori freskóegyüttes.


Az eredeti kastélyrész, amihez a többi szárnyat hozzáépítették

A city egy részlete

Boldogkővár híres fotótémája: a "gyilokjáró"


A vizsolyi biblia, háttérben az Árpad-kori, legrégebbi templomrészlettel,
és a freskók egy részével








 

Budapart

2023. augusztus 13., vasárnap

 

A Rákóczi-híd budai lábánál építették fel a 143 m magas MOL Campus hatalmas tornyát, amely annak idején nagy vitákat váltott ki az építészek között (kell-nem kell ilyen magasház Bp-re). A torony mindenesetre impozáns, a környékén pedig 3000 lakás, 13 irodaház épül-épült, 30 ezer ember számára. 

A torony és környéke szép, de ha belegondolok, hogy egy Gödöllő nagyságú városnyi ember jár-kel majd ott naponta, akkor a hely kicsit szűkösnek tűnik.

Eltöltöttem a környéken másfél órát, és jártam-keltemben fotóztam a (még mindig épülő) lakótelepet, az irodaházakat, a Campus üvegablakaiban tükröződő látványt (amit a bent dolgozók üvegablakon átszűrődő képe is gazdagított). A környék látványát uraló torony ablakait éppen egy csapat alpinista tisztította. 

A terület közvetlenül a Duna-parton terül el, így Sho Beach néven egy kisebb strand (és rendezvényközpont) is helyet kapott.



A Mol Campus külső falán a "Lógósok"




2022. júliusában még így állt az építkezés (a Kopaszi gátról fotózva):







Budapest

2023. május 26., péntek

 

Ahogyan tavaly nyáron is, ezúttal is tettem egy sétát Budapesten. Most a Margit híd környékén kószáltam. Életképek, hangulatok, színek, formák, absztraktok - ezek voltak érdeklődésen fő témái.

A beköszönő két szociofotó csak úgy szembejött.



















Fotópályázatok: Portrait 2023 - Photoclub202

2023. április 25., kedd

 

Amióta a nemzetközi versenyeken elért eredményeim alapján 2020-ban megkaptam az AFIAP minősítést, nem pályáztam nemzetközi versenyen. Ám még ma is sorra kapom a felhívásokat (rajta vagyok a levelezőlistán) a különböző versenyeken való részvételekre. Az idén úgy döntöttem, hogy ismét megpróbálkozom a megmérettetéssel, és beneveztem a Photoclub202 körversenyére. Csupa olyan fotóval próbálkoztam, amelyek még nem szerepeltek semmilyen versenyen, már csak azért sem, mert az előző 1-2 évben születtek.




Nagy örömömre mind a négy meghirdetett kategóriában sikerült helyezést kapnom, amelyeken végül is 5 fotómat fogadták el. Ami még értékesebbé teszi a dolgot, mindezeken felül a The Corridor című képem Salon Praise kitüntetést kapott.

Az elért helyezések:

Portrait kategóriában - a Face c. kép (modell: Varga Virág)
Free Color kategóriában - a Three Of Us c. kép (szereplői: Pálinkás-Molnár Mónika és Pálinkás Zsolt)
People And Street kaetóriában - A Waiting és a Separated c. képek
Free Monochrom kategóriában - a The Corridor c. kép.

Portréfotózás - Mercii Babcsannal

2023. április 23., vasárnap

 


A várbéli Tóth Árpád sétány kedvelt fotós helyszín így áprilisban. Mostanában virágoznak ugyanis a hosszú sétány cseresznyefái, amelyek impozáns látványt nyújtanak az odalátogatóknak. 

Mercii Babcsan a facebookon keresett fotóst ehhez a háttérhez, így kerültünk kapcsolatba egymással. Elsősorban közeli portrékat terveztünk, mert a sétány annyira tele van ilyenkor turistákkal, hogy egész alakos képet, háttérben a virágzó fasorral szinte lehetetlen csinálni úgy, hogy bele ne sétáljon egy arra császkáló kósza csoport. (Mindezek ellenére láttam már másoktól remek fotókat, ahol megoldották ezt a problémát - nekünk nem sikerült.)

Maradtak tehát a közeliek. Igen ám, de a fák ágai többnyire a fej fölötti szinten helyezkednek el, ezért külön keresgélni kellett a lelógó ágakat - vagy a modell maga húzta le látható magasságba az ágat főként a fotón nem látható kezével. Persze alsó nézetből is lehet ilyenkor fotózni, amikor is a lombkorona a modell feje fölött látható, de hamar kiderült, hogy ez a nézet Mercii arcához nem igazán előnyös.

Sétánk vége felé kissé elkalandoztunk a vár közeli házai közé, és a rend kedvéért ott is készítettünk pár képet.

A sminket ezúttal is, mint oly sokszor Sminkes Gabi készítette.










Március 15.

2023. március 17., péntek

 

Március 15-én már hagyományosan elindulok fotózni valamelyik budapesti rendezvényre. Az idén a legtöbb megemlékezés délután volt, (a várbélieken kívül, ahova nem akartam felmenni) délelőtt jóformán csak a hivatalos, Nemzeti Múzeum előtti programokat rendezték, ezért emellett döntöttem.

Elég rossz időt jósoltak, sok esővel, de ebben szerencsére nem volt részem, mondhatnám: megúsztam.

Reggel 9-kor már a múzeum előtt kóboroltam, a hivatalos ünneplés csak 10-kor kezdődött. Elég ügyetlenül rendezték be a múzeum előtti placcot, két oldalától kezdve a teljes múzeum előtti tér le volt zárva egészen a kerítésig, oda nem lehetett bemenni, ezért mindent csak a kordonokon túlról (oldalról) vagy a kerítés mögül lehetett nézni. 


 

Engem persze nem igazán maga a műsor érdekelt, ilyenkor szinte mindig az embereket fotózom. Azokból pedig van sokféle...

Először is ott vannak az árusok. 9-kor természetesen már mind a helyén volt. Mindig engedélyt kérek a fotózásra, ha tudok, és rendszerint meg is kapom. Van ilyenkor sokféle válasz, a "persze, nyugodtan"-tól kezdve a "tőlem"-féle vállvonogatásig. Ritka eset, de előfordul, hogy valaki tiltakozik. Ám van olyan is, aki ilyenkor kihasználja a lehetőséget, hogy elbeszélgessen áldozatával. A kokárdát áruló úriember például 10 percre lefoglalt, hogy a világról alkotott nézeteit megossza velem.

 


amikor a lufiktól ki se látszik az árus



Persze nem lehet mindenkitől engedélyt kérni, tömegben (ami fél 10-től már kezdett kialakulni) pedig lehetetlen. Ilyenkor (jobb híján) szabadon kezelem a lehetőségeket. (De a lenti képek közül is van néhány, ami engedéllyel készült.)


 




A tömegben felbukkannak olyanok, akikre előzetesen nem számít az ember. Például ilyen volt a hosszú, piros ruhában fel-feltűnő ember, hátán Jézus képével, aki leszólította a járókelőket. Kedvesen elbeszélgetett az emberekkel (németül!), és brossurákat osztogatott. Bázisa (egy magyarul beszélő társával együtt) a kerítés mellett volt, amelyet magyar és lengyel zászlóval valamint kis angyalkákkal közrefogott Jézus szobor jelzett,







A résztvevők közül számomra a legérdekesebbek mindig a gyerekek, akik (a legtöbbször) kokárdát viselve, magyar zászlót lengetve ártatlan érdeklődéssel vagy éppen fáradtan szemlélik a forgatagot. Szinte mindig a szülők nyakában...





Feltűnnek a média hivatalos képviselői. Bár ők a legtöbbször az egyszerű ember által tiltott, kordonon belüli részen tartózkodnak, vannak, akiket a tömegben is fel lehetett fedezni.

 

Az éber operatőr, aki fél szemmel gyanakodva nézi a minden lében kanál fotóst

A hivatalos műsor kezdete előtt egy külön elkerített részen gyülekeztek a fúvósok. A műsorhoz a múzeum lépcsőire álltak fel - következésképpen alig lehetett belőlük látni valamit. Ez a szervezés nem a jelenlévő tömegnek kedvezett hanem a médiának.



 



dolgozik az operatőr

A legnagyobb érdeklődés persze a huszárokat kísérte, akik nagy tömeg kíséretében a Parlament elől masíroztak a Nemzeti Múzeum elé.




 


Voltak olyan egyenruhások is, akik nem a huszárokkal érkeztek, s akik ráadásul szívesen, kérés nélkül pózoltak a kamera előtt, amikor meglátták, hogy a kerítésen túlról fotózom őket.


A rendőrségi biztosítás persze hozzátartozik az eseményhez. Jelenlétük alig volt észrevehető, néhány kocsi és néhány fő jelezte csak, hogy éber őrei a helyzetnek.
























 

2009 ·TiSza by TNB