A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köd. Összes bejegyzés megjelenítése

Síelés Roglában

2019. február 6., szerda


Én nem síelek. Kicsit bánom, hogy ez kimaradt az életemből, de így hatvan fölött már nem akarom elkezdeni. A barátaimat viszont néha elkísérjük egy-egy kiruccanásra, ahol ők hódolnak a téli sportoknak, mi meg a természetet és a hüttéket járjuk. Este pedig játék és banzáj dúl a szálláson.

Ezúttal a szlovéniai Roglában töltöttünk el egy hétvégét.

A hely csodálatos - mondta mindenki, aki már járt ott, mi viszont az út végi szerpentin szalagjáról letekeredve ebből semmit sem láttunk. Olyan köd fogadott, hogy 50 méterre is alig lehetett ellátni. Még egy kis eső is szemerkélt.

Hajnaltól alkonyatig

2014. december 16., kedd

Tegnap Bábolna környékén jártam. Fél nyolckor a nap sugarai még éppen csak kezdtek áttörni a köd szürke, komor falán. A szélerőművek óriásként magasodó alakjai mögött az ég alja hamarosan látványos vörös és sárga fényben úszott, kicsit sci-fibe illő képet produkálva. Szidtam is magam, amiért szokásomtól eltérően nem hoztam magammal a felszerelésemet, ezért csak a kis kompakttal tudtam megörökíteni a látványt.

Amikor késő délután újra erre a tájékra keveredtem, akkor meg a napnyugtát sikerült elcsípnem az autópálya széléről (igaz nem olyan jó pozícióból, mint reggel).

Karácsonyi fények a ködös Gödöllőn

2013. december 28., szombat

Advent harmadik vasárnapján Gödöllőn jártunk, amikor is tettünk egy kis sétát a kastélyparkban. Eddig nem volt időm azt a kevés képet feltenni, amit a ködös időben készítettem, most pótolom.

A kékórás időszakban próbáltam hosszú záridős képet készíteni a kastély homlokzatáról (állványról), hogy szűk rekesszel csillag alakú fényforrásokat érjek el, de ez a ködös időben nem sikerült. A baloldali, kézből készített kép az egyetlen, ami jó lett. A köd cseppjei ugyanis annyira megszórták a fényt, hogy azt a hosszú záridős fotó már nem viselte el. Nem lettek csillag alakúak a fények, és maga a kép is sokkal rosszabb lett, mint a normál fotó.


Kastélyok: Nagycenk és Fertőd

2013. március 3., vasárnap

Soproni hétvégénk hozadékaként megálltunk egy fotó erejéig a nagycenki Széchenyi-kastélynál és a fertődi Esterházy-kastélynál (hazafelé). 

Nagycenknél még tiszta időt fogtunk ki, visszafelé azonban  akkora köd volt, hogy a kastélykertbe belépve alig látszott valami az épületből. Érdekességképpen egy panorámafotót is készítettem: ilyen téli ködös kép biztosan nem sok van a kastélyról.

A Széchenyi-kastély fotója egy kis játszadozásra is ingerelt, aminek eredménye ez a baloldali valószerűtlenül színezett, textúrázott látvány lett.

Ködösek a reggelek

2011. november 7., hétfő

Az elmúlt héten gyakran ködösek voltak a reggelek. És ha valahol köd van, akkor Bábolna - ahol időnként megfordulok -, biztosan nem maradhat ki belőle. Így volt ez a legutóbb is.

Sóhaja a földnek

2011. március 29., kedd

Kacag a képembe a nap. Még a vezetés sem olyan monoton az autópályán, mint máskor. A sarjadó zöldnek csak itt-ott lelni némi nyomát, s helyenként még mindig a kint felejtett kukorica panaszos-sárga szára zörög, de azért nem kétséges: végre tavasz van.

Bábolna felé váratlanul szürke függöny mögé rejtőzik a táj. Mint egy szégyenlős menyasszony. Szomorú ködpamacsok lengedeznek mindenfelé, s reménytelenül kószálnak a rozsdás talaj fölött.

A föld sóhajtozik. Vágyakozik a nap után.


 




ingyen webstatisztika

Sírköves, dűlöngő temetők

2010. december 21., kedd


Ma Tárnokon keresztül vezetett az utam, s bár ködös, szemetelő, pocsék idő volt, megálltam egy kis fotózásra - hol máshol, a temetőnél. Ami sajátos módon az út két oldalán helyezkedik el, s ott is három különböző, elkerített részen. Úgy sejtem, hogy a lakóterülettől legtávolabb eső, legkisebb terület a régi temető lehet. Sajátos atmoszférája van ennek a fejfákkal teletűzdelt "dűlöngő" temetőnek, ahol végre élesben is bevethettem új szerzeményemet, a Canon EF 70-200/4 L-t.



 

2009 ·TiSza by TNB