A Megyer-hegyi tengerszem

Március elején Sárospatakon töltöttünk egy hétvégét. A város maga is megér egy fotóstúrát, de mivel elég vacak, szürke idő volt, az ott készült képek leginkább csak emlékfotóknak jók.

Nem sokkal volt különb a helyzet az egyik kirándulásunk úti céljával, a Megyer-hegyi tengerszemmel kapcsolatban sem. Azon túlmenően, hogy nem ez az évszak a legalkalmasabb az egykori bányató megörökítésére, az idő sem volt túl kegyes hozzánk.

10. NORVÉGIA - 5. nap

Jenő és a három béna kacsa: ez a délelőtti csapatösszetétel. Péter gyomorrontásra panaszkodik, így a táborban marad, Laci pedig makrózni szeretne a kemping környékén.  Így végül csak négyen indulunk a fjordkerülő útra.

Nincs előre eltervezett program: megyünk, amerre látunk - ez a terv. Nem lehet rossz irányba tévedni: mindenhol a víz és a hegyek kínálják magukat.

8. NORVÉGIA - 3. nap

A busz mellett állok, és nézem a többieket, ahogy egymás mögött araszolva, hangyarajként masíroznak fel a hegyre. Ez nem olyan emelkedő, mint a tegnapi - meredekebb annál. Igaz, csak 2-300 méter hosszú. Köves, mint a Trollok templomához vezető út, de legalább nem kell vízben lépkedni felfelé.

Úgy érzem magam, mint a Marsot meghódító asztronauta, aki a bázisról figyeli, ahogy a társai elindulnak az idegen bolygón a nagy kalandra. Az öt apró ember egyre távolabb kerül, testüket lassan felszívja a messzeség. 

Egyedül maradok a vörös sivatagban.

7. NORVÉGIA - 2. nap

Ahol az ezerkarú tenger ujjai belemarkolnak a hegyekbe és uralmuk alá hajtják a völgyeket, ott születnek a fjordok. Mi most az öblök vendégeként utazunk, egyik oldalunkon víz, hegyek a másikon. A fjordokat egy keskeny csík, az aszfalt fényes szalagja köti csokorba, amely autónk kerekére csavarodva kíséri a partot.

Kóstolgat minket az eső.