A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szivárvány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szivárvány. Összes bejegyzés megjelenítése

2017 - a pályázatok éve

2017. december 28., csütörtök

2017 számomra a fotópályázatok éve volt. Több nemzetközi fotópályázaton neveztem képeimmel, s mivel saját magam sem tudtam igazán értékelni az éves eredményt, nekiálltam egy összesítést készíteni. 

Ahogy most összeszámoltam 7 nemzetközi  fotópályázaton vettem részt, amelyeken összesen 19 képemet helyezték ill. válogatták be. Néhány fotót több pályázatra is neveztem, ezért többször is előfordulhatnak a lenti felsorolásban.



Az AFG Grand Circuit fotópályázat eredménye

2017. június 28., szerda

Az elmúlt hetekben csupa olyan fotóprojektben vettem részt, amelyek képei nem publikusak, így a blogba sem jutott semmi bemutatni való.

Ezúttal is csak egy fotópályázat, a Bosznia-Hercegovina által rendezett AFG Grand Circuit, 2017 körverseny eredményéről tudok beszámolni (amely úgy boszniai, hogy közben Ukrajna is részt vett benne). A három különböző (két boszniai és egy ukrán) versenyen nevezett fotókból 11-et fogadtak el (accepted), ami számomra remek eredmény. A képek közül vannak olyanok, amelyek már más versenyeken is kaptak helyezést, de vannak közöttük új "merítésből származók" is.

Nem akarok senkit untatni a részletes eredménylistával (vagyis hogy melyik versenyen melyik képet válogatták be és milyen témakörben), elég annyi, hogy egyeseket több versenyen is elfogadták, de csupán egyetlen fotó, az Ecce homo kapott elfogadott minősítést mindhárom versenyen.

Aki követi a blogomat, annak egyik kép sem lesz ismeretlen, hiszen vannak, amelyek már többször is megfordultak itt.

13. NORVÉGIA - 8. nap

2015. október 27., kedd

Nyírfákkal és fenyőkkel borított tarka hegyoldalak között autózunk, mint oly sokszor az elmúlt napokban. Egészen sajátos, különleges látvány a sárgászöld lomboktól foltos örökzöld, mintha tarka kendővel fedte volna be a tájat az ősz.

A Rondane Nemzeti Park felé tartunk, arra a helyre, amelynek köszönhetően most itt vagyok. Solymosi Réka norvégiai fotói közül ennek a vidéknek a képeit láttam először, és - talán éppen ezért - ezek tették rám a legnagyobb hatást. Most is a gyönyörű, színes fotókat látom lelki szemeim előtt, miközben mikrobuszunk szorgosan falja az út kilométereit.

6. NORVÉGIA - 1. nap

2015. október 7., szerda

Norvégia 5 millió lakosa háromszor akkora területen osztozik, mint Magyarország - meséli Jenő, a túravezetőnk, miközben elhagyjuk a repülőteret a 9 üléses Opel Vivaro mikrobusszal. Trondheim Norvégia 3. legnagyobb települése, 150 ezren lakják és ebből 30 ezer a diák: ez egy iskolaváros – folytatja Jenő, és sorolja a történelmi adatokat. Teszünk egy rövid kört a városban, mielőtt továbbmennénk.

Az egyik legfontosabb idegenforgalmi látványosság az 1070-ben elkezdett gótikus katedrális. Körbeautózzuk az impozáns épületet, miközben az ablaktörlő csendesen maszatol a szélvédőn. Esik.

Itt érdemes megállni – szólal meg Jenő -, egy negyedóra alatt, amíg leparkolok, gyorsan megnézitek. 
 

2009 ·TiSza by TNB