6. NORVÉGIA - 1. nap

2015. október 7., szerda

Norvégia 5 millió lakosa háromszor akkora területen osztozik, mint Magyarország - meséli Jenő, a túravezetőnk, miközben elhagyjuk a repülőteret a 9 üléses Opel Vivaro mikrobusszal. Trondheim Norvégia 3. legnagyobb települése, 150 ezren lakják és ebből 30 ezer a diák: ez egy iskolaváros – folytatja Jenő, és sorolja a történelmi adatokat. Teszünk egy rövid kört a városban, mielőtt továbbmennénk.

Az egyik legfontosabb idegenforgalmi látványosság az 1070-ben elkezdett gótikus katedrális. Körbeautózzuk az impozáns épületet, miközben az ablaktörlő csendesen maszatol a szélvédőn. Esik.

Itt érdemes megállni – szólal meg Jenő -, egy negyedóra alatt, amíg leparkolok, gyorsan megnézitek. 


A katedrális

Tétován nézünk ki az ablakon. Menjünk ki? Hiszen esik az eső! 

Úgy látom, a többieknek sincs nagy kedve elhagyni a biztos, meleg (és főként száraz) menedéket. Jenő azonban nem hagy választást: megáll a kocsival, és rájövünk, hogy tényleg komolyan gondolja.

Kikászálódunk a buszból. A többiek fényképezőgépet ragadnak, én a kocsiban hagyom: ilyen reménytelenül szürke időben fölösleges erőlködni. Ha emlékfotó kell, majd letöltök egyet az internetről. 

Nyakunkat behúzva csoszogunk az esőben. Éva panaszkodik, hogy nem hozott esernyőt. Persze, hogy nem hozott. Senki sem hozott, hiszen fotós túrára jöttünk! Esernyő alól nem lehet fényképezni.

Laci nyakában ott a Nikon, de hamarosan begyűri a dzsekije alá. Kár volt kihozni, mondja, úgysem érdemes fotózni. Egyetértünk. Miklós és Péter lelkesebbek. Előresietnek, és körbekattogtatják az épületet, miközben mi komótosan baktatunk utánuk. Óvatosan, a fák védelmében lépdelünk, hogy minél kevesebb nedvességet kapjunk a nyakunkba. 

A katedrális bejáratán egy tábla jelzi, hogy milyen szerencsénk van: most éppen látogatható. Kár, hogy erről a kapu mit sem tud: zárva van.



A vízesések otthonában

Amint elhagyjuk Trondheimet, az idő is jobbra fordul. Jobbról a fjordok végeláthatatlan víztükre simogatja a hegyek szikláit, balról valószerűtlenül üde, zöld legelők váltakoznak gyérebben és sűrűbben lakott területekkel. Mindenhol faházak sorjáznak az út szélén, leginkább a jellegzetes „norvég”, bordóba hajló mélyvörös színben (a pontos színkódban nem tudunk dűlőre jutni), de vannak közöttük zöldek, sárgák, kékek és szürke színűek is. Norvégiában fenyőfából építkeznek, csak a nagyobb városokban látni néhány kőépületet. Nem is értem, hogy lehet puhafából házat építeni. Csak a túra utolsó napján kapom meg a választ... 

Vagy másfél órát autózunk, hol a fjordok szomszédságában, hol pedig a hegyek gyomrában: az ország magaslatait ugyanis át- meg átfúrja a millió hernyótestű alagút. Mintha csak Mória bányáiban lennénk.

Az ég derűsebbre vált, s vele mi is. Egyre közelebb kerülünk fotós úti céljaink első igazi állomásához, a „Trollok otthona” hegyvonulat legszebb völgyében, a Vindöldalen folyója mentén fellelhető vízeséshez. Ez az egyetlen hely 10 napos programunkban, ahol még Jenő sem járt. Kicsit keresgélnünk is kell az utat. Végül egy buszmegállóhoz hasonló útkezdeményhez jutunk, ahol norvég feliratok jelzik a belépés árát. A négy lehetőség közül a valami/valami/valami/traktor tűnik az egyik esélyesnek, de végül a valami/valami/valami/bus mellett döntünk. Ugyan buszból csak miniváltozattal rendelkeztünk, de a személygépkocsi norvég megfelelőjét nem tudjuk kihámozni a szövegből. A jegy így végül 100 koronába kerül. Amolyan becsületkasszának tűnik a dolog, mert a nyugtát végül nem kéri sehol senki… (Ezeket a különdíjakat mindig Jenő fizeti, nekünk már nincs az út alatt ilyen jellegű többletköltségünk.)

Csak az a nyugtalanító, hogy amíg a folyó a völgyben kanyarog, addig a mi utunk egyre feljebb és feljebb visz a hegyre. Már kezdünk lemondani a beígért vízesésről, amikor végre meglátunk egy kisebb zuhatagot. Nem pont erről álmodtunk ugyan, de ez legalább itt van!

Éhes farkasokként vetjük magunkat a prédára. A lelkesebbek egészen magasra kapaszkodnak a cseppet sem biztató, csúszós köveken és ingoványos gyepen, hogy minél kedvezőbb helyről örökíthessék meg a látványt. Egy darabig én is csüngök az ágakon, egyensúlyozok a semmi szűk közepén, de sehol sem találok olyan helyet, ahol az állványomat biztonságosan letámaszthatnám. Végül feladom a reménytelen küzdelmet, és nagy nehezen visszaevickélek az útra. Onnan készítek néhány fotót, hogy azért legyen valami, bár tudom, hogy nem ezek lesznek életem felvételei.


Elhaladva a zöld rétek és legelők mellett, a nyírfák és fenyők ölelésében végül előbukkan az „igazi” vízesés! A lelkesedés ismét a tetőre hág, s a fiúk ismét megmászhatatlan sziklákon keresztül verekszik magukat minél jobb pozícióba. Engem ez a vízesés sem tölt el nagy izgalommal. Nem csúnya, persze, de érzem, hogy lesz ez még jobb is...


Éva panaszkodik: elromlott a gépe. Mindent kékben fotóz. Jenő felajánlja, hogy kölcsönadja az egyik gépét, egy Canon 600D-t. 2 gépvázat is hozott, éppen ilyen esetekre. Éva azonban ódzkodik az idegen masinától. Jenő, hogy mentse a helyzetet, előveszi varázstudományát és hipp-hopp megjavítja Éva Canonját. Egyszerűen csak elállítódott valami.

Én meg a 70-200 objektívkupakját nem találom. Áttúrom az egész hátizsákot, felnyalom a környék talaját, de nincs meg. Jenő kisegít eggyel, mert természetesen ebből is van tartalék. VV - mondja, amikor átadja - a Végén Visszavárom!

Még megállunk egy-két helyen, és megállapítjuk, hogy szinte bárhol leállíthatnánk az állványainkat: Norvégia mindenhol csodás látványt ígér. 



A kompon állunk és komponálunk

Szállásunk felé haladva komppal kelünk át egy fjord vizén -  a hegyek vízben tükröződő látványa annyira magával ragadó, hogy bár magam is emlékszem azokra a fotókra, amelyeket mások készítettek itt, mégsem tudom kihagyni: nekem is meg kell csinálnom a sajátjaimat.




Annyira elmegy az idő, hogy végül úgy döntünk, programunk harmadik állomását a következő napra hagyjuk. Eikesdalen hatalmas vízeséséhez (amely Európa tíz legnagyobbjának egyike) olyan későn érkeznénk meg, hogy az utazást követő egyórás gyaloglás után is talán csak tíz percünk maradna arra, hogy megörökítsük. Hét órakor ugyanis itt már teljes a sötét… Talán majd holnap…

Megyünk tehát tovább, szemünket a látnivalókon tartva. A meg-megújuló esőben utazva még egy szivárványt is sikerül elkapnunk.









A napi betevő

Beszaladunk egy út menti boltba, hogy a másnapi elemózsiához szükséges kenyeret és vizet megvegyük. Beteszek egy hatos karton sört is a kosaramba. A kasszánál ér a meglepetés: 300 koronát kell fizetnem. Tudtam, hogy Norvégia drága, de hogy mindez 10.000 Ft legyen? Egy kenyér, egy víz és 6 sör? Nem térek magamhoz. Nézem a nyugtát és jő a megvilágosodás: 200 korona volt csak a sör. 1.000 Ft/doboz. No és persze a kenyér kilója is több, mint 1.000 Ft. A víz szinte már olcsó a maga 6-700 Ft-jával.

Még Oslóban, a tranzitban vettem egy üveg whiskyt, ami 200 koronába került. Reggelire is elment valamennyi. Összesen 1200 koronával érkeztem, és most döbbentem nyugtázom, hogy a pénzem fele már az első nap elfogyott...


És hamarosan a sötétség

Már csaknem leszáll az éj, amikor Rödvenfjord kempingjébe érkezünk. Jenő ismerteti a házirendet: az ajtóban le kell venni a bakancsot és papucsra váltani, hogy ne koszoljuk össze életterünket. A végén úgyis ki kell takarítanunk, legalább megspórolunk valamit a tisztogatás idejéből.

Jó szabály: ehhez tartjuk magunkat egész úton.

Gyorsan elfoglaljuk a 4-személyes faházakat. Miklóssal meginvitáljuk Pétert, aki kérésemre teljes természetességgel vállalja az ágy emeletét, és becuccolunk az apró kis szobába. Az emeletes ágyakon kívül egy asztalka, négy szék és egy apró, de ragyogóan teljesítő elektromos radiátor a berendezés. Csetlünk-botlunk, mindig beleütközünk szerteszét heverő csomagjainkba.

Természetesen esik az eső. Jenő fürdőjáratot szervez a 150 m-re lévő közösségi ház mosdójához, de mivel csak három zuhanyzó van, úgysem férünk be egyszerre valamennyien. Kicsit később gyalog botorkálok át a sötéten, apró zseblámpámmal világítom meg az eső csíkjait, valamit még az útból is sejtek.

De messze még az út vége.

Szerencsére.
__________________________________________________________________________
Következik:
7. NORVÉGIA - 2. nap 

Eddig történt:
5. NORVÉGIA - az utazás  
4. NORVÉGIA - a program 
3. NORVÉGIA - az előkészületek II. 
2. NORVÉGIA - az előkészületek I. 
1. NORVÉGIA - az álom indul

5 megjegyzés:

cerezo írta...

A fotókon túl: nagyon tetszik, ahogy írsz.
Mintha egy regénybe kezdtem volna bele, kellemes a stílusod, a jelen idő is remek. Várom a következő fejezetet! :)

2015. október 7. 21:35
Piroska írta...

bár lehet, hogy nem "életed felvételei" ,de azért gyönyörűségesek. :-) :-) :-)

2015. október 7. 22:47
TiSza írta...

Köszönöm :)
Folytatom a "regényt", ígérem, de mivel holnap elutazom a hétvégére, csak a jövő hét elejére várható a következő fejezet.

2015. október 8. 7:23
Katalin Cséfalvay írta...

Nagyon várom a folytatást! Így egy kicsit énis ott lehetek...

2015. október 8. 11:09
TiSza írta...

Hétfőn-kedden jön a következő!

2015. október 9. 7:26

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB