Spontán budapesti sétáim sora ott folytatódott, ahol az előző alkalommal abbahagytam: a Fiumei úti sírkertben. Néhány fotó után aztán a gödöllői héven találtam magam, hol magával ragadott az utazás élménye.
Ezúttal néhány montázst mutatok, ezek fejezik ki legjobban a hely hangulatát.
Ebben az évben eddig mindössze egyetlen nemzetközi fotópályázaton indultam, amelynek eredménye most derült ki számomra.
A GPU (Global Photographic Union) és a PSA (Photographic Society of America) rendzésében kiírt Discovery Photo Exhibition 2021 versenyen kifejezetten olyan képekkel pályáztam, amelyeket eddig még nem mérettem meg, így külön öröm volt, hogy ezek közül 7 fotó is helyezést ("elfogadást") kapott.
Péteriben egy evangélikus templom és egy temető található. Nem is nagyon van szükség többre egy 2.400 lelket számláló községben.
A temető a település szélén található ugyan, még sincs messze a központtól.
(Frászt kapok a mégsincs kötelező különírásától azon meggondolás alapján, hogy ez a két szó még nem nőtt össze annyira, hogy egybeírjuk őket. Pedig de. Éppúgy, mint az úgysincs szavunk, amit viszont írhatunk egybe.)
"Karanténsétáink" szinte mindig a temető mellett visznek el, amely hívogat a felfedezésre és fotózásra.
Tegnap végre eljött a napja, hogy megismerkedjek a község evangélikus temetőjével.
Ma kaptam az értesítést, hogy a 3er International Salon of Photography (argentin) pályázaton két képem kapott elfogadást. Az Ecce homo helyezése már nem meglepetés, hiszen több versenyen is bizonyított, a Lights In The Fjord c. fotóm viszont első ízben szerepelt nemzetközi versenyen, így ennek a helyezése természetesen öröm számomra.
A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség AFIAP címének megszerzéséhez elég sok szigorú feltételnek kell megfelelni. Ezek mindegyikét teljesítettem már, csak egyetlen egy dolog hiányozott... A megfelelő számú és minőségű helyezéshez legalább 15 versenyen (szalonon) kell sikeresen részt venni, s hiába volt meg nekem már 13 verseny után minden előírt teljesítmény, muszáj volt még két versenyen eredményt elérni, hogy darabra meglegyen a 15. APainting Light montenegrói verseny lett a 14., s nem számít, hogy milyen képpel (lehetett akár olyan is, ami már máshol is sikeresen szerepelt), de be kellett húzni egy 15. versenyen is legalább egy helyezést. Hát ez végre sikerült, és nem csak olyan fotóval (Ecce homo), ami sok más versenyen is bizonyított, hanem egy teljesen "szűz" darabbal is.
Ezzel az argentin versennyel végre a hiányzó feltételt is teljesítettem...
Korábban többször is részt vettem a Prizma Kör fotópályázatain, az utóbbi években viszont eléggé elhanyagoltam őket.
Az idén ismét próbára tettem fotóimat. Most érkezett meg az Azidő címmel meghirdetett pályázat eredménye, amelyen helyezték a Volt egyszer egy álom című fotómontázsomat.
Az alapkép, ami eredetileg egy nagyon jellegzetes öltözetű rajzolót ábrázol, több éve készült a budai várban, köré építettem fel a gondolatot.
Külső szemmel bizonyára unalmasak és hivalkodók ezek a posztok, pláne ilyen mennyiségben. Mégis felteszem őket, egyrészt mert bizony eredménynek számít egy nemzetközi fotópályázaton helyezést elérni (és ami itt nem látszik, hogy több esetben nem is sikerült, ezért aztán természetes az öröm olyankor, amikor igen), másrészt meg azért, hogy (ha másnak nem, hát saját magamnak) megörökítsem mindazt, ami a fotózásaim kapcsán történt.
A legfrissebb hír, hogy a 3rd Palanga Photo Salon versenyén 11(!) képemet fogadták el. Nem is tudom, hogy volt-e egyáltalán ilyen sok képelfogadásom egyetlen versenyen... (Utánanéztem: igen, 2017-ben az AFG Grand Circuit körversenyen.)
Azok számára, akik olvassák a blogot, a képek nem lesznek teljesen ismeretlenek.
(Látszólag mindig ugyanazok a képek jönnek elő, pedig már 20 fölött van azoknak a fotóknak a száma, melyek nemzetközi versenyeken helyezést vagy elfogadást nyertek. Ha a hazai versenyeket és pályázatokat is beleszámítjuk akkor pedig jóval több.)
Időnként részt veszeka Digitális Fotómagazin pályázatain, s néhányszor már sikerült is bekerülnie egy-egy képnek a válogatásba.
Két ilyen jellegű "gyűjteménye" is van a magazinnak. Az egyiken egy adott témához illő fotókkal lehet pályázni, a másik lehetőség, hogy a Képértékelésrovathoz tölt fel képet a fotós, amelyek közül a szerkesztő tetszés szerint válogathat. Itt nem feltétlenül a legjobb alkotások kerülnek kiválasztásra, hanem amelyekhez hasznos értékelés fűzhető.
Ezúttal a tanzániai Zanzibárban rendezett fotópályázat eredményét kaptam meg, ahol az Ecce homo c. képemet fogadták el. Ez az 5. nemzetközi verseny az idén, amelyen sikeresen szerepeltem.
A fotó létrejöttét ebben a bejegyzésben részleteztem (jó régen volt). Ez a kép azóta is az egyik legsikeresebb alkotásom.
2017-ben elég sok nemzetközi fotópályázaton indultam, és jó néhány fotómat helyezték is. A tavalyi évet viszont elhanyagoltam és teljesen kihagytam. Úgy gondoltam, hogy az idén ismét "beszállok a ringbe", s az eddigi sikeres képek mellett megmérettetek néhány újat is. (Ezen nem azt kell érteni, hogy mostanában készültek, hanem hogy eddig még nem szerepeltek versenyeken.)
Az első két pályázat eredményét most ismertem meg. Mindkettő indiai szervezés, amelyeken nagy örömömre három fotómat is elfogadták (azaz accepted minősítéssel végeztek). Külön örülök, hogy ezek között két olyan kép is szerepel, amelyek újak a versenyeken.
Minden év végén eljön a "nagy" összegzés ideje, amikor a fotós elkészíti az elmúlt év leltárát (vagy nem).
Az előző évvel ellentétben 2018. számomra nem a fotós pályázatokról szólt. A2017. évi 7 pályázattal és a 19 helyezett fotóval szemben az idén egyetlen pályázaton sem vettem részt. Az év első felében egyszerűen csak elhanyagoltam a jelentkezést, később pedig lefoglalt a házeladás, -vásárlás és a költözés. Pest megyén belül ugyanis egy másik helységbe települtünk át, gyermekeink és unokáink közvetlen közelébe.
Az előkészületeket Anna FodrÁsz-műhelyében, Vácott végeztük. Kovács Gabi extrém sminkkel készült (ez adta a fotózás tervezésének alapját), eköré próbáltuk felépíteni a koncepciót. Munkánkat jelentősen megnehezítette a zord, szeles téli hideg, jelentős mínuszokkal. Anna gyakorlatilag csak fél percekre tudott a kamera elé állni, utána menekülnie kellett vissza a meleg ruházat alá. A nagy hideg miatt a Dunapartot ki is hagytuk a helyszínek közül. Az extrém smink a képek kidolgozásánál több esetben játszadozásra csábított, a látvány ugyanis nagyon illett egyfajta mesebeli vagy fantasy-környezetbe. (Az igazi persze az lett volna, ha ezt már a fotózás tervezésénél figyelembe vesszük és megfelelő háttérrel készítjük el a felvételeket - de hát ezt elmulasztottuk. A tanulságot viszont levontuk...) Néhány képnél ezért Anna alakját a wallhere.com(ingyenes háttérképek) oldaláról letöltött grafikák mesebeli tájaiba helyeztem, hogy elérjem a kívánt hatást. Az ilyen "buherálásoknál" mindig kihívást jelent a modell és a háttér eltérő szín- és fényviszonyainak összedolgozása. Szerencsére ehhez jó tapasztalatszerzés volt egy korábbi filmplakátkészítés és Noel unokám sárkányos képeinek szerkesztése. A stáb: Modell és haj: Csókás Anna Smink: Sminkes Gabi
2017 számomra a fotópályázatok éve volt. Több nemzetközi fotópályázaton neveztem képeimmel, s mivel saját magam sem tudtam igazán értékelni az éves eredményt, nekiálltam egy összesítést készíteni.
Ahogy most összeszámoltam 7 nemzetközi fotópályázaton vettem részt, amelyeken összesen 19 képemet helyezték ill. válogatták be. Néhány fotót több pályázatra is neveztem, ezért többször is előfordulhatnak a lenti felsorolásban.
Color, Monochrom és Phototravel kategóriákban pályáztam 4-4 képpel, amelyek közül nagy örömömre 7 fotót is helyeztek (accepted, azaz elfogadott minősítéssel).
A Circuit ezúttal 3 különböző versenyt jelentett (ezek lényegéről korábban már írtam pár sort), külön elbírálással és külön eredménnyel. Az Ecce homo c. kép mindhárom versenyen beválogatásra került.
Az elmúlt hetekben csupa olyan fotóprojektben vettem részt, amelyek képei nem publikusak, így a blogba sem jutott semmi bemutatni való.
Ezúttal is csak egy fotópályázat, a Bosznia-Hercegovina által rendezett AFG Grand Circuit, 2017 körverseny eredményéről tudok beszámolni (amely úgy boszniai, hogy közben Ukrajna is részt vett benne). A három különböző (két boszniai és egy ukrán) versenyennevezett fotókból 11-et fogadtak el (accepted), ami számomra remek eredmény. A képek közül vannak olyanok, amelyek már más versenyeken is kaptak helyezést, de vannak közöttük új "merítésből származók" is.
Nem akarok senkit untatni a részletes eredménylistával (vagyis hogy melyik versenyen melyik képet válogatták be és milyen témakörben), elég annyi, hogy egyeseket több versenyen is elfogadták, de csupán egyetlen fotó, az Ecce homo kapott elfogadott minősítést mindhárom versenyen.
Aki követi a blogomat, annak egyik kép sem lesz ismeretlen, hiszen vannak, amelyek már többször is megfordultak itt.
Divat lett összegzést készíteni az éves blogtermésből. Tavaly egy slideshowt csináltam a fotóimból, az idén viszont egy másik utat választottam: a havi kedvenc képek bemutatását.
Persze ez sem sokkal egyszerűbb, mert vannak hónapok, amikor a "termés" nem túl fényes (és ilyenkor legszívesebben semmit sem mutatnék), máskor pedig több jó fotó is kikerül az ember keze közül.
De hát fegyelem is van a világon, ugyebár. Jöjjenek hát a 2014. év hónapjai - visszafelé haladva:
A budapesti Erzsébetváros (VII. kerület) belvároshoz közeli részét zsidó negyednek hívja a köznyelv. Részben azért, mert a 19. század óta itt van a budapesti ortodox zsidóság vallási életének
főbb központja, így a Dohány utcai Zsinagóga, ami Európa legnagyobb zsidó temploma (a világon is a második), valamint a Rumbach Sebestyén utcai és a Kazinczy utcai
zsinagóga. Ezen a területen (a Király utca, Kertész utca, Dohány utca
és a Károly körút között) volt 1944-ben a nagy gettó, ahova több tízezer zsidót költöztettek össze. Az ezredforduló idején ezekben a házakban és udvarokban kezdtek el megjelenni a romkocsmák, amelyek a mai napig is sok turistát vonzanak a környékre.
A Digitális Fotómagazin legutóbbi pályázatának témája a montázs volt. Ezúttal is beküldtem öt képet, amelyek közül az egyik bekerült a kiválasztottak közé.
A montázs alapképe a gödöllői Erzsébet parkban készült egy téli napon (a parkban a nap helyén Erzsébet királyné szobra áll). Az alak a kisebbik fiam, aki Kos szigetén nézett szembe így a lenyugvó nappal a tengerparton. A kép címe: Ha eljő a nap.
Nem gondoltam, hogy 2014. első bejegyzése egy fotós sikerhez fog fűződni... A korábbi években többször is részt vettem a Prizma Kör fotós pályázatain, amelyek eredményeiről már itt is beszámoltam néhányszor.
Ezúttal elég rendhagyó kiírásra került sor, a feladat ugyanis három fotóból összeállított pályamű volt. Örömömre az Eldobott babák című összeállításomat a kiállítottak közé választották. (A kiállítás persze csak ezután lesz.)
Az Ecce homo c. képem készítéséről korábban már beszámoltam a blogban. Nagy örömömre a kép bekerült a Digitális Fotómagazin novemberi számába, a monokróm-pályázat 15kiválasztott fotója közé.
A fotózás olyan, mint a zenélés vagy a sakkozás. Tudod, hogy nem te vagy a legjobb. Lehet, hogy még csak nem is vagy jó (még ha törekszel is arra, hogy az légy). Akkor is... élvezed és csinálod. Mert fotózni muszáj.