Néhány hete Törökországban jártunk. Nem először voltunk ott, igaz, eddig csak amolyan félnapos kiruccanásaink voltak görög szigetekről. Már akkor megállapítottuk, hogy (legalábbis a tengerparti üdülőövezetek) teljesen európaiak. Semmi Ázsia, semmi kosz, semmi zavaró tolakodás. A törökök nagyon kedvesek, barátságosak és közvetlenek. A "mádzsárok" egyébként is kedves nép számukra, hiszen elég sokáig éltünk együtt (ők a 150 évet természetesen nem megszállásként élték meg). Néhány éve az egyik üzletben mondták el, hogy "a zsebemben sok alma van" mondat törökül majdnem ugyanígy hangzik és ugyanazt is jelenti (a különbség annyi, hogy kiejtésben az alma = elma, a zseb = dzseb törökül). Most az egyikük meg azt kérdezte tőlünk: a mádzsárok azok végül is törökök, nem?
Egy kurddal is összehozott minket a véletlen. Természetesen árus volt ő is, és mindennek elmondta a törököket, csak jó embereknek nem. Nem igazi, rendes mohamedánok, mint a kurdok, nincs legalább 10 gyerekük, mint a kurdoknak és nem becsületesek, mint a kurdok. Persze tudni kell, hogy a kurdok a legnagyobb olyan kisebbség a világon, akiknek nincs saját országuk, és a 25-30 milliónyi népességből több, mint 10 millióan Törökországban élnek. És nagyon nincsenek jóban egymással...
A hotelben két magyar animátorlánnyal is megismerkedtünk (az egyikük, Judit a baloldali beköszönő képen látható). Nem irigyeltem őket, reggeltől estig be voltak fogva: eközben végig vidámak, mosolygósak voltak, beszédbe elegyedtek mindenkivel, és bizony alig volt megállásuk.
Hogy itt is maradjon valami az emlékekből, néhány fotót közreadok. Mindenféléről: a hotelről, a kirándulásról a Manavgat folyón, a folyó híres vízeséséről és az első szállodánk absztrakt vonalairól. (Azért első, mert eredetileg egy most épült vadonatúj szállodába foglaltunk, ami viszont nem volt teljesen kész érkezésünkkor /sőt, jóval utánunk sem/. Mivel más problémák is voltak, átkértük magunkat egy másik szállodába, amit becsületére mondva, a Neckermann vonakodás nélkül teljesített.)
