A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Viniczai Sára. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Viniczai Sára. Összes bejegyzés megjelenítése

A magyar sivatagban

2022. augusztus 22., hétfő

 

A "magyar sivatag" elnevezés a fóti homokbányát rejti magában. Egy fotós facebook-csoportban kaptam az ötletet a szokatlan helyszínről, ami megfelelő szög(ek)ből fotózva egy igazi sivataghoz megtévesztésig hasonló hátteret biztosít. 

Régi kedvenc modellem, Trautmann Laura rögtön ráállt, amikor megemlítettem neki az ötletet. Némi előkészítés és egyeztetést követően nagy örömünkre sikerült összehozni újra az "aranycsapatot", Sminkes Gabi és a hajszobrász Viniczai Sára személyében, akikkel már több eredményes projektet is megvalósítottunk a múltban.

Laura óbudai lakásától mindössze 17 perc autóútra van bánya, amiről tudtam, hogy nagyon népszerű a cross motorosok körében. Ez némileg kétségessé tette, hogy mennyire tudunk majd zavaró körülmények nélkül fotózni, hiszen a sivatag-jellegű háttér kevéssé tűnt autentikusnak motorosok részvételével (bár ki tudja).

De más félelmeim is voltak. Az időjárás már hetek óta nem kedvezett a fotózásnak. Irdatlan meleg volt (35-38 fok körül), és az igen erős napsütésben a kiégés szinte elkerülhetetlen. Emiatt meg is próbáltam asszisztenciát szerezni, hogy derítőlappal tudjunk árnyékolni a modellre, de sajnos nem sikerült. Így aztán némi szorongással keltünk útra Laurával a délutáni hőségben...

Az égiek azonban megkönyörültek rajtunk. A meleg ugyan nem csitult, de az égre kósza felhők vándoroltak, amelyek rövid időre derített fényeket varázsoltak nekünk. A szél is feltámadt, ami nemcsak a hőérzetünket csökkentette, de a bérelt ruha hosszú uszályát is fel-felkapta, hogy látványosabb képeket tudjunk készíteni. Ráadásul örömmel tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül nincs a bányában senki. Se motorosok, se bámészkodók, se őrök. Ez utóbbiakról is olvastuk ugyanis, hogy időnként elzavarnak mindenkit, ami akár a fotózás meghiúsulásával is fenyegethetett volna...

Ám minden jól alakult. Szerencsénket kihasználva igyekeztünk a fotózással: alig fél óra alatt "lezavartuk", egyrészt rettegve, hogy mindjárt véget érnek a kedvező körülmények, másrészt meg próbáltam minél rövidebb ideig kitenni a gépet a szélben szálló "sivatagi pornak". Ez idő alatt sem készítettünk azonban kevesebb képet, mint egy-egy fotózás alkalmával szoktunk. Laura remekül mozgott, az egyik póz szünet nélkül követte a másikat, így aztán az eredmény is különleges lett, ahogy terveztük - vagy ahogyan reménykedtünk benne.




















Fotópályázatok: Discovery Photo Exhibition 2021

2021. május 18., kedd

Ebben az évben eddig mindössze egyetlen nemzetközi fotópályázaton indultam, amelynek eredménye most derült ki számomra. 

A GPU (Global Photographic Union) és a PSA (Photographic Society of America) rendzésében kiírt Discovery Photo Exhibition 2021 versenyen kifejezetten olyan képekkel pályáztam, amelyeket eddig még nem mérettem meg, így külön öröm volt, hogy ezek közül 7 fotó is helyezést ("elfogadást") kapott.



The Witch
Modell és haj: Csókás Anna
Smink: Sminkes Gabi


Ride
Modell: Petrovics Vica
Smink: Orosz Ivett
Ruha: TiCCi Rockabilly Clothing


In Yellow
Modell: Petrovics Vica


In Green
Modell: Trautmann Laura
Smink és testfestés: Sminkes Gabi


Wasteland
Modell: Trautmann Laura
Smink: Sminkes Gabi
Haj: Viniczai Sára



Madness
Modell: Trautmann Laura
Smink: Sminkes Gabi
Haj: Viniczai Sára


Memory
Modell és smink: Villás Brigitta








2020 - Összegzés

2020. december 31., csütörtök

2020 különleges év volt, sok szempontból is. Először is itt volt a koronavírus-járvány, ami nagyon átrendezte napjainkat, életvitelünket, hiszen a mindennapjainkban soha még ilyen léptékű változás nem tört ránk az elmúlt 65 évben (ha a politikai változásokat most egy kicsit félretesszük).

Számomra ez volt az utolsó munkában aktív év. A következő időszakot idén kellett megalapozni, s ebben bizony volt feladatom bőven. Mindezek miatt kicsit háttérbe szorult a fotózás - remélem, csak átmenetileg, s 2021-ben már újra egy fotózásban aktív időszak talál rám...


Nézzük, fotózás szempontjából mit hozott nekem a 2020-as év (amit mindössze 16 bejegyzés foglalt össze a blogban):

Őszi portrék Pallag Csengével

2020. november 10., kedd

A werkfotók után jöjjenek a kész fényképek.


Az ősz már javában festegette a fákat, amikor a népligeti fotózást szervezni kezdtük. Félő volt, hogy a következő hétvége már kopasz természettel fogad minket, ezért nem akartunk tovább várni. Modelljeinkkel azonban nem tudtunk megfelelő időpontot találni, így kapóra jött, hogy a 17 éves Csenge (aki fiatal kora ellenére nem először állt kamera előtt) épp akkor keresett fotózási lehetőséget a facebookon. 





Így találtunk egymásra, s rögtön meg is beszéltük, hogy Csenge többféle ruházattal is készül, ami változatosabbá teheti a fotózást. Sminkes Gabitól egy nagy esernyőt is kaptunk, ami szintén hozzájárult a fotók sokszínűségéhez.


Amit kéretünk nem ilyen-olyan jelképnek tekinteni (korunkra jellemzően már az is borzasztó, hogy erre külön ki kell térni), hanem annak, ami: egy fotózás színes kellékének.

Modell: Pallag Csenge
Smink: Sminkes Gabi



 









Fantasy World

2020. július 2., csütörtök

A fantasy-jellegű testfestés ötletgazdája Sminkes Gabi, aki már régóta tervezte a projektet, aminek megvalósítására most jött el az idő. 

Modellként Trautmann Laura vállalkozott a feladatra, aki korábban többször is volt már nagyszerű partnerünk.

A fotózásra Gabi műteremmé átalakított budaörsi stúdiójában került sor.


A hét képe...

2019. december 24., kedd


A Dékány István alapította fotovilag.hu-n a Wasteland-fotózás egyik darabja lett a hét képe. Talán nem olyan nagy dolog ez, mégis megörökítem egy rövid bejegyzés erejéig, mivel elég előkelő társaságban sikerült ezt a helyet elérnem.

Wasteland - fekete-fehérben

2019. november 7., csütörtök

A Wasteland-fotózások menetét és eredményeit az alábbi bejegyzések tartalmazzák:

A bemutatott képeken felül eljátszadoztam kicsit a fekete-fehér verziókkal is, amelyeknek eredményét itt szeretném megosztani.


Wasteland - a konzervgyárban

2019. november 6., szerda

Az előző bejegyzésben Vadnai Ágnes (Senga) műhelyében készített fotókból válogattam, most következzenek a kőbányai konzervgyár elhagyott épületében készültek.

A műhelyben olyan kicsi volt a tér, hogy jobbára csak félalakos fotókra volt lehetőségünk, ezért a konzervgyárban szerettünk volna egész alakosakat csinálni régi gépek, csövek, tartályok között. Kicsit csalódottan vettük tudomásul, hogy jobbára csak csupasz falak meredeznek mindenfelé, mindössze néhány szállítószalag rozsdás csigamaradványai közelítették meg az elvárásainkat. A hiányosságokért némileg kárpótolt, hogy a falakon látható vizesedés maradványait utólag könnyedén vércsíkokká lehetett alakítani.  Az eredeti koncepcióból nem sok maradván azért így is több fotón ki kellett cserélnem a hátteret, hogy legyen valami Laura háta mögött is...

Wasteland - a műhelyben

2019. november 2., szombat

A Wasteland-fotózás előzményeiről és körülményeiről az előző bejegyzésben (werkfotók) már beszámoltam, most jöjjön az eredmény első része.

A smink és a haj Budaörsön született Sminkes Gabi stúdiójában, majd onnan átnyergeltünk Vadnai Ágnes (Senga) kőbányai műhelyébe, ahol sok-sok izgalmas tárgy, szerkezet és kiegészítő várt minket. A ruházatot is ott véglegesítettük, ráaggatván Laurára a stílushoz illő rengeteg "szedett-vedett" holmit, igazi Wasteland-feelinget idéző végeredményt produkálva.

Fotópályázatok: Palanga - Litvánia

2019. május 17., péntek

Külső szemmel bizonyára unalmasak és hivalkodók ezek a posztok, pláne ilyen mennyiségben. Mégis felteszem őket, egyrészt mert bizony eredménynek számít egy nemzetközi fotópályázaton helyezést elérni (és ami itt nem látszik, hogy több esetben nem is sikerült, ezért aztán természetes az öröm olyankor, amikor igen), másrészt meg azért, hogy (ha másnak nem, hát saját magamnak) megörökítsem mindazt, ami a fotózásaim kapcsán történt.

A legfrissebb hír, hogy a 3rd Palanga Photo Salon versenyén 11(!) képemet fogadták el. Nem is tudom, hogy volt-e egyáltalán ilyen sok képelfogadásom egyetlen versenyen... (Utánanéztem: igen, 2017-ben az AFG Grand Circuit körversenyen.)

Azok számára, akik olvassák a blogot, a képek nem lesznek teljesen ismeretlenek. (Látszólag mindig ugyanazok a képek jönnek elő, pedig már 20 fölött van azoknak a fotóknak a száma, melyek nemzetközi versenyeken helyezést vagy elfogadást nyertek. Ha a hazai versenyeket és pályázatokat is beleszámítjuk akkor pedig jóval több.)

Portréfotózás - Sára és Márta 1.

2017. december 1., péntek

Shaltout Sára és Sinka Márta a Facebook egyik TFCD-csoportjában keresett fotóst maguknak, így találtunk egymásra.

A fotózást a Margit-szigetre terveztük, de technikai problémák miatt végül a Westend tetőteraszával kellett beérnünk. Ez ismeretlen terep volt számomra, s hamar kiderült, hogy a kevés növényzet bizony nem túl sok lehetőséget kínál a tervezett szép őszi képek elkészítéséhez. Ellentételezésképpen viszont változatos helyszíneket kaptunk, amelyeket megpróbáltunk kihasználni.

Nyárutó Kocsis Zitával

2017. október 11., szerda


A nyár utolsó leheletét próbáltuk kihasználni szeptember végén, amikor "Nyártündér"-fotózásunkat terveztük. Az ötlet még 2016. őszéről ered, amikor Trautmann Laurával egy jól sikerült  portrésorozatot készítettünk. (Az egyik képet a Zonerama online fotómagazin is kiemelte egy cikkében.) Ezen felbuzdulva úgy döntöttünk a stábbal, hogy sorozatunkat négy évszakosra bővítjük. 

Azóta Molnár Mónikával elkészítettük a "Tavasztündér"-t, s most megpróbálkoztunk a nyári változattal.

Miként az őszi és a tavaszi fotózásnál, úgy most is majdnem elkéstünk. Nem egyszerű feladat egy ilyen projektet összehozni.... Télen például nem is sikerült - így ez a feladat még hátravan.

Portréfotózás - Balázs

2017. október 2., hétfő

Legutóbb Sminkes Gabi lányáról, Alexáról mutattam fotókat, most következzen Gabi fia, Balázs.

A vele készült képek korábbiak, még májusban készültek, de így, a nővérével "csokorba" kötve aktuálisabb.

A fotók a budaörsi Polgármesteri Hivatalnál és Budapesten a Gizella sétányon készültek.



Portérfotózás - Alexa

2017. szeptember 27., szerda

Legutóbb Alexa, Sminkes Gabi lánya került a kamerám elé. (Gabival egy tavalyi őszi fotózás alkalmával ismerkedtem meg, és azóta több fotózást is szerveztünk már.)

Alexa személyi edző, izmos, mégis nőies alakját nem volt nehéz megörökíteni. 

Fotós túránkat a várban kezdtük és Budaörs egyik parkjában fejeztük be.

Tündéri tavasz Mónikával

2017. április 20., csütörtök

A werkfotók után jöjjön a végeredmény. 

A fotózás helyszínéül a gödöllői Szent István Egyetem előkertjét választottuk, amely mindig nagyon gondozott és mutatós, de így tavasszal különösen szép. Néhány fotó erejéig elkalandoztunk az egyetem más részeire is, ahol aranyesőt és egyéb virágzó növényeket találtunk. 

A helyszín előzetes felderítése során próbáltam bejutni az egyetem belső kertjébe, de a szigorú cerberusok megállítottak, mondván "fotózáshoz engedély kell"! 

Régóta tudom, hogy mi magyarok - "megfelelő" beosztásba kerülve - hatalommániásak és már-már az abszurditásig bürokraták vagyunk, ezért ez a reakció nem lepett meg. Inkább azon csodálkoztam volna, ha azt mondják: "a fotózás ártatlan dolog, senkinek nem sérül semmilyen érdeke, menjen csak, és csináljon szép képeket! Majd mi is büszkén látjuk viszont az egyetem csodálatos belső kertjét!" De ilyen reakció elképzelhetetlen. Ahol hatalom van, ott az engedély elengedhetetlen! Különben minek van a hatalom? És ha van engedély, akkor nyilván nem fordul elő semmilyen borzalmas dolog, ami engedély nélkül biztosan megtörténik!

Mónika és Gabi előzőleg hosszú ideig válogatták a ruhákat (legalább harminc darab jött szóba), de nekem az egyik "első találat", Mónika bézs színű ruhája tetszett a legjobban. Több kép készült egy rövid, fekete blézerrel is, s bár kifejezetten jól állt Mónikának, magához a témához kevésbé illett, ezért csak kevés ilyen fotót dolgoztam ki. Az egyik mögé még sárkányos hátteret is tettem, nem kicsit változtatva meg a téma jellegét...

Tündéri tavasz Mónikával - werk

2017. április 18., kedd

Ahogy eljött a március, az interneten hirtelen megszaporodtak a tavasztündér témájú fotók.

Amikor Trautmann Laurával és egy remek stábbal nekivágtunk egy őszi fotózásnak, még magunk sem tudtuk, hogy az eredmény majd arra ösztökél minket, hogy négy évszakos projektre bővítsük ki a sorozatot.

Téli fotózásunk azonban rögtön dugába is dőlt, mert a modellünk kórházba került épp akkor, amikor leesett a hó...

Vártuk hát a tavaszt, hogy folytathassuk a sorozatot. Tavaszi modellünknek, Molnár Mónikának Sminkes Gabi karakteres, színpompás sminket készített, Sára pedig gyönyörű hajkoronát varázsolt Mónika hosszú, fekete hajából.

Egyelőre csak a készülődés werkfotóit tudom megmutatni, a következő bejegyzésben azonban hamarosan jönnek az igaziak.

 

2009 ·TiSza by TNB