Őszi portrék Pallag Csengével - werk

2020. november 1., vasárnap

 

A hétvégére tervezett őszi portréfotózásunk kútba esni látszott egy szervezési probléma miatt. Pedig a lombok már nagy erővel veszítették el színpompás koronájukat, s úgy tűnt, hogy ha várunk még egy hetet, akkor talán már csak a csupasz ágakat fényképezhetjük. Hogy ne vesszenek kárba terveink, pénteken úgy határoztam, hogy teszek egy próbát a Facebook TFCD Pro csoportjában: meghirdetem a modelleknek, hogy ha valaki ráér, szívesen látjuk egy vasárnapi fotózásra. A csapat (Kovács Gabi - smink és Viniczai Sára - haj) ugrásra készen állt - csak éppen modellünk nem volt.


Amikor felmentem a Facebookra, rögtön a szemem elé ugrott Pallag Csenge 2 perce feltett bejegyzése, amelyben mint modell, fotózási lehetőséget keresett. Így akadtunk össze, és beszéltünk meg végül a vasárnapi találkozást.


Az előkészületek (mint rendesen) Sminkes Gabi budaörsi stúdiójában történtek, s bár csak egy egyszerű portréfotózásra készültünk, a lányok szakmai fantáziája (szokás szerint) hamar száguldozni kezdett, s egy különleges smink és haj formájában öltött testet.


A fotózás végül a Népliget elsárgult fái között történt.


Egyelőre csak a werkfotókat adhatom közre, de remélem, hogy hamarosan a kidolgozott, kész képeket is megmutathatom.

Modell: Pallag Csenge
Smink: Sminkes Gabi




 











2 megjegyzés:

Cséfalvay Katalin írta...

Izgatottan várom a végeredményt!

2020. november 8. 7:59
TiSza írta...

Már készül, hamarosan meg tudom majd mutatni.

2020. november 8. 10:39

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB