A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fjord. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fjord. Összes bejegyzés megjelenítése

Az AFG Grand Circuit fotópályázat eredménye

2017. június 28., szerda

Az elmúlt hetekben csupa olyan fotóprojektben vettem részt, amelyek képei nem publikusak, így a blogba sem jutott semmi bemutatni való.

Ezúttal is csak egy fotópályázat, a Bosznia-Hercegovina által rendezett AFG Grand Circuit, 2017 körverseny eredményéről tudok beszámolni (amely úgy boszniai, hogy közben Ukrajna is részt vett benne). A három különböző (két boszniai és egy ukrán) versenyen nevezett fotókból 11-et fogadtak el (accepted), ami számomra remek eredmény. A képek közül vannak olyanok, amelyek már más versenyeken is kaptak helyezést, de vannak közöttük új "merítésből származók" is.

Nem akarok senkit untatni a részletes eredménylistával (vagyis hogy melyik versenyen melyik képet válogatták be és milyen témakörben), elég annyi, hogy egyeseket több versenyen is elfogadták, de csupán egyetlen fotó, az Ecce homo kapott elfogadott minősítést mindhárom versenyen.

Aki követi a blogomat, annak egyik kép sem lesz ismeretlen, hiszen vannak, amelyek már többször is megfordultak itt.

2015 - az utolsó bejegyzés

2015. december 30., szerda

Úgy gondoltam, az idén nem csinálok összefoglalót az év fotóterméséről. Számomra 2015. legnagyobb fotós élménye a norvégiai fotóstúra volt, ezért készítettem egy néhány perces összefoglalót (slideshowt) a képekből. Mivel rengeteg fotó készült, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy csak a fekvő, 3:2 képarányú képeket tettem bele, az állók és a szélesebb fotók kimaradtak.



10. NORVÉGIA - 5. nap

2015. október 20., kedd

Jenő és a három béna kacsa: ez a délelőtti csapatösszetétel. Péter gyomorrontásra panaszkodik, így a táborban marad, Laci pedig makrózni szeretne a kemping környékén.  Így végül csak négyen indulunk a fjordkerülő útra.

Nincs előre eltervezett program: megyünk, amerre látunk - ez a terv. Nem lehet rossz irányba tévedni: mindenhol a víz és a hegyek kínálják magukat.

9. NORVÉGIA - 4. nap

2015. október 17., szombat

Éles kanyarok lélegzetelállító szerpentinje kígyózik a völgy felett, mintha a körben álló hegyóriásokat akarná gúzsba kötni. Gulliver és a liliputi törpék története jut az eszembe. 

Ez itt a Trollstigen, vagyis a Trollok útja

Felfelé autózva azon morfondírozom, hogy ezt a végtelen Möbius-szalagot talán csak azért építették ide, hogy aki felér rajta a kilátóig, az jutalmul föntről is megnézhesse. 11 kanyar vezet a 900 méter körüli csúcsra, ahol kiépített bástyákból nyílik kilátás a völgyre és a környező hegyekre.

Nem sietünk. Útközben megállunk egy félórára a Stigfossen kőhídnál, amely a hasonló nevű vízesés fölött ível át.

8. NORVÉGIA - 3. nap

2015. október 14., szerda

A busz mellett állok, és nézem a többieket, ahogy egymás mögött araszolva, hangyarajként masíroznak fel a hegyre. Ez nem olyan emelkedő, mint a tegnapi - meredekebb annál. Igaz, csak 2-300 méter hosszú. Köves, mint a Trollok templomához vezető út, de legalább nem kell vízben lépkedni felfelé.

Úgy érzem magam, mint a Marsot meghódító asztronauta, aki a bázisról figyeli, ahogy a társai elindulnak az idegen bolygón a nagy kalandra. Az öt apró ember egyre távolabb kerül, testüket lassan felszívja a messzeség. 

Egyedül maradok a vörös sivatagban.

7. NORVÉGIA - 2. nap

2015. október 11., vasárnap

Ahol az ezerkarú tenger ujjai belemarkolnak a hegyekbe és uralmuk alá hajtják a völgyeket, ott születnek a fjordok. Mi most az öblök vendégeként utazunk, egyik oldalunkon víz, hegyek a másikon. A fjordokat egy keskeny csík, az aszfalt fényes szalagja köti csokorba, amely autónk kerekére csavarodva kíséri a partot.

Kóstolgat minket az eső. 

6. NORVÉGIA - 1. nap

2015. október 7., szerda

Norvégia 5 millió lakosa háromszor akkora területen osztozik, mint Magyarország - meséli Jenő, a túravezetőnk, miközben elhagyjuk a repülőteret a 9 üléses Opel Vivaro mikrobusszal. Trondheim Norvégia 3. legnagyobb települése, 150 ezren lakják és ebből 30 ezer a diák: ez egy iskolaváros – folytatja Jenő, és sorolja a történelmi adatokat. Teszünk egy rövid kört a városban, mielőtt továbbmennénk.

Az egyik legfontosabb idegenforgalmi látványosság az 1070-ben elkezdett gótikus katedrális. Körbeautózzuk az impozáns épületet, miközben az ablaktörlő csendesen maszatol a szélvédőn. Esik.

Itt érdemes megállni – szólal meg Jenő -, egy negyedóra alatt, amíg leparkolok, gyorsan megnézitek. 
 

2009 ·TiSza by TNB