A következő címkéjű bejegyzések mutatása: extrém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: extrém. Összes bejegyzés megjelenítése

Fantasy World

2020. július 2., csütörtök

A fantasy-jellegű testfestés ötletgazdája Sminkes Gabi, aki már régóta tervezte a projektet, aminek megvalósítására most jött el az idő. 

Modellként Trautmann Laura vállalkozott a feladatra, aki korábban többször is volt már nagyszerű partnerünk.

A fotózásra Gabi műteremmé átalakított budaörsi stúdiójában került sor.


Wasteland - fekete-fehérben

2019. november 7., csütörtök

A Wasteland-fotózások menetét és eredményeit az alábbi bejegyzések tartalmazzák:

A bemutatott képeken felül eljátszadoztam kicsit a fekete-fehér verziókkal is, amelyeknek eredményét itt szeretném megosztani.


Wasteland - a konzervgyárban

2019. november 6., szerda

Az előző bejegyzésben Vadnai Ágnes (Senga) műhelyében készített fotókból válogattam, most következzenek a kőbányai konzervgyár elhagyott épületében készültek.

A műhelyben olyan kicsi volt a tér, hogy jobbára csak félalakos fotókra volt lehetőségünk, ezért a konzervgyárban szerettünk volna egész alakosakat csinálni régi gépek, csövek, tartályok között. Kicsit csalódottan vettük tudomásul, hogy jobbára csak csupasz falak meredeznek mindenfelé, mindössze néhány szállítószalag rozsdás csigamaradványai közelítették meg az elvárásainkat. A hiányosságokért némileg kárpótolt, hogy a falakon látható vizesedés maradványait utólag könnyedén vércsíkokká lehetett alakítani.  Az eredeti koncepcióból nem sok maradván azért így is több fotón ki kellett cserélnem a hátteret, hogy legyen valami Laura háta mögött is...

Wasteland - a műhelyben

2019. november 2., szombat

A Wasteland-fotózás előzményeiről és körülményeiről az előző bejegyzésben (werkfotók) már beszámoltam, most jöjjön az eredmény első része.

A smink és a haj Budaörsön született Sminkes Gabi stúdiójában, majd onnan átnyergeltünk Vadnai Ágnes (Senga) kőbányai műhelyébe, ahol sok-sok izgalmas tárgy, szerkezet és kiegészítő várt minket. A ruházatot is ott véglegesítettük, ráaggatván Laurára a stílushoz illő rengeteg "szedett-vedett" holmit, igazi Wasteland-feelinget idéző végeredményt produkálva.

Wasteland - werk

2019. október 25., péntek

Nemrégen egy felhívásra lettem figyelmes a facebookon: egy hölgy, Vadnai Ágnes (művésznevén: Senga) keresett olyan fotósokat, akik az általa készített szerkezeteket, ruhákat, kiegészítőket a projektjeikhez felhasználnák. A hirdetéshez felrakott és a honlapján szereplő képekből nagyon izgalmas látványvilág bontakozott elő, úgyhogy (több mint tizedmagammal) én is jelentkeztem a hirdetésre.

Először steampunk-fotózásra gondoltam, de mivel szerettem volna egy kicsit vadabb stílus felé elmenni, amolyan Mad Maxesre venni a látványt, így (mint közben megtudtam a nevét) a wasteland-fotózásnál kötöttünk ki.

Extrém portrék - Csókás Anna

2018. március 5., hétfő

A werkfotók után jöjjenek a kidolgozott képek.

Az előkészületeket Anna FodrÁsz-műhelyében, Vácott végeztük. Kovács Gabi extrém sminkkel készült (ez adta a fotózás tervezésének alapját), eköré próbáltuk felépíteni a koncepciót. 

Munkánkat jelentősen megnehezítette a zord, szeles téli hideg, jelentős mínuszokkal. Anna gyakorlatilag csak fél percekre tudott a kamera elé állni, utána menekülnie kellett vissza a meleg ruházat alá. A nagy hideg miatt a Dunapartot ki is hagytuk a helyszínek közül.

Az extrém smink a képek kidolgozásánál több esetben játszadozásra csábított, a látvány ugyanis nagyon illett egyfajta mesebeli vagy fantasy-környezetbe. (Az igazi persze az lett volna, ha ezt már a fotózás tervezésénél figyelembe vesszük és megfelelő háttérrel készítjük el a felvételeket - de hát ezt elmulasztottuk. A tanulságot viszont levontuk...) Néhány képnél ezért Anna alakját a wallhere.com (ingyenes háttérképek) oldaláról letöltött grafikák mesebeli tájaiba helyeztem, hogy elérjem a kívánt hatást. Az ilyen "buherálásoknál" mindig kihívást jelent a modell és a háttér eltérő szín- és fényviszonyainak összedolgozása. Szerencsére ehhez jó tapasztalatszerzés volt egy korábbi filmplakátkészítés és Noel unokám sárkányos képeinek szerkesztése.

A stáb:
Modell és haj: Csókás Anna
Smink: Sminkes Gabi

Extrém portrék - Csókás Anna (werk)

2018. március 1., csütörtök

Az extrém sminkes fotózás Sminkes Gabi ötlete volt. Vácra utaztunk el a megvalósításhoz, ahol Csókás Anna vállalta a modell szerepét.

Egyelőre csak a werkfotókat tudom megmutatni. Természetesen a kész fotókidolgozás is folyamatban van, de a végeredményre még várni kell. 

A stáb:
Modell és haj: Csókás Anna
Smink: Kovács Gabi

 

2009 ·TiSza by TNB