Wasteland - a műhelyben

2019. november 2., szombat

A Wasteland-fotózás előzményeiről és körülményeiről az előző bejegyzésben (werkfotók) már beszámoltam, most jöjjön az eredmény első része.

A smink és a haj Budaörsön született Sminkes Gabi stúdiójában, majd onnan átnyergeltünk Vadnai Ágnes (Senga) kőbányai műhelyébe, ahol sok-sok izgalmas tárgy, szerkezet és kiegészítő várt minket. A ruházatot is ott véglegesítettük, ráaggatván Laurára a stílushoz illő rengeteg "szedett-vedett" holmit, igazi Wasteland-feelinget idéző végeredményt produkálva.

A műhely maga elég kicsi volt, telezsúfolva a sok Ági-féle furfanggal (egy film teljes szereplőgárdáját fel lehetne szerelni velük), így nem sok helyünk maradt a fotózáshoz. Emiatt mellőznünk kellett az egész alakos képeket (azokra a következő bejegyzésben látható konzervgyári fotózáson kerülhetett sor). A legnagyobb problémának mégsem ez, hanem a háttérként rendelkezésünkre álló stílusidegen rózsaszínű (pink) fal bizonyult, amelyet az utómunkánál kellett átalakítanom.

Némi próbálkozás után előkerült "az őrült tudós" gondolata, amelyet Laura nagy átéléssel jelenített meg. A legtöbb fotónál ezen az úton haladtunk, de azért persze kevésbé extrém beállításokkal is próbálkoztunk.

Smink: Sminkes Gabi
Stylist, kiegészítők: Vadna Ágnes (Senga)









 



2 megjegyzés:

Cséfalvay Katalin írta...

Nagyon érdekes az egész fotózásod menete. Van ilyenkor előzetes terved, gondolom. Hogy pattan ki a fejedből? Vagy folyamatosan alakul?

2019. november 8. 10:43
TiSza írta...

Nem nagyon tudtam előzetes tervet csinálni, mert nem ismertem a lehetőségeket, amiket Ági (Senga) kiegészítői és gépezetei rejtettek. Csak némi elképzelésem lehetett róluk, de csak a helyszínen ismertem meg őket részletesen, Miként a ruházatot is csak ott állítottuk össze, és mindenben rögtönözni kellett. De éppen ez volt az izgalmas a dologban.

2019. november 9. 16:17

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB