A következő címkéjű bejegyzések mutatása: metró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: metró. Összes bejegyzés megjelenítése

Fotópályázatok: Portrait 2023 - Photoclub202

2023. április 25., kedd

 

Amióta a nemzetközi versenyeken elért eredményeim alapján 2020-ban megkaptam az AFIAP minősítést, nem pályáztam nemzetközi versenyen. Ám még ma is sorra kapom a felhívásokat (rajta vagyok a levelezőlistán) a különböző versenyeken való részvételekre. Az idén úgy döntöttem, hogy ismét megpróbálkozom a megmérettetéssel, és beneveztem a Photoclub202 körversenyére. Csupa olyan fotóval próbálkoztam, amelyek még nem szerepeltek semmilyen versenyen, már csak azért sem, mert az előző 1-2 évben születtek.




Nagy örömömre mind a négy meghirdetett kategóriában sikerült helyezést kapnom, amelyeken végül is 5 fotómat fogadták el. Ami még értékesebbé teszi a dolgot, mindezeken felül a The Corridor című képem Salon Praise kitüntetést kapott.

Az elért helyezések:

Portrait kategóriában - a Face c. kép (modell: Varga Virág)
Free Color kategóriában - a Three Of Us c. kép (szereplői: Pálinkás-Molnár Mónika és Pálinkás Zsolt)
People And Street kaetóriában - A Waiting és a Separated c. képek
Free Monochrom kategóriában - a The Corridor c. kép.

2014 - összegzés

2014. december 30., kedd


Divat lett összegzést készíteni az éves blogtermésből. Tavaly egy slideshowt csináltam a fotóimból, az idén viszont egy másik utat választottam: a havi kedvenc képek bemutatását. 

Persze ez sem sokkal egyszerűbb, mert vannak hónapok, amikor a "termés" nem túl fényes (és ilyenkor legszívesebben semmit sem mutatnék), máskor pedig több jó fotó is kikerül az ember keze közül.

De hát fegyelem is van a világon, ugyebár. Jöjjenek hát a 2014. év hónapjai - visszafelé haladva:


Digitális Fotómagazin - képértékelés

2014. november 3., hétfő

Eddig egy alkalommal jelent meg fotóm a Digitális Fotómagazin képértékelés rovatában. A legfrissebb számban ismét kiválasztottak egy képemet, amelyet ezúttal is Szigeti Tamás fotóriporter értékelt.

A kép, amely a Metró címet viseli, Budapesten készült a Deák tér egyik mozgólépcsőjénél, Canon Powershot G10 kompakt géppel, még 2010-ben.

Fény-Árnyék-Szín Világ - fotópályázat

2014. október 1., szerda

Prizma Kör nem először rendezte meg a Fény-Árnyék-Szín Világ
című fotópályázatát, amelyre három kategóriában lehetett nevezni 3-3 fotóval.

A pályázat Szín kategóriájában a kiállítottak közé került az M4-es metró, Gellért tér című képem. A dupla expozícióval készült fotó készítésének körülményeiről a blogban is beszámoltam. (Ugyanebből a sorozatból került a Digitális Fotómagazin 12 legjobbja közé a Móricz Zsigmond Körtérről készült képem is a legutóbb.)

Az M4-es metró - sci-fi változatban

2014. április 29., kedd

A 4-es metró néhány állomása úgy néz ki, mintha csak egy sci-fi film díszletéül szolgálna. Egyes részei egészen futurisztikusak. Ez különösen igaz a Fővám tér, Kálvin tér, a Rákóczi tér és a Bikás park néhány elemére.

Persze lehet vitatkozni, hogy ez jó-e, szép-e, de az biztos, hogy különleges.




Az M4-es metró - dupla expozícióval

2014. április 28., hétfő

Szombaton bevetettem magam az új M4-es metró "alagútjába" és végigjártam a vonalat. Az állomások egy része kifejezetten ordít a fotózás után, nem véletlen, hogy a net tanúsága szerint az elmúlt szűk egy hónap alatt is már rengeteg kép született róluk.

Természetesen megcsináltam a saját fotóimat is a látnivalókról, de hogy legyen valami eltérő is az eddigiektől, megpróbálkoztam néhány dupla expozíciós kép készítésével.

A Canon EOS 70D ugyanis kínál ilyen lehetőséget, ráadásul úgy, hogy a fotók raw-ban is menthetők (nem úgy, mint a hdr-nél, ahol az elég gyenge minőségű eredményt is csak jpg-ben hajlandó eltárolni a gép).


 

2009 ·TiSza by TNB