A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sminkes Gabi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sminkes Gabi. Összes bejegyzés megjelenítése

Portréfotózás - Mercii Babcsannal

2023. április 23., vasárnap

 


A várbéli Tóth Árpád sétány kedvelt fotós helyszín így áprilisban. Mostanában virágoznak ugyanis a hosszú sétány cseresznyefái, amelyek impozáns látványt nyújtanak az odalátogatóknak. 

Mercii Babcsan a facebookon keresett fotóst ehhez a háttérhez, így kerültünk kapcsolatba egymással. Elsősorban közeli portrékat terveztünk, mert a sétány annyira tele van ilyenkor turistákkal, hogy egész alakos képet, háttérben a virágzó fasorral szinte lehetetlen csinálni úgy, hogy bele ne sétáljon egy arra császkáló kósza csoport. (Mindezek ellenére láttam már másoktól remek fotókat, ahol megoldották ezt a problémát - nekünk nem sikerült.)

Maradtak tehát a közeliek. Igen ám, de a fák ágai többnyire a fej fölötti szinten helyezkednek el, ezért külön keresgélni kellett a lelógó ágakat - vagy a modell maga húzta le látható magasságba az ágat főként a fotón nem látható kezével. Persze alsó nézetből is lehet ilyenkor fotózni, amikor is a lombkorona a modell feje fölött látható, de hamar kiderült, hogy ez a nézet Mercii arcához nem igazán előnyös.

Sétánk vége felé kissé elkalandoztunk a vár közeli házai közé, és a rend kedvéért ott is készítettünk pár képet.

A sminket ezúttal is, mint oly sokszor Sminkes Gabi készítette.










A magyar sivatagban

2022. augusztus 22., hétfő

 

A "magyar sivatag" elnevezés a fóti homokbányát rejti magában. Egy fotós facebook-csoportban kaptam az ötletet a szokatlan helyszínről, ami megfelelő szög(ek)ből fotózva egy igazi sivataghoz megtévesztésig hasonló hátteret biztosít. 

Régi kedvenc modellem, Trautmann Laura rögtön ráállt, amikor megemlítettem neki az ötletet. Némi előkészítés és egyeztetést követően nagy örömünkre sikerült összehozni újra az "aranycsapatot", Sminkes Gabi és a hajszobrász Viniczai Sára személyében, akikkel már több eredményes projektet is megvalósítottunk a múltban.

Laura óbudai lakásától mindössze 17 perc autóútra van bánya, amiről tudtam, hogy nagyon népszerű a cross motorosok körében. Ez némileg kétségessé tette, hogy mennyire tudunk majd zavaró körülmények nélkül fotózni, hiszen a sivatag-jellegű háttér kevéssé tűnt autentikusnak motorosok részvételével (bár ki tudja).

De más félelmeim is voltak. Az időjárás már hetek óta nem kedvezett a fotózásnak. Irdatlan meleg volt (35-38 fok körül), és az igen erős napsütésben a kiégés szinte elkerülhetetlen. Emiatt meg is próbáltam asszisztenciát szerezni, hogy derítőlappal tudjunk árnyékolni a modellre, de sajnos nem sikerült. Így aztán némi szorongással keltünk útra Laurával a délutáni hőségben...

Az égiek azonban megkönyörültek rajtunk. A meleg ugyan nem csitult, de az égre kósza felhők vándoroltak, amelyek rövid időre derített fényeket varázsoltak nekünk. A szél is feltámadt, ami nemcsak a hőérzetünket csökkentette, de a bérelt ruha hosszú uszályát is fel-felkapta, hogy látványosabb képeket tudjunk készíteni. Ráadásul örömmel tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül nincs a bányában senki. Se motorosok, se bámészkodók, se őrök. Ez utóbbiakról is olvastuk ugyanis, hogy időnként elzavarnak mindenkit, ami akár a fotózás meghiúsulásával is fenyegethetett volna...

Ám minden jól alakult. Szerencsénket kihasználva igyekeztünk a fotózással: alig fél óra alatt "lezavartuk", egyrészt rettegve, hogy mindjárt véget érnek a kedvező körülmények, másrészt meg próbáltam minél rövidebb ideig kitenni a gépet a szélben szálló "sivatagi pornak". Ez idő alatt sem készítettünk azonban kevesebb képet, mint egy-egy fotózás alkalmával szoktunk. Laura remekül mozgott, az egyik póz szünet nélkül követte a másikat, így aztán az eredmény is különleges lett, ahogy terveztük - vagy ahogyan reménykedtünk benne.




















Kávéházi délután Vicával

2021. augusztus 22., vasárnap

 

Petrovics Vica, akivel már két ízben fotóztunk együtt, új ötlettel keresett meg: készítsünk egy kávéházi sorozatot, amolyan franciás stílusban.

Az elképzelést végül a múlt hétvégén valósítottuk meg. Helyszínként Vica a budai Hegyvidéki Bevásárlóközpontban található Á la Maison étterem kávézórészét választotta. Nagyon hálásak vagyunk az étterem alkalmazottainak a barátságos hozzáállásért és segítőkészségért, amivel a fotózást önzetlenül támogatták! (Ritka manapság az ilyen megnyilvánulás, sajnos sokkal többször találkozik az ember a fontoskodással és akadékoskodással, amivel egy teljesen ártalmatlan fotózást végül ellehetetlenítenek...) Köszönet a segítségért!

Az alkalomhoz illő és időtálló sminket ezúttal is Sminkes Gabinak köszönhetjük!

Vica kérésére a fotókból instagramra szánt filteres változatokat is készítettem, de itt most a képek eredeti változata szerepel.





 

 







Fotópályázatok: Discovery Photo Exhibition 2021

2021. május 18., kedd

Ebben az évben eddig mindössze egyetlen nemzetközi fotópályázaton indultam, amelynek eredménye most derült ki számomra. 

A GPU (Global Photographic Union) és a PSA (Photographic Society of America) rendzésében kiírt Discovery Photo Exhibition 2021 versenyen kifejezetten olyan képekkel pályáztam, amelyeket eddig még nem mérettem meg, így külön öröm volt, hogy ezek közül 7 fotó is helyezést ("elfogadást") kapott.



The Witch
Modell és haj: Csókás Anna
Smink: Sminkes Gabi


Ride
Modell: Petrovics Vica
Smink: Orosz Ivett
Ruha: TiCCi Rockabilly Clothing


In Yellow
Modell: Petrovics Vica


In Green
Modell: Trautmann Laura
Smink és testfestés: Sminkes Gabi


Wasteland
Modell: Trautmann Laura
Smink: Sminkes Gabi
Haj: Viniczai Sára



Madness
Modell: Trautmann Laura
Smink: Sminkes Gabi
Haj: Viniczai Sára


Memory
Modell és smink: Villás Brigitta








2020 - Összegzés

2020. december 31., csütörtök

2020 különleges év volt, sok szempontból is. Először is itt volt a koronavírus-járvány, ami nagyon átrendezte napjainkat, életvitelünket, hiszen a mindennapjainkban soha még ilyen léptékű változás nem tört ránk az elmúlt 65 évben (ha a politikai változásokat most egy kicsit félretesszük).

Számomra ez volt az utolsó munkában aktív év. A következő időszakot idén kellett megalapozni, s ebben bizony volt feladatom bőven. Mindezek miatt kicsit háttérbe szorult a fotózás - remélem, csak átmenetileg, s 2021-ben már újra egy fotózásban aktív időszak talál rám...


Nézzük, fotózás szempontjából mit hozott nekem a 2020-as év (amit mindössze 16 bejegyzés foglalt össze a blogban):

Őszi portrék Pallag Csengével

2020. november 10., kedd

A werkfotók után jöjjenek a kész fényképek.


Az ősz már javában festegette a fákat, amikor a népligeti fotózást szervezni kezdtük. Félő volt, hogy a következő hétvége már kopasz természettel fogad minket, ezért nem akartunk tovább várni. Modelljeinkkel azonban nem tudtunk megfelelő időpontot találni, így kapóra jött, hogy a 17 éves Csenge (aki fiatal kora ellenére nem először állt kamera előtt) épp akkor keresett fotózási lehetőséget a facebookon. 





Így találtunk egymásra, s rögtön meg is beszéltük, hogy Csenge többféle ruházattal is készül, ami változatosabbá teheti a fotózást. Sminkes Gabitól egy nagy esernyőt is kaptunk, ami szintén hozzájárult a fotók sokszínűségéhez.


Amit kéretünk nem ilyen-olyan jelképnek tekinteni (korunkra jellemzően már az is borzasztó, hogy erre külön ki kell térni), hanem annak, ami: egy fotózás színes kellékének.

Modell: Pallag Csenge
Smink: Sminkes Gabi



 









 

2009 ·TiSza by TNB