A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nemzeti Vágta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nemzeti Vágta. Összes bejegyzés megjelenítése

Budapest - 2022. 3. fejezet

2022. október 5., szerda

 

A Nemzeti Vágta már több ízben volt beszámolóm tárgya, idén sem maradhat el.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Hősök terén rendezték a versenyeket, az Andrássy út Bajza utcáig terjedő részét pedig a különböző vásározók vették birtokukba. Most első ízben sikerült bejutnom a tér közepére, amit futamok között időnként megnyitottak. Lehet, hogy ez más években is így volt, de eddig még nem botlottam bele ebbe a lehetőségbe. Így aztán lovasokat is tudtam fotózni, bár kétségtelen, hogy sokkal előnytelenebb pozícióból, mint a túloldali lelátókról. 

Kíváncsiságból megpróbálkoztam a svenkeléssel, elég kevés sikerrel. Utólag belegondolva ez nem is csoda, hiszen azon túl, hogy egy vágtató lovat kellett elég pontosan követni ahhoz, hogy éles legyen (a pontos követés minden svenkelés alapja), vágta közben mind a ló, mind a lovasa egyéb (nem vízszintes, vagyis a svenkelés irányába mutató) mozgást is végez, ami önmagában kiküszöbölhetetlen életlenséget okoz (egy mozgó jármű fotózásánál ez a probléma nem merül fel).

A rendezvény helyszínén és jellegzetes figuráin túl arcokat és életképeket is keresgéltem.

A helyszín

Múlt és jelen





 
A közönség

 

 

 

 






Arcok, emberek, résztvevők

A svenkelési kísérlet


 



 




Multiexpo




Nemzeti Vágta

2021. október 6., szerda

 


Korábban elég sokszor meglátogattam a Nemzeti Vágtát, 2010-ben (kétszer) és 2012-ben írtam is róla. Azóta az esemény egyre kisebb helyre szorul és egyre nehezebb fotózni. A lovas események úgy körbe vannak bástyázva, hogy esélytelen bármit is látni. Igaz, engem mindig a lovaspályán kívüli életképek érdekelnek.

Korábban a Felvonulási téren is álltak sátrak és kiszolgáló egységek, ezek mostanra az Andrássy útra szorultak, ott sorjáztak az út két oldalán, egészen a Bajza utcáig. A hely így nagyon szűkössé vált, hömpölygött a tömeg, hosszú sorok álltak minden standnál, főleg déltájban, amikor volt szerencsém ellátogatni.

A Vágta ezen része főleg evés-ivásról és némi ajándékvásárlásról szólt, s megtalálható volt mindenféle nemzet kínálata... Így vált a Nemzeti Vágta nemzetközivé.


 









Nemzeti Vásárda






Kihagyhatatlan szereplő: a telefon






Nem is Nemzeti Vágta, hanem egyenesen a Nemzetek Vágtája!







 

2009 ·TiSza by TNB