2019 - Összegzés

Szinte már hagyománnyá vált, hogy év végén készítek egy összegzést a blogbejegyzésekből. 

Ezt néha egy videó (slideshow) formájában teszem meg, máskor egy válogatást adok közre az év fotóterméséből. Most ez utóbbit választottam.

Jöjjenek a fotók havi bontásban.

Argentin fotópályázat

Ma kaptam az értesítést, hogy a 3er International Salon of Photography (argentin) pályázaton két képem kapott elfogadást. Az Ecce homo helyezése már nem meglepetés, hiszen több versenyen is bizonyított, a Lights In The Fjord c. fotóm viszont első ízben szerepelt nemzetközi versenyen, így ennek a helyezése természetesen öröm számomra.

A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség AFIAP címének megszerzéséhez elég sok szigorú feltételnek kell megfelelni. Ezek mindegyikét teljesítettem már, csak egyetlen egy dolog hiányozott... A megfelelő számú és minőségű helyezéshez legalább 15 versenyen (szalonon) kell sikeresen részt venni, s hiába volt meg nekem már 13 verseny után minden előírt teljesítmény, muszáj volt még két versenyen eredményt elérni, hogy darabra meglegyen a 15. A Painting Light montenegrói verseny lett a 14., s nem számít, hogy milyen képpel (lehetett akár olyan is, ami már máshol is sikeresen szerepelt), de be kellett húzni egy 15. versenyen is legalább egy helyezést. Hát ez végre sikerült,  és nem csak olyan fotóval (Ecce homo), ami sok más versenyen is bizonyított, hanem egy teljesen "szűz" darabbal is. 

Ezzel az argentin versennyel végre a hiányzó feltételt is teljesítettem...

Fotópályázatok: Palanga - Litvánia

Külső szemmel bizonyára unalmasak és hivalkodók ezek a posztok, pláne ilyen mennyiségben. Mégis felteszem őket, egyrészt mert bizony eredménynek számít egy nemzetközi fotópályázaton helyezést elérni (és ami itt nem látszik, hogy több esetben nem is sikerült, ezért aztán természetes az öröm olyankor, amikor igen), másrészt meg azért, hogy (ha másnak nem, hát saját magamnak) megörökítsem mindazt, ami a fotózásaim kapcsán történt.

A legfrissebb hír, hogy a 3rd Palanga Photo Salon versenyén 11(!) képemet fogadták el. Nem is tudom, hogy volt-e egyáltalán ilyen sok képelfogadásom egyetlen versenyen... (Utánanéztem: igen, 2017-ben az AFG Grand Circuit körversenyen.)

Azok számára, akik olvassák a blogot, a képek nem lesznek teljesen ismeretlenek. (Látszólag mindig ugyanazok a képek jönnek elő, pedig már 20 fölött van azoknak a fotóknak a száma, melyek nemzetközi versenyeken helyezést vagy elfogadást nyertek. Ha a hazai versenyeket és pályázatokat is beleszámítjuk akkor pedig jóval több.)

Fotópályázatok: Painting Light 2019

A 3rd International Contest Painting Light 2019 montenegrói rendezésű versenyen 4 fotómat helyezték, közülük a Windlass című kép díjat nyert.

Az egyszerűség kedvéért a megküldött certifikátokat másolom be ide, amelyeken a képek is láthatók.

A Yellow And Blue című fotó először szerepelt versenyen, a modell: Trautmann Laura.

Fotópályázatok: JCM Circuit, India

A nemzetközi fotópályázatok túlnyomó része digitális, ami annyit jelent, hogy a pályázatokat online felületen kell feltölteni jpg-formátumban. Ezeknél a versenyeknél az eredmény és a fotók csak a rendező szerv honlapján jelennek meg, s csak elvétve kerülnek valamilyen nyomtatott formában közreadásra.

Vannak azonban olyan - ún. print - versenykiírások is, amelyeken csak fizikailag kinyomtatott, papírképes fotókkal lehet indulni. Ezekre minimum 20x30 cm-es, de a legtöbbször nagyobb (a kiírásban meghatározott) méretű fotókat kell beküldeni.

2017 - a pályázatok éve

2017 számomra a fotópályázatok éve volt. Több nemzetközi fotópályázaton neveztem képeimmel, s mivel saját magam sem tudtam igazán értékelni az éves eredményt, nekiálltam egy összesítést készíteni. 

Ahogy most összeszámoltam 7 nemzetközi  fotópályázaton vettem részt, amelyeken összesen 19 képemet helyezték ill. válogatták be. Néhány fotót több pályázatra is neveztem, ezért többször is előfordulhatnak a lenti felsorolásban.

A Kohinoor Digital Circuit fotópályázat eredménye

Az év utolsó pályázata (számomra) a Kohinoor Digital Circuit - 2017 elnevezésű verseny volt.

Color, Monochrom és Phototravel kategóriákban pályáztam 4-4 képpel, amelyek közül nagy örömömre 7 fotót is helyeztek (accepted, azaz elfogadott minősítéssel).

A Circuit ezúttal 3 különböző versenyt jelentett (ezek lényegéről korábban már írtam pár sort), külön elbírálással és külön eredménnyel. Az Ecce homo c. kép mindhárom versenyen beválogatásra került.

Az AFG Grand Circuit fotópályázat eredménye

Az elmúlt hetekben csupa olyan fotóprojektben vettem részt, amelyek képei nem publikusak, így a blogba sem jutott semmi bemutatni való.

Ezúttal is csak egy fotópályázat, a Bosznia-Hercegovina által rendezett AFG Grand Circuit, 2017 körverseny eredményéről tudok beszámolni (amely úgy boszniai, hogy közben Ukrajna is részt vett benne). A három különböző (két boszniai és egy ukrán) versenyen nevezett fotókból 11-et fogadtak el (accepted), ami számomra remek eredmény. A képek közül vannak olyanok, amelyek már más versenyeken is kaptak helyezést, de vannak közöttük új "merítésből származók" is.

Nem akarok senkit untatni a részletes eredménylistával (vagyis hogy melyik versenyen melyik képet válogatták be és milyen témakörben), elég annyi, hogy egyeseket több versenyen is elfogadták, de csupán egyetlen fotó, az Ecce homo kapott elfogadott minősítést mindhárom versenyen.

Aki követi a blogomat, annak egyik kép sem lesz ismeretlen, hiszen vannak, amelyek már többször is megfordultak itt.

A GIP körverseny eredménye

Éppen az előző bejegyzésben írtam a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) nemzetközi fotópályázatairól, ezek között a körversenyekről is. Ma kaptam az értesítést, hogy a német GIP (German International DVF-Photocup 2017) körversenyein összesen 9 fotóm kapott accepted, azaz elfogadott minősítést.

Egyik-másik kép már más versenyeken is elnyert valamilyen helyezést, és külön érdekesség tanulmányozni, hogy ugyanaz a kép mennyire más megítélés alá esik a különféle pályázatokon. Az itt résztvevő fotók egy része is csak a körverseny egyikén kapott elismerést, két kép pedig kettőn is. A Travel kategóriában pl. két versenyen is jóra értékelték a pályázatra küldött négy kép valamelyikét, a harmadikon viszont egy se került kiválasztásra. A Monochrom képeknél pont fordítva: ahol a Travel kategóriában rosszul szerepeltem, ott két fekete-fehér kép is befutott.

A pályázat három versenye: 

• Fotosalon Hessen
• Fotosalon Baden-Württemberg
• Fotosalon Niedersachsen

A teljes versenyeredmény itt található, közben pedig feltették a fotók katalógusát is (érdemes belenézni, fantasztikus képek vannak közöttük).

A Light Summit 2017 fotópályázat eredménye

Úgy látszik, a sikerek hete köszöntött rám: egy újabb fotóm kapott előkelő helyezést a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) egyik nemzetközi versenyén.

A Lights From Heaven (Mennyei Fények) c. képem a 

FIAP Bronz Medálját 

kapta a Light Summit 2017 Phototravel kategóriájában, amelyben 40 fotós 157 pályázata közül lett 3. a kép.

A fotó Norvégiában készült, Molde városának egyik domboldaláról fotózva 2016. őszén.  A verseny teljes eredménylistája itt olvasható. 

2015 - az utolsó bejegyzés

Úgy gondoltam, az idén nem csinálok összefoglalót az év fotóterméséről. Számomra 2015. legnagyobb fotós élménye a norvégiai fotóstúra volt, ezért készítettem egy néhány perces összefoglalót (slideshowt) a képekből. Mivel rengeteg fotó készült, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy csak a fekvő, 3:2 képarányú képeket tettem bele, az állók és a szélesebb fotók kimaradtak.

Norvégia - 2015

15. NORVÉGIA - Epilógus

Kilencen nyomorgunk a buszban: ennyi ember számára bizony nagyon kicsi a hely. Hárman ülünk egy sorban, a középső ülések - mint szinte minden kocsiban - keskenyebbek és ezért elég kényelmetlenek. A csomagtartó teljesen megtelt a bőröndökkel, még a kalaptartó is dugig van. A fotóstáskáknak, hátizsákoknak már nem jut hely, utazás közben mindenkinek az ölében kell tartani a felszerelését - esetleg a lába előtt a padlón, de ott inkább az uzsonnás szatyrok dülöngélnek szendvicsekkel és vízzel.

Ha ennyire tele van a busz, akkor nem csak az utazás, de a ki- és beszállás is kényelmetlen. A legrosszabb a hátsó fertály, ahonnan a középső sor szélső ülésének megdöntése után lehet csak kifurakodni a résen. Csomaggal a kézben ez még nehezebb... 

Az elöl ülők jól látnak, de hátul már elég vakon ül az ember. Nem mindegy tehát az sem, hogy kinek melyik szék jutott. Ezért aztán külön téma az ülésrend időszakonkénti megváltoztatása, hogy ne mindig ugyanazé legyen a legrosszabb vagy éppen a legjobb hely. Ez pedig az érdekellentétek miatt könnyen valódi ellentéteket szül.

Amikor az ember ilyen körülményeket kénytelen elviselni, hamarabb elfogy a türelme. Csökken a tűrőképessége, könnyebben felcsattan, kisebb dolgokon is hamarabb felhúzza magát. S egy idő után fokozódik a rosszkedv.

Így is történhetett volna...

14. NORVÉGIA - 9. nap

Tükröződések fotózása egy közeli tónál és egy nem túl megerőltető túra a Gutulia Nemzeti Park skanzen-jellegű régi farmépületeihez - nagyjából ennyi a mai program. 

Sólyomszemünk, Miklós néhányszor felhívja a figyelmünket az éppen arra vonuló rénszarvascsordákra (természetesen mindig ő fedezi fel őket elsőként), amelyek úgy vonulnak át az utakon, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Kíváncsian bámulnak ránk, miként mi rájuk, csak ők éppen nem fotóznak le minket.

Az egyik parkban egy helyiérdekű mókust is sikerül végigkergetünk gépeinkkel. Végül egy etetőn állapodik meg - itt a vadon élő állatok békében osztoznak meg a területen az emberekkel.

13. NORVÉGIA - 8. nap

Nyírfákkal és fenyőkkel borított tarka hegyoldalak között autózunk, mint oly sokszor az elmúlt napokban. Egészen sajátos, különleges látvány a sárgászöld lomboktól foltos örökzöld, mintha tarka kendővel fedte volna be a tájat az ősz.

A Rondane Nemzeti Park felé tartunk, arra a helyre, amelynek köszönhetően most itt vagyok. Solymosi Réka norvégiai fotói közül ennek a vidéknek a képeit láttam először, és - talán éppen ezért - ezek tették rám a legnagyobb hatást. Most is a gyönyörű, színes fotókat látom lelki szemeim előtt, miközben mikrobuszunk szorgosan falja az út kilométereit.

12. NORVÉGIA - 7. nap

A pézsmatulok ott van a bokor alatt - erősködik a parkolóban az autós, akitől útbaigazítást kérünk. Előveszi fényképezőgépét, és a kijelzőn mutatja felvételét a bikáról, ahogy a távolban, a domb alján heverészik. Jenő messzelátót ragad, és néhány másodperces keresgélés után megtalálja az állatot. Nehezen akarjuk elhinni, hogy ilyen szerencsénk van, alig szálltunk ki a kocsiból és máris rátaláltunk a hőn vágyott pézsmatulokra. Gépemen már a 70-200 van, a megjelölt irányba fordítva megkeresem a bikát. Ilyen távolságból csak egy egér ugyan, de hátán fehérlő bundájával még így is kirí a környezetéből. 

Most már csak meg kell találnunk az átkelőt a folyón.

11. NORVÉGIA - 6. nap

Jenő mérgelődik. A Briksdal-gleccser néhány éve még egybefüggő fal volt, összeért a tóval. A tegnapi látvány meg se közelíti a régit, ez így mit sem ér! Mégiscsak kéne látnunk egy igazi, érintetlen gleccsert is!

Megfaggatja a kemping recepciósát, merre találhatnánk egy szebbet, jobbat, olyat, ahol egybefüggő a gleccserjég fala. A derék norvég segít: itt van egy, nem is olyan messze, 200 km az egész!

Jenő szavazásra bocsátja a kérdést: autózzunk-e 400 km-t oda-vissza egy újabb gleccser kedvéért? Egyedül a legyengült Péternek nincs kedve a hosszú úthoz, a társaság többi tagja megszavazza a programváltozást.  Cserébe lemondunk az egyik betervezett fjellvidékről, olyat úgyis láttunk már és még fogunk is.

10. NORVÉGIA - 5. nap

Jenő és a három béna kacsa: ez a délelőtti csapatösszetétel. Péter gyomorrontásra panaszkodik, így a táborban marad, Laci pedig makrózni szeretne a kemping környékén.  Így végül csak négyen indulunk a fjordkerülő útra.

Nincs előre eltervezett program: megyünk, amerre látunk - ez a terv. Nem lehet rossz irányba tévedni: mindenhol a víz és a hegyek kínálják magukat.

9. NORVÉGIA - 4. nap

Éles kanyarok lélegzetelállító szerpentinje kígyózik a völgy felett, mintha a körben álló hegyóriásokat akarná gúzsba kötni. Gulliver és a liliputi törpék története jut az eszembe. 

Ez itt a Trollstigen, vagyis a Trollok útja. 

Felfelé autózva azon morfondírozom, hogy ezt a végtelen Möbius-szalagot talán csak azért építették ide, hogy aki felér rajta a kilátóig, az jutalmul föntről is megnézhesse. 11 kanyar vezet a 900 méter körüli csúcsra, ahol kiépített bástyákból nyílik kilátás a völgyre és a környező hegyekre.

Nem sietünk. Útközben megállunk egy félórára a Stigfossen kőhídnál, amely a hasonló nevű vízesés fölött ível át.

8. NORVÉGIA - 3. nap

A busz mellett állok, és nézem a többieket, ahogy egymás mögött araszolva, hangyarajként masíroznak fel a hegyre. Ez nem olyan emelkedő, mint a tegnapi - meredekebb annál. Igaz, csak 2-300 méter hosszú. Köves, mint a Trollok templomához vezető út, de legalább nem kell vízben lépkedni felfelé.

Úgy érzem magam, mint a Marsot meghódító asztronauta, aki a bázisról figyeli, ahogy a társai elindulnak az idegen bolygón a nagy kalandra. Az öt apró ember egyre távolabb kerül, testüket lassan felszívja a messzeség. 

Egyedül maradok a vörös sivatagban.

7. NORVÉGIA - 2. nap

Ahol az ezerkarú tenger ujjai belemarkolnak a hegyekbe és uralmuk alá hajtják a völgyeket, ott születnek a fjordok. Mi most az öblök vendégeként utazunk, egyik oldalunkon víz, hegyek a másikon. A fjordokat egy keskeny csík, az aszfalt fényes szalagja köti csokorba, amely autónk kerekére csavarodva kíséri a partot.

Kóstolgat minket az eső.