Fotópályázatok: JCM Circuit, India

2019. április 29., hétfő

A nemzetközi fotópályázatok túlnyomó része digitális, ami annyit jelent, hogy a pályázatokat online felületen kell feltölteni jpg-formátumban. Ezeknél a versenyeknél az eredmény és a fotók csak a rendező szerv honlapján jelennek meg, s csak elvétve kerülnek valamilyen nyomtatott formában közreadásra.

Vannak azonban olyan - ún. print - versenykiírások is, amelyeken csak fizikailag kinyomtatott, papírképes fotókkal lehet indulni. Ezekre minimum 20x30 cm-es, de a legtöbbször nagyobb (a kiírásban meghatározott) méretű fotókat kell beküldeni.

Ilyen versenyek területére egészen ez év kezdetéig még nem merészkedtem. Ekkor is elsősorban a kisebb méretű képeket elfogadó pályázatokat kerestem, és nem is próbálkoztam a 40x50 cm-es méretet igénylő pályázatokkal. Így is elég macerásnak bizonyult a 20x30 cm-es fotók biztonságos beborítékolása oly módon, hogy a küldemény a posta megpróbáltatásait biztosan kibírja.

Elsőként egy skót, majd egy svéd papírképes versennyel próbálkoztam - eredménytelenül.  A blogban eddig csak a sikerekről számoltam be, de azért bizony eddig is voltak olyan pályázatok, amelyeken nem jártam sikerrel. Ez egyrészt teljesen normális, másrészt azt is mutatja, hogy nem is olyan magától értetődően könnyű dolog egy versenyen az elfogadottak közé bekerülni! Ezért aztán külön öröm, ha sikerül.

Legutóbb az indiai JCM papírképes körversenyén indultam, amelyre 4 fekete-fehér és 4 színes képet küldtem. Ezen a pályázaton igyekeztem olyan képekkel indulni, amelyeket a korábbi versenyeredmények alapján a legesélyesebbnek gondoltam. A fotókat három különböző helyen (Delhi, Dhanbad, Udaipur), három különböző zsűri értékelte. 

Ma kaptam meg az eredményt, amelyből kiderült, hogy taktika meghozta a gyümölcsét: 3-3 fotót is elfogadtak a Color és Monochrom kategóriában. Van olyan kép, amit mind a három versenyen beválogattak, de van persze olyan is, amelyet csak az egyiken (a képek alatt az elfogadás helye szerepel).



 
Ecce homo   
Delhi - Dhanbad - Udaipur


Lights And Shadows
Dhanbad - Udaipur
   
Windlass
Delhi


Earth And Sky
Delhi - Dhanbad - Udaipur

Station
Delhi - Dhanbad

The Glacier And The Red Boat
Udaipur


A Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) versenyein elért eredmények alapján művészi diplomát lehet szerezni, melynek több fokozata van. Már a legelső, AFIAP nevű (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Művésze) cím elérésének is szigorú feltételei vannak:


  • 15 különböző nemzetközi "szalonon", azaz versenyen kell eredményt elérni, vagyis ezek mindegyikén legalább 1 képnek elfogadást kell kapnia (a körversenyek egy versenynek számítanak, tehát a jelen esetben a fenti JCM  egyetlen szalonnak számít);
  • ezeknek a versenyeknek legalább 8 különböző országban kell lenniük;
  • 15 különböző fotóra legalább 40 elfogadást (vagy annál jobb helyezést) kell elérni. (Egy adott fotó tehát több versenyen is kaphat helyezést, de kell azért 15 különböző képnek lennie, amelyek mindegyike legalább egy elfogadást nyer. Ez a kitétel ugyanakkor azt is megmagyarázza, miért küldi el az ember ugyanazt a fotót több pályázatra is.)
  • és végül ezen képek közül legalább 4 különböző alkotásnak legalább 1-1 papírképes elfogadást el kell elérnie.

Ez utolsó kitétel miatt van jelentősége annak, hogy az ember digitális vagy papírképes versenyen indul. Ha valaki a nemzetközi megmérettetésen túl az AFIAP cím megszerzésére is gondol, akkor bizony minden feltételt teljesítenie kell...


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB