Budapesti impressziók

2012. május 31., csütörtök

Szombat délelőtt mászkáltam egy kicsit a Dunaparton. Rájöttem, hogy bár egyenként szinte minden pontján jártam már, de egyhuzamban még sosem sétáltam el az Erzsébet hídtól a Lánchídig. Pedig igazi turistalátványosság: kellemes környezet, barátságos vendéglők, gyönyörű kilátás. 

Persze hanyagoltam az igazi látványtémák direkt fotózását (pedig szép idő volt és még felhők is voltak a kék égen), inkább a hangulatból próbáltam megragadni valamit.


Amikor az orgona virágzik

2012. május 6., vasárnap

Németh Erikával ősszel készítettük első közös fotóinkat a Budai Várban. Erika ezúttal tavaszi virágos képeket szeretett volna csinálni. Bár először repcés fotózást terveztünk, mivel messze kellett volna utazni egy igazán szép, virágzó repcetáblához, végül másik ötlete, az orgonás képek mellett maradtunk.

 

2009 ·TiSza by TNB