Őszi sanzon

2010. október 19., kedd


Szombat délután magára hagytam a családot, és elautóztam Alcsútra, hogy az arborétum őszi színkavalkádjából ráfessek valamit az SD-kártyára. A szokásos "szép színes, őszi képek"-hez azonban (némi csalódottságomra) az enyészet még nem maszatolta át eléggé a természetet, ezért ráértem elkalandozni egy kicsit a hosszú záridős felvételek világába. A módszer lényege az volt, hogy a gépet először célra tartottam, majd az expozíció végén hirtelen elmozdítottam függőleges vagy körkörös irányba. Persze az 1/4 és 1/8 záridőknek pont a végét elcsípni elég huncut feladat, csak érzésre mehet az ember, s túl korai mozgatásnál csak kuszaság lesz az eredmény. A hosszú záridőnél eleve adott a bemozdulás, vagyis biztosan életlen lesz a kép (tudom: állvány! - de még nincs). Ám ha sikerül úgy megtartani a gépet, hogy még ne okozzon hányingerszerű érzetet az élesség túlzott hiánya, akkor sajátos atmoszférájú,  kicsit festményszerű, az őszi hangulatot elég jól tükröző képek jönnek létre. Legalábbis most így gondolom. Aztán lehet, hogy később meg kidobom őket a szemétbe. Végül is lehet, hogy csak az én szemem szokott már hozzá a látványhoz, mindenki más csak életlen pacákat lát...

Ezzel a technikával már korábban is kísérleteztem, így készült (még kompakttal) a fenti szárazvirág-fotó is (igaz, ott legalább egy második redőnyre szinkronizált vakuvillanás segített a virágok kiemelésében).

Az arborétum képei közül az első kettőn nincs semmilyen speciális utómunka, a harmadiknál viszont már csaltam egy kicsit: a hídon átsétáló pár egy másik (nem berázott) képről került oda (ezért tüntettem fel a címkék között a montázst is).









ingyen webstatisztika

8 megjegyzés:

Doriphoto- Kézdi Dóra írta...

Nagyon szeretem ezt a hangulatot! Az utolsó kép különösen tetszik,még akkor is ha utólag került oda a pár. :)

A leírás pedig nagyon hasznos volt!

2010. október 19. 20:07
TiSza írta...

Köszönöm Dóra, örülök, hogy tetszik és hogy hasznosnak találtad!

2010. október 20. 7:16
Kecskeméti Fotókör írta...

Érdekes ez a dolog, amit magamon is észreveszek: minél magasabb "létrafokon" áll az ember a fotózásban, egyre jobban tetszenek neki az olyan képek, amit az átlagember szörnyűnek tarthat! Bemozdult, életlen, összevissza kavalkád... de milyen jó is az!

2010. október 20. 9:01
TiSza írta...

Dozvald János nyilatkozta egy interjúban, hogy ma már nem elég egyszerűen csak lefényképezni valamit, ennél már lényegesen több kell (diaporáma, montázs stb). Bár ezzel nem értek teljesen egyet, de az biztos, hogy mindenki keresi a megszokottól eltérő kifejezésmódot (amellett, hogy gyakran - és "egyszerűen" - csak megörökít egy érdekes momentumot). A digitális technika ma már az átlagfotósnak is biztosítja az utómunka szinte korlátlan lehetőségét, amiből aztán születik is mindenféle kreálmány. Nemcsak hogy hozzászokunk ezekhez, hanem sokszor már kevésnek is érezzük az egyszerű, normál fotót. De idővel ez is a helyére kerül majd, azt hiszem. Persze azért próbálkozni, keresgélni (is) muszáj...

2010. október 20. 9:36
Lőrincz Csaba írta...

Nagyon tetszik a dolog, kösz, hogy megosztottad

2010. november 1. 20:06
TiSza írta...

Csaba, örülök, ha segített!

2010. november 2. 20:45
Marcsi írta...

Nagyon tetszik! Lehet, hogy kipróbálom!

2010. november 5. 19:02
TiSza írta...

Köszönöm Marcsi!
Sok sikert :-)

2010. november 7. 18:38

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB