A Hold utcai csarnok

A XIX. század fordulóján a fővárosnak 44 piaca volt, amelyeken 4-8 ezer árus kínálta portékáját. A legtöbb piacon nem volt víz, egymás mellett árulták az állatokat és az élelmiszereket, a higiéniai állapotok meg sem közelítették a tisztiorvosi előírásokat. A Közgazdasági és Közélelmezési Bizottság 1892-ben tervpályázatot írt ki a központi és a kerületi vásárcsarnok kivitelezésére.

1897-ben a Fővám téri csarnokkal egy időben nyílt meg a négy kerületi, a Klauzál, a Rákóczi, a Hunyadi téri és a Hold utcai csarnok is. Ez utóbbi terveit Cziegler Győző műegyetemi tanár készítette. A nagy fesztávolságú terek beépítésénél az akkor megjelent új építési anyagokat, az öntöttvasat és a vasbetont alkalmazta. A csarnok egy háromemeletes bérház alsó szintjeit foglalja el. (Forrás: vendegvaro.hu)

Sírköves, dűlöngő temetők

Ma Tárnokon keresztül vezetett az utam, s bár ködös, szemetelő, pocsék idő volt, megálltam egy kis fotózásra - hol máshol, a temetőnél. Ami sajátos módon az út két oldalán helyezkedik el, s ott is három különböző, elkerített részen. Úgy sejtem, hogy a lakóterülettől legtávolabb eső, legkisebb terület a régi temető lehet. Sajátos atmoszférája van ennek a fejfákkal teletűzdelt "dűlöngő" temetőnek, ahol végre élesben is bevethettem új szerzeményemet, a Canon EF 70-200/4 L-t.

Régi mesékre emlékszel-e még (1)

... vagyis ha nincs más, előkerülnek régebbi képek. Ezentúl ezzel a címmel mutatom meg elfeledett fotóimat, amelyeket mégis csak előkaparok a ládafiából.

Ez a fotó még a nyaraláson készült, egy hajón, amikor a nagy melegben kidőlt a társaság. Descartes mondása jutott róla az eszembe.

Sümegi anziksz

Néhány hete Sümegen töltöttünk egy hétvégét, főként pihenéssel. Készítettem néhány fotót is, de nem voltam velük különösebben elégedett. Úgy éreztem, a fáradtság győzött az alkotói invenció fölött, ezért nem is szándékoztam feltenni képeket a blogra. Így visszanézve szerencsére nem tűnnek annyira borzasztónak - igaz, nagyon jónak sem: emléknek megfelelnek. Alig egy éves blogírói időszakom alatt azt tapasztaltam ugyanis, hogy ami itt bemutatásra kerül, az megmarad az emlékezetben, sok más pedig kihullik - néha érdemtelenül. 

Szóval jöjjön egy kis összefoglaló.

Sümeg legfőbb nevezetessége a vár, amely a város közepén-szélén magasodó domb tetején trónol, és - kis túlzással - a város szinte minden pontjáról látható. Ezért aztán nem is véletlen, hogy a legtöbb kép róla szól.

 

És hogy legyenek képek a társaságról is:

Alattunk a város

Amikor nincs időm vagy lehetőségem fotózni, előveszem régi, elhanyagolt felvételeimet, és azokon szöszmötölök egy kicsit. Mint most is...

Egy októberi késő délután felmentünk a várba, hogy megnézzük a Budavári Palotában tartott épületfestő-verseny (eredeti angol nevén paint up) bemutatóját. (Erről egy bejegyzésben említést is tettem már.) Ekkor készültek az alábbi életképek a nézelődőkről.

Miközben persze mi is nézelődtünk egy kicsit. 

A Halászbástya árnyékában egy cigányzenekar próbált (vagy örömzenélt, nem tudom), akkor született az utolsó kép, amelynek ránézésre semmi köze a többihez, ám a helyszín mégis összeköti őket.

 

Drakula él, és jól érzi magát!

Egy reggel arra a furcsa gondolatra ébredtem, hogy az éjjel Havasalföldön jártam Drakula várában. Találkoztam a félelmetes gróffal és feleségével Szilágyi Jusztinával. Először persze azt hittem,  hogy csak álom volt az egész, de néhány nappal később, amikor fényképeimet töltöttem le számítógépre, előkerült ez a fotó, ami számomra is meglepetésként minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy valóban Drakula otthonában jártam azon az éjjel...

A körülményekre már nem nagyon emlékszem, valahogy kihullottak az emlékezés szeszélyes rostáján... Csak a halálfélelem és a rémület érzése maradt meg a találkozásból. Valamint az ijesztő környezet meg a csodálkozás a pár mai korhoz illő ruháján... nem ilyenre számítottam - ha ugyan számítottam valamire egyáltalán. Hiszen azt sem tudtam, hogy náluk fogok kikötni.

Bevallom, azóta halálos rettegésben élek... Alig merek elaludni. Mi lesz ha még egyszer a társaságukba kerülök? Ugyanolyan váratlanul, mint az előző alkalommal... 

Túlélem-e egyáltalán?