Optikai Illúziók - a Mezőgazdasági Múzeumban

2012. március 21., szerda

A Mezőgazdasági Múzeumban nagyon érdekes interaktív kiállítás nyílt Optikai illúziók címmel. Érdemes megnézni annak, aki teheti, jópofa módon mutatja be a szem működését és fizikai-biológiai magyarázatokkal is szolgál az optikai csalódásokra.

A kiállítás környezete ráadásul elég fotózásra ingerlő, ezért amíg a feleségem a bejáratnál kapott kvízt töltögette, addig én fényképeztem.





Március 15. - a Milla rendezvénye

2012. március 19., hétfő

Harmadik éve fotózom a március 15-i ünnepségeket. A tömegrendezvények jó fotótémákat kínálnak, ünnepeinken pedig mindig akad megörökíteni való.

Helyszínválasztásaimat nem a  politikai nézeteim határozzák meg: két éve egy állami, központi helyszínen voltam a Nemzeti Múzeumnál, tavaly a Nemzeti Gárda avatását fotóztam a Hősök terén, az idén pedig a Milla rendezvényét látogattam meg a Szabad sajtó úton.

Városi hangulatok

2012. március 16., péntek

Tegnap Budapesten, a Milla rendezvényén fotóztam (erről majd külön poszt jön). A riportfotók mellett néhány hangulatkép is készült.



Dörr City London - a fotóstáska

2012. március 4., vasárnap

Hurrá! 

Végre megtaláltam a nekem való fotóstáskát! Dörr City London névre hallgat. A City sorozatnak van egy kisebb és egy nagyobb tagja is, mindegyik egy városról kapta a nevét - a nagyobbat New Yorknak, a kisebbet Berlinnek hívják. Némi próbálgatás után a London nevet viselő középméretű változatot választottam. Londont egyébként is nagyon szeretem...

Tájak és városok - Gödöllő (Művészetek Háza)

2012. március 3., szombat


Gödöllő központjában áll a Művelődési Ház, új nevén a Művészetek Háza (mert mostanában mindennek új nevet kell adni, hogy a múltat végképp eltöröljük - ez ugyanis ilyen egyszerű). Nemrégiben felújították, hát bementünk és körülnéztünk. Szép lett. Azt sajnos nem tudtuk ellenőrizni, hogy a kényelmetlen és levegőtlen színházterem mennyit változott. Reméljük, hogy az is sokat...

Tájak és városok - Gödöllő (kastélykert)

2012. március 2., péntek

Gödöllői a szívem egyik kis csücske. Ott születtem, ott nőttem fel, ott lettem szerelmes, ott szereztem életre szóló barátságokat, és ott jártam ki minden iskolámat is. Ma sem élek messze tőle, barátaim is laknak ott, természetes hát, hogy időnként megfordulok a városban. És néha fényképezek. Bár többet kéne, mert volna mit...

 

2009 ·TiSza by TNB