Március 15. - a Milla rendezvénye

2012. március 19., hétfő

Harmadik éve fotózom a március 15-i ünnepségeket. A tömegrendezvények jó fotótémákat kínálnak, ünnepeinken pedig mindig akad megörökíteni való.

Helyszínválasztásaimat nem a  politikai nézeteim határozzák meg: két éve egy állami, központi helyszínen voltam a Nemzeti Múzeumnál, tavaly a Nemzeti Gárda avatását fotóztam a Hősök terén, az idén pedig a Milla rendezvényét látogattam meg a Szabad sajtó úton.

Szép napos idő volt, és elég nagy tömeg gyűlt össze. Irigyeltem a fotósoknak felállított emelvényeken helyet kapó társaimat, akik remek szögből fényképezhették az embereket - nekünk mezei futóegereknek kissé nehezebb dolgunk volt. (Mellesleg: nagyon sok hozzám hasonló fotós volt.)

Mivel elég korán megérkeztem, gyorsan eljutottam az emelvényig. Néhány kép után viszont már vissza is vonultam, mert nem az volt a célom, hogy az ott fellépőket megörökítsem. Az ünnepre érkezőket mindaddig jól lehetett fényképezni, amíg nagyon össze nem tömörödtek, utána már nehéz volt megfelelő távolságot tartani. Ezért egyre hátrébb szorultam az Astoria felé, ahol egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a nagy erőkkel várakozó rendőrök kiáramlanak az autókból és futóléptekkel megindulnak a színpad felé.

Követtem őket, s kiderült, hogy a Kossuth Lajos utca és a Petőfi utca sarkán gyülekező Hatvannégy Vármegye Mozgalom tagjait próbálják elválasztani a millásoktól. A nagy tömeg és a kordonok miatt sajnos nem tudtam megfelelő pozícióba kerülni, így használható képet itt már alig tudtam készíteni.

  












6 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

Érdekes részleteket ragadtál ki és a tömeget is jól szemléltetted.

2012. március 19. 8:01
TiSza írta...

Köszönöm Erzsi. Ilyen nagy tömegben mindig érdekesek a részletek, bár azt hiszem,az idei válogatásban kevésbé markánsak, mint a tavalyi sorozatban.

2012. március 19. 8:41
Bacu írta...

Nekünk iskolai feladat volt fotózni egy rendezvényt. Én a múzeumnál voltam, utána pedig felkisártem a huszárokat a várba. Elég nehéz tömegben fotózni :) Nagyon jó lett a Te sorozatod.

2012. március 19. 18:30
TiSza írta...

Köszönöm Bacu!
A tiédet lehet látni valahol?

2012. március 19. 21:18
Bacu írta...

Még át kell gondolnom, melyiket adom be a feladatra, mert azokból még nem tehetek a netre. Utána majd meglehet h posztolom a blogomon, bár nem lesz aktuális :)

2012. március 20. 12:45
TiSza írta...

A fotó időtlen :)

2012. március 20. 19:11

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB