Szombatra egy portréfotózást szerveztünk Trautmann Laurával, aki ezúttal már harmadszor állna a kamerám elé. Évek óta szeretnék fotókat készíteni virágzó repcében, de eddig még sosem találtam megfelelő táblát a környéken, úgy tűnt, mintha ezt a növényt nem is ismernék errefelé. Az idén viszont megváltozott a világ: lakóhelyem környezete szinte tobzódik a sárgálló repceföldekben, egyik tábla a másikat éri. Így hát késő délután elindultam, hogy a holnapi fotózáshoz megkeressem a legmegfelelőbb helyszínt.
Lelkesedésemben a sehova se vezető földutakra is bemerészkedtem, és sokszor bizony fogalmam se volt, hogy merre járok. Nem tudtam, hogy vajon eljutok-e valamilyen lakott helyre egyáltalán, vagy a földutak hegy-völgyi labirintusában pusztulok el nyomorultul. Mintha csak repcével kirakott sakktáblában bolyongtam volna, mindenfelé repcefürtök tömege sárgállott, a látványt csak hébe-hóba szakította meg egy-egy gabonatábla.