Mónika az egyik kedvenc modellem. Jól mozog, sokarcú, remek ötletei vannak és könnyű vele dolgozni. Nem csoda, hogy idén már kétszer is fotóztunk együtt. Mónika ezúttal magától jelentkezett (rendszerint én szoktam keresni), mondván, hogy levágatta derékig érő, hosszú haját, s így kellene őt megörökíteni.
Mónika Táncművészeti Egyetemet végzett táncos (a legismertebb darab, amelyben nemrég szerepelt Kander Cabaret c. musicalje Bozsik Yvette rendezésében Kaposváron), s többek között (film)szereplőválogatásokra is jár. Amikor azonban hosszú hajú fényképével való jelentkezése után félhosszú frizurával jelent meg a válogatáson, gyorsan elhajtották, mert nem úgy néz ki, mint a fotón.
Szóval a munkájához is kellettek a képek, de azért nem ragadtunk le az egyszerű dokumentálásnál. Egy napsütéses késő délutánon célba vettük a Margitszigetet, hogy aztán a nap végén Aszód mellett kössünk ki egy naplementében fürdőző napraforgótáblában.