2021 - Összegzés

2021. december 30., csütörtök

 


Ez az év sem bővelkedett fotós eseményekben, akárcsak az előző. Mindössze 13 bejegyzés született, amivel csak azért nem vagyok elégedetlen, mert egyéb programokkal bőségesen kárpótolt az élet.

Következzen egy rövid összefoglaló a bejegyzésekből:





Péteri temető

Péterinek egy kicsi, de szép temetője van, ami folyamatosan fotózásra invitált, valahányszor a közelébe kerültem. Az idén végre össze is jött a nagy találkozás.


Szegedi monokrómok

Szeged az egyike a kedvenc városaimnak. Többször jártam és fotóztam már ott, ezúttal monokróm felvételeimből válogattam néhányat.


Repcés portrék Nikivel

Niki keresztlányom fotózása mindig öröm, ezúttal egy repcetábla, no meg az a tény is színesítette a hatást, hogy Niki éppen második gyermekét várta ekkor...

Discovery Photo Exhibition 2021 fotópályázat

Egyetlen nemzetközi versenyen vettem részt az idén, amelyen csak olyan fotóval pályáztam, amelyeket még soha nem küldtem más versenyre. Nagy örömömre ezek közül mindjárt 7 fotót is elfogadtak.



Egri fotózás Mónikával

Molnár Mónika az egyik kedvenc fotóalanyom, aki szerencsére gyakran és szívesen áll a kamerám elé. Ezúttal Egerbe látogattunk el, ahol egy volt kollégámmal, Kovács Miklóssal valósítottuk meg a régóta tervezett városi fotózást.

Digitális Fotómagazin - Fények és Árnyak pályázat

A Digitális Fotómagazin pályázataira időről-időre benevezek, ha olyan témát látok, amely érdekel. Koson készült, fekete-fehér fotóm ezen a pályázaton is kiválasztásra, így egyúttal az újságba is bekerült.



Kismamafotózás Laurával

Trautmann Laura a másik kedvenc fotóalanyom. Ezúttal kismamafotókat készítettünk Laura otthonában.


Kávéházi délután Vicával

Az ötlet Petrovics Vicáé, a ruhát és a helyszínt is ő kereste hozzá. Nekem csak fotózni kellett...

Nemzeti Vágta

Az évről-évre megrendezett budapesti esemény mindig fotózásra késztet. Elsősorban azért, mert remek életképeket lehet ilyenkor találni.



ARC-kiállítás

Az ARC plakátjai a közhangulat egyfajta lenyomatát tükrözik, görbe tükröt állítva saját magunk (és a politikai teljesítmény) elé.



Őszi fotózás Veronikával

Cseh Radika Veronikával az őszi színekben pompázó Népligetben jártunk.



Portréfotózás Virággal

A Facebookon modellt keresgélve eddig ritkán tudtam jó fotózást szervezni, Varga Virággal viszont sikerült egy jó hangulatú streetfotózást összehozni a Duna-parton és környékén.




BOLDOG ÚJÉVET!

3 megjegyzés:

Cséfalvay Katalin írta...

Lehet, hogy nem született rengeteg bejegyzés, de igényes, szép képeket alkottál idén is. Mindig szívesen látogatom a blogodat! Sok szép programot és fotózást jövőre is!

2022. január 14. 18:38
Cséfalvay Katalin írta...

Kedvenceim a péteri temető és a szegedi monokrómok.

2022. január 14. 18:39
TiSza írta...

Köszönöm Katalin!

2022. január 15. 11:51

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB