Árnyak és fények

Szeretem a fény-árnyék alkotta geometriai formákat. Egy éven belül három képet is készítettem ilyen témában. Az első még tavaly született egy görög szigeten (Kos). Az utolsó kettőt néhány hete fotóztam a balatonfüredi Sundance Parkban, amit görög falunak is hívtak régen. Megépítésekor hófehér kis házikók alkották, kékre festett ajtókkal, ablakokkal. Nagyon hangulatos helynek ígérkezett. Ám nem sikerült befejezni, és évekig állt kihasználatlanul. Végül már a gaz is felverte. Reménytelennek látszott, hogy valaha is lesz belőle valami. Ám csodák csodája, néhány éve újra nekiláttak, átfestették a házakat, és rikítóan vidám, színes kis falut varázsoltak a helyből. Szálloda, bárok, hangulatos üzletek kerültek a házikókba, amelyek napközben nagyrészt üresen tátonganak (ottjártamkor legalábis így volt). Maguk az épületek és a délies hangulatot árasztó kis utcácskák is jó fotótémául kínálkoznak (fényképezik is sokszor, sokan), engem azonban jobban megfogott a rácsos tetőszerkezetek árnyjátéka.

Mindegyik fotó más-más színvilágot mutat. Az első kép számomra fekete-fehérben az igazi. A másodiknál egy halványan színezett monokróm, míg az utolsónál egy visszafogott polachrom színvilágot választottam.

5 megjegyzés tovább...

Babafotók - Benedek

Múlt heti nyaralásunkon összeismerkedtünk egy fiatal, nagyváradi családdal. Tüneményes, egy éves kisfiúk, Benedek hamar a társaság központjává vált. Ilyen derűs, kiegyensúlyozott és jó természetű babával én még nem találkoztam. Láthatóan óriási békében és harmóniában él a külvilággal: egy fölösleges panaszszava nem volt, akkor sem, ha éppen nem foglalkoztak vele, de mosollyal és nevetéssel hálálta meg a figyelmet. 

A szülők megegengedték hogy (csak úgy a strandon) készítsek néhány fotót a babáról. Persze háttérben és megvilágításban nem nagyon válogathattam, de szerencsére az árnyékban egész jó derített fényeket leltem.

 

   

3 megjegyzés tovább...

Kertikék

Ebben a forróságban nem tudtam rávenni magam, hogy kiálljak a kőrengeteg egyik sarkába és emberere lődözzek. A tenyerem viszont egyfolytában viszketett - fotózni kéne!

Az egyik este kimentem hát a kertbe, és nekiálltam virágokat fényképezni. (Amit pedig nem nagyon szoktam.) Kókadozó, száradozó szerencsétleneket találtam, amelyek ugyanúgy megszenvedték a napot, mint mi, emberek.

Választék híján pedig maradt a móka a Photoshoppal.

A Háromlábúak Erdejében

Az állvány a fotós kihagyhatatlan kelléke. Muszáj, hogy legyen, még akkor is, ha netán csak ritkán van rá szükség. A Canon G10-hez vettem is annak idején egy kicsi Hama Star 05-öt, és éjszakai fotózáshoz használtam is többször. A 450D-hez azonban túl kicsi, nem bírja el a nehezebb gépet és az optikát. Ezért most azon gondolkozom, hogy beszerzek egy masszívabb állványt.

Virágok közt...

Néhány hete megálltam egy pillanatra a gödöllői kastélynál, hogy megnézzem a nemrég felújított parkot (szép lett). Akkor készítettem ezt a fotót, háttérben a királydombi pavilon elmosódott épületével. Inkább  hangulatkép, mintsem valódi virág- vagy tájfotó.

A kép számomra azért is kedves, mert új optikával készült. Megváltam ugyanis a Sigma 17-70 mm f/2,8-4,5 DC Macro-tól és fájó szívvel eladtam a nagyszerű Canon 50 mm f/1,8-at.  Mindezt egy remek Canon EF-S 17-55 mm f/2,8 IS USM kedvéért...

Messze vagyok még attól, hogy kiismerhessem az új szerzeményt, az azonban már kevés tapasztalattal is látszik, hogy más minőség. Ilyen éles képekre a Sigma nem képes. A bokeh is szép. A fix fényerőt pedig nem kell magyarázni. Makró-funkciója ugyan nincs, de amennyit én makróztam... Kicsit nehéz  is (645 g) - de hát valamit valamiért. Remélem, portréhoz is jó lesz a Canon 50 helyett (de ha nem, akkor legfeljebb egyszer majd újra megveszem - hiszen nemcsak jó, de szerencsére viszonylag olcsó is).

Úgy gondoltam, lehet még keresni valóm a kastélyparkban, ezért a hét végén újra bekukkantottam, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljek az új szerezménnyel. A virágokon már kezdeti nyomokat hagyott az elmúlás, de azért beleerőltettem néhány képet a gépbe.

A Láthatatlan Hadsereg

Figyelem őket egy ideje. Egyre többen és többen lesznek. Csendesen lapulnak a helyükön állhatatosan és némán, tudván, hogy eljön az ő idejük. Várnak.

Van közöttük férfi és nő, fiatal és öreg, gazdag és szegény. Észrevétlenül növekvő seregük minden rangú és rendű lényt befogad. Embert, állatot, a fantázia szülöttjét.

Mások, mint mi vagyunk, de egyre jobban hasonlítanak ránk. És egyre tökéletesebbek. S közben mind közelebb és közelebb  férkőznek hozzánk. Kitartóan, fáradhatatlanul. Először csak egy bokor aljában húzódnak meg. Meglapulnak valahol az előszoba sarkában. Vagy a zongora lábánál. Aztán egyszer majd arra eszmélünk, hogy már csak megtűrt vendégek vagyunk a saját otthonunkban. Hogy átvették a helyünket.

De talán nem akkora a baj. Lehet, hogy nem zavarnak el. Megtűrnek maguk körül, és felajánlják mostani szerepüket.

És akkor mi leszünk ők.

A kerti törpék.

  

 

  

 

Tóparti látomások

A helyszín a szombathelyi csónakázótó...

2 x 2 arc

 vonzások

Várost álmodtam

A montázs nem Kányádi verse alapján készült, de eszembe jutott róla - kicsit illenek egymáshoz: