A Láthatatlan Hadsereg

Figyelem őket egy ideje. Egyre többen és többen lesznek. Csendesen lapulnak a helyükön állhatatosan és némán, tudván, hogy eljön az ő idejük. Várnak.

Van közöttük férfi és nő, fiatal és öreg, gazdag és szegény. Észrevétlenül növekvő seregük minden rangú és rendű lényt befogad. Embert, állatot, a fantázia szülöttjét.

Mások, mint mi vagyunk, de egyre jobban hasonlítanak ránk. És egyre tökéletesebbek. S közben mind közelebb és közelebb  férkőznek hozzánk. Kitartóan, fáradhatatlanul. Először csak egy bokor aljában húzódnak meg. Meglapulnak valahol az előszoba sarkában. Vagy a zongora lábánál. Aztán egyszer majd arra eszmélünk, hogy már csak megtűrt vendégek vagyunk a saját otthonunkban. Hogy átvették a helyünket.

De talán nem akkora a baj. Lehet, hogy nem zavarnak el. Megtűrnek maguk körül, és felajánlják mostani szerepüket.

És akkor mi leszünk ők.

A kerti törpék.