Unokák és Duókák 4.

2016. december 27., kedd

Lehet, hogy ez lesz az év utolsó bejegyzése. És mivel ilyenkor a családi eseményeken kívül nemigen történik más (vagy ha történne, azzal elbánnak az olyan nem várt események, mint a betegség), legyenek újra az unokák. 

Noel nemrég lett 3 éves,  ráadásul szintén nemrégen volt karácsony: ilyenkor mindig születnek új fotók. Ezekből jön most egy kis ízelítő. 

Noel ezek többségén kicsit komolyabb, mint általában lenni szokott, de mit tegyünk: ez a válogatás most éppen ilyenre sikerült...

Unokák és Duókák 3.

2016. december 3., szombat

Félix 1 éves lett, ennek alkalmából elég sok fotó készült róla és persze a családról is. 

Ebből következik egy apró kis ízelítő. 

Mivel a képek otthon, nagyobb előkészület nélkül születtek (vagyis hatalmas rendetlenség közepette, ahogy az két apró gyermek környezetében szokásos), utólag néhány fotó hátterét kicseréltem. (Mert hát a Photoshop az amatőrök stúdiója.)


Unokák és Duókák 2.

2016. november 28., hétfő

Unokáimról, Noelről és Félixről régen volt már bejegyzés, épp ideje, hogy pótoljam e hiányosságot (még akkor is, ha ez másnak nyilván nem jelent akkora örömet, mint nagyszülőként nekem).

Hétvégén Noellel kiszabadultunk egy kicsit a természetbe, s ilyenkor több lehetőség nyílik a fotózásra, mint a szűk beltérben. Természetes hát, hogy új képek születtek róla.

Őszi portrék - Trautmann Laurával

2016. november 20., vasárnap

werkfotók után (végre) jöjjenek az igaziak. 

Kicsit izgultunk, hogy a hideg napok után hol találunk egyáltalán némi őszt a városban, olyat, ami nem csak az avarban létezik, hanem a növények levelein is, végül úgy döntöttünk, hogy a Vérmezőn próbálkozunk. Nem biztos, hogy jól tettük... lehet, hogy jobban jártunk volna a mindig sok lehetőséget kínáló Népligettel - de ezt már sosem tudjuk meg.

Az ősz ugyanis nagyrészt már elvesztette pompáját, s nagyon kellett keresgélnünk a helyeket, ahol színes háttérrel fotózhattunk.

Dermesztő, szinte téli hideg volt, ezért Laura végig kabátban maradt, egy-két fotó erejéig vált csak meg tőle. A kabát nélküli képek viszont sajnos kissé életlenre sikerültek, így nem dolgoztam ki őket. Helyettük néhány kiegészítővel (sál, kendő) próbáltuk változatosabbra varázsolni az eredményt.

Őszi portrék - Trautmann Laurával (werk)

2016. november 8., kedd

Laurával őszi portréfotózást terveztünk a hétvégére, amelyhez megpróbáltunk sminkest is keresni a facebook egyik szakmai csoportjában. Örömünkre Kovács Gabi hamar jelentkezett a munkára. Javaslatára megkerestem Viniczai Sárát, aki fodrászként szintén vállalta a közreműködést a TFCD-fotózásban.

Így már csaknem teljes stábbal vághattunk neki a munkának (mint fotózás közben kiderült, egy stylist még jól jött volna a csapatba).

Mind a smink, mind a frizura csodálatos lett - ilyen profi előkészítéssel még sosem indulhattam el fotózásra: köszönet érte a résztvevőknek! 

Portréfotózás - Villás Brigitta

2016. október 30., vasárnap


Brigivel fotóztunk már egyszer, csaknem két évvel ezelőtt. Akkor egy véletlenen múlt, hogy a kamera elé állt (az utolsó pillanatban ugrott be a modell helyett, aki lemondta), ezúttal viszont megterveztük a találkozót. 

Két év nagy idő, ezalatt Brigi levágatta hosszú haját, még a színét is megváltoztatta.

Ezúttal őszi portrékat készítettünk a Városliget fái között.

Gyerekfotózás - Bence

2016. október 17., hétfő

A hétvégén Gyömrőre voltam hivatalos Adrienn és Ákos kisfiának, Bencének fotózására.

Adrienn egy kedves kis tisztást nézett ki a horgásztó mellett, amely nagyon jó terepnek bizonyult. Az időjárással is szerencsénk volt, enyhén felhős, kellemes idő volt, könnyen kezelhető, szórt fényekkel.

A szülők néhány játékkal is készültek a fotózásra, Bence pedig ideális alanynak bizonyult. Egy csöppet sem volt bizalmatlan az új jövevénnyel (velem) szemben, jókedvűen, vidáman viselte a fényképezést.

Unokák és Duókák 1.

2016. szeptember 16., péntek

Első unokámat, Noelt, születése óta agyonfotózom, ami normális reakció egy hobbifotós nagypapától. Kisebbik unokám, Félix (akit második gyerekként csak Duókának hívunk), viszont elég mostoha ezen a téren (is), mint a kisöcsik általában. Nemrég viszont úgy gondoltam, hogy már ő is "megérett" egy komolyabb fényképezésre.

Annál is inkább, mivel két éve, nagyjából ugyanebben a korban Noelről is készítettem egy sorozatot, eljött hát az idő, hogy elhanyagolt Duókánkról is készüljön néhány kép.


A megszűnt Picasa helyett: Zonerama

2016. szeptember 15., csütörtök

A Picasa megszüntetése többünket kellemetlenül érintett, jómagam elátkoztam érte a Google-t. Ami a fotóalbumokból megmaradt és amit a szolgáltató helyette alkotott, számomra használhatatlan. Sokkal rosszabb, mint az elődje volt, amely hosszú évek alatt kialakított, átgondolt és jól használható felületet kínált. 

Elhatároztam, hogy elköltöztetem sok éve gyűjtögetett fotóalbumaimat valahova máshová. 

Igen ám, de hová? Sok ingyenes fotótár létezik az interneten, sőt a felhőalapú szolgáltatásokkal ezek köre tovább is bővült, mégsem volt könnyű olyan tárhelyet találni, amely megfelelt az igényeimnek.

Végül azért sikerült: a megoldás a Zonerama lett (zonerama.com), amely megfelelő felületet mellett korlátlan tárhelyet kínál.

 

2009 ·TiSza by TNB