Március 15.

 

Március 15-én már hagyományosan elindulok fotózni valamelyik budapesti rendezvényre. Az idén a legtöbb megemlékezés délután volt, (a várbélieken kívül, ahova nem akartam felmenni) délelőtt jóformán csak a hivatalos, Nemzeti Múzeum előtti programokat rendezték, ezért emellett döntöttem.

Elég rossz időt jósoltak, sok esővel, de ebben szerencsére nem volt részem, mondhatnám: megúsztam.

Reggel 9-kor már a múzeum előtt kóboroltam, a hivatalos ünneplés csak 10-kor kezdődött. Elég ügyetlenül rendezték be a múzeum előtti placcot, két oldalától kezdve a teljes múzeum előtti tér le volt zárva egészen a kerítésig, oda nem lehetett bemenni, ezért mindent csak a kordonokon túlról (oldalról) vagy a kerítés mögül lehetett nézni. 

 

Engem persze nem igazán maga a műsor érdekelt, ilyenkor szinte mindig az embereket fotózom. Azokból pedig van sokféle...

Először is ott vannak az árusok. 9-kor természetesen már mind a helyén volt. Mindig engedélyt kérek a fotózásra, ha tudok, és rendszerint meg is kapom. Van ilyenkor sokféle válasz, a "persze, nyugodtan"-tól kezdve a "tőlem"-féle vállvonogatásig. Ritka eset, de előfordul, hogy valaki tiltakozik. Ám van olyan is, aki ilyenkor kihasználja a lehetőséget, hogy elbeszélgessen áldozatával. A kokárdát áruló úriember például 10 percre lefoglalt, hogy a világról alkotott nézeteit megossza velem.

 

amikor a lufiktól ki se látszik az árus

Persze nem lehet mindenkitől engedélyt kérni, tömegben (ami fél 10-től már kezdett kialakulni) pedig lehetetlen. Ilyenkor (jobb híján) szabadon kezelem a lehetőségeket. (De a lenti képek közül is van néhány, ami engedéllyel készült.)

 

A tömegben felbukkannak olyanok, akikre előzetesen nem számít az ember. Például ilyen volt a hosszú, piros ruhában fel-feltűnő ember, hátán Jézus képével, aki leszólította a járókelőket. Kedvesen elbeszélgetett az emberekkel (németül!), és brossurákat osztogatott. Bázisa (egy magyarul beszélő társával együtt) a kerítés mellett volt, amelyet magyar és lengyel zászlóval valamint kis angyalkákkal közrefogott Jézus szobor jelzett,

A résztvevők közül számomra a legérdekesebbek mindig a gyerekek, akik (a legtöbbször) kokárdát viselve, magyar zászlót lengetve ártatlan érdeklődéssel vagy éppen fáradtan szemlélik a forgatagot. Szinte mindig a szülők nyakában...

Feltűnnek a média hivatalos képviselői. Bár ők a legtöbbször az egyszerű ember által tiltott, kordonon belüli részen tartózkodnak, vannak, akiket a tömegben is fel lehetett fedezni.

 

Az éber operatőr, aki fél szemmel gyanakodva nézi a minden lében kanál fotóst

A hivatalos műsor kezdete előtt egy külön elkerített részen gyülekeztek a fúvósok. A műsorhoz a múzeum lépcsőire álltak fel - következésképpen alig lehetett belőlük látni valamit. Ez a szervezés nem a jelenlévő tömegnek kedvezett hanem a médiának.

 

dolgozik az operatőr

A legnagyobb érdeklődés persze a huszárokat kísérte, akik nagy tömeg kíséretében a Parlament elől masíroztak a Nemzeti Múzeum elé.

 

Voltak olyan egyenruhások is, akik nem a huszárokkal érkeztek, s akik ráadásul szívesen, kérés nélkül pózoltak a kamera előtt, amikor meglátták, hogy a kerítésen túlról fotózom őket.

A rendőrségi biztosítás persze hozzátartozik az eseményhez. Jelenlétük alig volt észrevehető, néhány kocsi és néhány fő jelezte csak, hogy éber őrei a helyzetnek.

Unokák és Duókák 15.

 

Multiexpó Noelről és egy virágos mintáról. De ez csak egy beköszönő kép, a tényleges produktumok alább láthatók.

Írtam már, hogy nem könnyű őket fotózásra bírni. Legutóbb is csak egy trükkel sikerült... A telefonomon van egy játék, amit nagyon szeretnek (ők töltötték le rá -  az engedélyemmel -,  én nem is játszom vele). Azt találtam ki, hogy csak akkor juthatnak hozzá, ha az egyik "modellt áll" nekem, amíg a másik játszik. Aztán később cserélnek. Így persze sokszor elég művi az eredmény, de legalább valami...

Macskák

 

A fürdőszobaablakból kitekintve fogott meg a látvány. Már sötét este volt, de a szomszéd ház kivilágított ablakában jól látszott két macska sötét sziluettje és fölöttük a redőnyökön átszűrődő sok apró fénycsík. 

Már kaptam is a fényképezőgépet, tekertem rá a 70-200 mm-es objektívet és szaladtam ki a ház mögé, hogy a képet megörökítsem. 

Valóban nagyon sötét volt, az ISO-t 3200-ig kellett tekernem, hogy látszódjon valami, így aztán a kidolgozáskor erős zajszűrést kellett alkalmaznom.

Unokák és Duókák 14.

 

Mi mással kezdhetném az évet, mint az Unokák és Duókák sorozat következő tagjával. Visszanézve azt látom, hogy tavaly is az első bejegyzések egyike volt ez a téma, s azóta nem is adtam közre fotókat Noel és Félix unokámról. Talán azért is, mert mindig úgy gondolom, hogy ezek a képek főként a nagyszülőknek érdekes, másoknak jóval kevesebb örömöt okoz... de hát én írom ezt a blogot, mi másról kellene szóljon, mint olyan dolgokról, amik engem érdekelnek.

Már tavaly is megírtam, hogy egyre nehezebb őket fotózni, mert nem túl közreműködőek - 2-3 évesen sokkal könnyebb volt. S ez a helyzet azóta sem változott. De azért persze így sem tudják elkerülni a kamerát...

2022. december 31.

Adventi fotózás Mónikával

 

Mónikával az előző kültéri kismamafotózáskor határoztuk el, hogy december elején, adventi díszek között, az otthonában szervezünk egy ismétlést.

Végül a második adventi hétvégén találkoztunk. Kellékekben nem volt hiány. Igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a kis lakásba az ablakot borító fényfüzér, az adventi gyertya, a színes adventi naptár, és természetesen szerepet kapott a kisbabáról készült ultrahangkép is.

A fotózásban ezúttal is részt vett Mónika férje, akivel páros fotók is készültek. Igyekeztünk sokféle, változatos képeket alkotni, de a képek legfontosabb ékszere Mónika bájos lénye, ami minden felvételen átragyog.