Akciós ajánlatunkból

2010. május 6., csütörtök

Ezt a fotót már többször elővettem, és próbáltam kihozni belőle valamit, de sosem sikerült. Először kivágtam a földön ülő alakot, majd a reklámok harsány színeit emeltem ki, de úgy sem volt az igazi. 

Most újra nekiveselkedtem. Az eddigi változatokból kihagytam az álló alakot. De most arra gondoltam, hogy benne hagyom: a két ember közötti kapcsolat talán hozzáad valami feszültséget a jelenethez.

Nem tudom. Most éppen tetszik, de lehet, hogy néhány hét múlva már megint nem.



Libikóka az élet. De ez a kép láttán is eszébe juthat az embernek...


(Csak zárójelben: a fekete képkeret nem dizájn. Ha a kép - ami a Főoldalon a blog megnyitásakor látszik - nem négyzet alakú, akkor a program négyzetesre tömöríti az előképet. Ezt csak azzal a trükkel tudom kivédeni, hogy így - a kerettel együtt - már négyzet alakú a fotó, tehát nincs miért összenyomni.)

5 megjegyzés:

Gime(.hu) írta...

Ahogy leírtad a fázisokat... szerintem ez a változat a legjobb.

2010. május 6. 21:14
Kozma Erzsébet írta...

Szerintem is mindkét alak kell a képre, annál is inkább mert szemkontaktus van köztük(legalábbis úgy tünik).

2010. május 7. 10:24
TiSza írta...

Gimet, Erzsi köszönöm a véleményeteket. Kell néha egy kis megerősítés...

2010. május 7. 12:16
orbán domonkos írta...

Jóez nagyonis.

2010. május 10. 22:26
TiSza írta...

Köszönöm Doma!

2010. május 11. 6:51

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB