Orsi

Keresztlányom, Orsi. Tüneményes, bájos és szép: igazi keresztlány. A lakásavatóján készültek az alábbi képek.

Sokáig elő sem mertem venni a fényképezőgépet. Társaságban ugyanis sokakat ingerel, ha nekiállok fotózni. Tudják, hogy ilyenkor aztán ki sem lehet verni többé a kezemből a gépet. Villog a vaku, és összevissza rohangálok a beszélgetők között... Úgy gondoltam, nem rontom el Orsi lakásavatóját, ezért megtartóztattam magam. Ám amikor a nagyi felpattant, mondván: "teljesen megfeledkeztem róla, hogy nálam a gép, és hogy fényképeznem kell", és ráadásul az általános felhördülés imígyen szóla: "hát akkor hajrá, mert a végén még nem lesznek képek erről a fontos eseményről'", akkor nekibátorodtam, és magam is kézbe vettem a gépet. De nem felejtettem el, hogy vissza kell fognom magam: harminc expó után fájó szívvel ugyan, de elcsomagoltam a felszerelést... és folyt az ünneplés tovább.

Orsi nem szokott pózolni, ezért a természetes, rá jellemző arckifejezéseket mutatják a képek. Akár elkapott pillanatoknak is hívhatnám őket. Persze nem műtermi fotók, ennek megfelelően vannak némi árnyékok itt-ott (a mennyezetre irányított vaku kellemetlen velejárói).

A képek fekete-fehérek, és (főleg az utolsók) meglehetősen lágyak - nekem így kellenek. Egy ilyen tündéri lényhez számomra ez illik.

 

Őszi sanzon

Szombat délután magára hagytam a családot, és elautóztam Alcsútra, hogy az arborétum őszi színkavalkádjából ráfessek valamit az SD-kártyára. A szokásos "szép színes, őszi képek"-hez azonban (némi csalódottságomra) az enyészet még nem maszatolta át eléggé a természetet, ezért ráértem elkalandozni egy kicsit a hosszú záridős felvételek világába. A módszer lényege az volt, hogy a gépet először célra tartottam, majd az expozíció végén hirtelen elmozdítottam függőleges vagy körkörös irányba. Persze az 1/4 és 1/8 záridőknek pont a végét elcsípni elég huncut feladat, csak érzésre mehet az ember, s túl korai mozgatásnál csak kuszaság lesz az eredmény. A hosszú záridőnél eleve adott a bemozdulás, vagyis biztosan életlen lesz a kép (tudom: állvány! - de még nincs). Ám ha sikerül úgy megtartani a gépet, hogy még ne okozzon hányingerszerű érzetet az élesség túlzott hiánya, akkor sajátos atmoszférájú,  kicsit festményszerű, az őszi hangulatot elég jól tükröző képek jönnek létre. Legalábbis most így gondolom. Aztán lehet, hogy később meg kidobom őket a szemétbe. Végül is lehet, hogy csak az én szemem szokott már hozzá a látványhoz, mindenki más csak életlen pacákat lát...

Versek alá

"Öreg ember, se családja, se barátja"

Volt egy álom

Egy kis gondolatkísérlet...

Épületfestés a Budai Várban

A Budavári Palotában nyáron épületfestő-versenyt (közismert angol nevén "Pain up"-ot) tartottak, amit nemrég megismételtek. (A részletek a fenti linken megismerhetők.) A Nemzeti Galéria "B" épületének hátsó, csaknem 1000 nm-es falára vetített diaporáma-jellegű versenyművekről sok fotó látható a neten, ezért a sajátjaimat nem teszem fel, azok úgyis inkább csak emlékképek.