A Hold utcai csarnok

2010. december 23., csütörtök


A XIX. század fordulóján a fővárosnak 44 piaca volt, amelyeken 4-8 ezer árus kínálta portékáját. A legtöbb piacon nem volt víz, egymás mellett árulták az állatokat és az élelmiszereket, a higiéniai állapotok meg sem közelítették a tisztiorvosi előírásokat. A Közgazdasági és Közélelmezési Bizottság 1892-ben tervpályázatot írt ki a központi és a kerületi vásárcsarnok kivitelezésére.

1897-ben a Fővám téri csarnokkal egy időben nyílt meg a négy kerületi, a Klauzál, a Rákóczi, a Hunyadi téri és a Hold utcai csarnok is. Ez utóbbi terveit Cziegler Győző műegyetemi tanár készítette. A nagy fesztávolságú terek beépítésénél az akkor megjelent új építési anyagokat, az öntöttvasat és a vasbetont alkalmazta. A csarnok egy háromemeletes bérház alsó szintjeit foglalja el. (Forrás: vendegvaro.hu)

A Hold utcai csarnok karácsonyunk állandó részévé vált az elmúlt évtizedben. A szenteste előtti nap reggelén mindig ide vezet az utam, hogy a karácsonyi haláldozat szenvedő alanyait megvegyem. Próbáltam egyszer máshol is, de nem vált be. Így aztán hűséges maradtam.

A hagyományhoz hűen ma reggel is meglátogattam a csarnokot. Fényképezőgéppel...

5 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

Érdekes lehet az ünnepek előtti zsibongás egy ilyen nagy vásárcsarnokban. A képeid által ebből kapunk izelítőt.
Szép építmény ez a csarnok, nekem főleg a kovácsoltvas elemek tetszenek amelyek a második és hatodik fotón láthatóak.

2010. december 23. 18:50
TiSza írta...

Mindig magával ragad a vásárcsarnonok különleges és sajátos hangulata. Fényképet viszont csak most készítettem először, ezeket is elég sietve. Reggel 7 óra körül jártam ott (az első kép óráján látdzik is), és még nem volt nagy a nyüzsgés.

2010. december 23. 21:16
Kerekes Zsuzsa írta...

De jó, hangulatos pillanatképek! Nagyon Boldog Karácsonyt!

2010. december 24. 9:16
Marcsi írta...

Kedves Tisza!
Boldog Karácsonyt!

Nagyon klassz fotók! Nekem legjobban az egyedül kávézós kép tetszik!

2010. december 24. 22:49
TiSza írta...

Köszönöm mindkettőtöknek a jókívánságokat, és azt is, hogy benéztetek!
BÚÉK!

2010. december 26. 11:03

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB