Budapest by night

2011. december 11., vasárnap

Karácsonyi díszkivilágosítás, kék óra, Budapest. És még csak nem is esik -  ilyenkor fotózni kell. Szombaton délután el is mentem a Hősök terére, hogy lefényképezzem az ünnepi díszbe öltözött Andrássy utat...


Már negyed négykor megérkeztem, hogy kiszemeljem a legmegfelelőbb helyet a fényképezésre. Hamarosan meg  is találtam. Ott, ahol az út beletorkollik a Hősök terébe, a négysávos út kellős közepén van egy apró sziget, ami egy lámpaoszlopnak ad otthont, és éppen megfelelő rálátást biztosít az Andrássy útra. Felállítottam az állványt és vártam a kék órát. Pontban négykor felkapcsolták a díszkivilágítás, de a normál lámpák meggyújtására még egy negyed órát kellett várni. Úgyhogy végül is egy egész órát szobroztam a téren a megfelelő pillanatra várva. Közben egy Canonos fotóstárs is átbűnözött hozzám az úton, és felajánlotta, hogy próbáljam ki Canon 17-40/4 L objektívét. Mert jó ugyan az én Canon 17-55-öm, még talán élesebb képet is ad, de 17-40-nek szebbek a színei, azt mondják. (Utólag megállapítottam, hogy tényleg így van.)

Végül az Andrássy útról elég átlagos fotók születtek, messze nem olyan látványosak, mint amikre számítottam, de azért megmutatom a 17-40-nel készült egyik képet (ami egyébként a hatásfokozás céljából  három expóból van összerakva):



S ha már ott voltam, nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy lefotózzam a Szépművészeti Múzeumot és persze a milliószor megénekelt Hősök terét (ezeket már a saját optikámmal).






Frissítés (2011.12.12.): Kozma Erzsi javaslatára kiszedtem a zavaró fénycsíkokat (persze lehetne még többet is, de úgy már túl sterilnek érezném):







9 megjegyzés:

Gehring János írta...

Szép anyag, mégha sokan meg is "énekelték" már. Nekem a múzeumost tetszik leginkább! Gratula.

2011. december 11. 14:28
Kozma Erzsébet írta...

Nekem is a múzeumos tetszik a legjobban.
Elég aprólékos munka lenne, de nem ártana azon a fotón az úttest fölött és az épület előtt lévő apró fényszórónyomokat, persze a nagy fehér és piros körívek kivételével, kiretusálni. Remélem nem gond hogy ötleteltem...:-)

2011. december 11. 17:59
TiSza írta...

Köszönöm, örülök, hogy itt jártatok!
Apró fényszórónyomok kiretusálása? Hát nem is tudom... eddig nem éreztem szükségét, mert ezek minden éjszakai fotó velejárói, de most, hogy felvetetted, maj átgondolom.

2011. december 12. 7:20
Kozma Erzsébet írta...

Én csak a múzeumos képen gondoltam a retusálást és csak a nem szabályos fényszórónyomokra, mint pl. a szaggatott, fehér, szabálytalan volakák az úttestnél, az épület előtti fáknál, a kép bal szélénél.

2011. december 12. 18:26
Kerekes Zsuzsa írta...

Szépek ezek, a múzeumos meg egész kiváló számomra, izgalmas. :)

2011. december 12. 20:01
TiSza írta...

Köszönöm Zsuzsa, örülök, hogy tetszik!

Erzsi értettem én, mire gondolsz. Mára ki is javítottam nagyjából úgy, ahogy javasoltad (fel is tettem az eredeti alá, így könnyen összehasonlítható).

2011. december 12. 21:48
Kozma Erzsébet írta...

Na ezaz, erre gondoltam, érdemes volt pepecselni vele. Láttam az FV-n is.:-)

2011. december 13. 19:38
L-B. Melinda "mazsóca" írta...

Nagyon szép fotók, remek színvilág és hangulat. Kivétel nélkül mind nagyon tetszik. :)

2011. december 15. 18:26
TiSza írta...

Köszönöm Melinda, nagyon örülök!

2011. december 15. 18:57

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB