Szántóföldi színesek

Már régóta szeretnék színes szántóföldi portrékat készíteni - repce, napraforgó, gabonatáblákon -, de eddig valahogy sosem jött össze. 

Két héttel ezelőtt Zita, a menyem (aki már szerepelt a blogban a 2011-es filmplakátok egyik szereplőjeként), felajánlotta, hogy modellt áll egy napraforgóföldön. Némi keresgélés után egy Pécel melletti területet választottunk ki, ahonnan egy szomszédos gabonatáblába is átrándultunk néhány kép erejéig.

A fotózás éppen az irdatlanul nagy forróság idejére esett, ezért hogy kikerüljük a kezelhetetlen fényeket (és a hőgutát), reggel 7 körül kezdtük a fotózást. Így is volt fényünk elég. Visszafelé még megálltunk egy parkban is néhány kép erejéig.

A fotózás aktív résztvevője volt Dávid fiam is (a férj), derűvel, derítőlappal, ötletekkel felszerelkezve. Mindkettőjüknek köszönet érte!

Mallorca

30 éve jártunk utoljára Mallorcán, amiről nagyon kellemes emlékeket őrzünk. A sziget természeti szépségei sem utolsók, de a legcsodálatosabbak az emberek voltak. 

Az egyik üzletben, ahol feltűnt szokatlan nyelvünk, megkérdezte az eladó, honnan jöttünk. Amikor meghallotta a választ, egészen felélénkült. Lelkesen sorolni kezdte az Aranycsapat tagjait. Mindent tudott róluk (én meg kicsit szégyenkeztem, hogy tizedannyi ismerettel sem rendelkezem), s ettől kezdve szinte barátként kezelt minket. Akkor tudatosult bennem, hogy Puskás Öcsit (aki a Real Madrid játékosa is volt) istenként tisztelik Spanyolországban.

Egy másik alkalommal flamenco táncot néztük egy kis bár kerthelyiségében. A szünetben szóba elegyedtem a két ördöngös kezű gitárossal (és megvásárolatm a kazettájukat), amely során ismét felszínre került a nemzetiségünk. Másnap, amikor újra betérünk a bárba, a zenészek bejelentették, hogy magyar barátaik tiszteletére eljátsszák a Monti csárdást (amiről persze kevesen tudják, hogy egy olasz zeneszerző műve).

Ilyen és ehhez hasonló esetek sokasága miatt szerettük meg a spanyolokat. Mondhatjuk, hogy nem nagy  dolgok ezek, csak a vendéglátásban kötelező szívélyesség részei, de amikor Európa egyes részein elkeserítő tapasztalatokat szerez az ember, akkor megbecsüli azt, ahol szeretettel bánnak vele.

(Kellemesnek, de azért nem ennyire szeretetteljesnek találtuk a görögök hozzáállását. A legelkeserítőbb tapasztalataink az olaszokkal voltak, akik olyanok, mint a magyarok: ott csapják be a vendéget, ahol tudják - elnézést mindazoktól, akikre ez nem jellemző.)

Az idén tehát örömmel látogattunk el Mallorcára megint. Egy ilyen gyönyörű helyről emlékképek százai készülnek, helyettük azonban inkább csak néhány plakátszerű összeállítást  idézek (kezdve a budapesti repülőtérrel), ezt is inkább csak azért, hogy ne múljon el nyomtalanul ez a kellemes utazás. (Készültek a Canon G10 kompakt géppel.)

A bp-i repülőtér hajnali 4-5 körül

Ez a kép fogadott a repülőtéren Palma de Mallorcán

Egy busz ablakán tükröződő kép a mallorcai repülőtéren