A Nyugatinál

2013. december 14., szombat

Tegnap a Nyugati pályaudvarnál jártam, mivel az egyik vidéki partnerünk vonattal utazott fel Szegedről, és a McDonald'sban beszéltük meg a találkozót. A Nyugatinál lévő (Eiffel irodája által tervezett épületben lévő) "meki" talán a leggyönyörűbb volt a világon, amikor megnyitották. Nem véletlen, hogy néhány éve a második legszebbnek választották (az első helyet az Oxford Streeten lévő londoni étterem kapta meg). A vasúti jegypénztárakhoz vezető jellegtelen, sötét folyósra nyíló, ezért aztán alig észrevehetően szerény bejáratú éttermet azóta átalakították: némileg változtak a falak színei, a kockás kövezetet egyszínű, melegebb hatásúra cserélték, az asztalok környezete a zöld különböző árnyalatait kapta, és fájdalmamra kicserélték a régi típusú, arany foglalatos, múlt század elejét idéző lámpatesteket is (amelyek a bal oldali hvg-fotón még láthatók). Ez utóbbiakat modernebbekkel váltották fel, amelyek szépek persze, és talán több fényt is adnak, de azért a régiekért fáj egy kicsit a szívem.


Ha már arra jártam, készítettem néhány fotót, de nem csak a McDonald's-ról, hanem a szomszédos, néhány éve felépített Eiffel Tér nevet viselő irodaház kicsit absztraktba hajló üvegfaláról is. Amely mögött ott ül az ember...




2 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

Érdekes megfigyelni a régi és az új fénykép alapján, hogy hogyan alakították át az éttermet. Én a lámpákat figyeltem meg jobban, mivel azt Te is kiemelted. Szerintem is szépek voltak a régi lámpák, de ezek az újak sem csúnyák, és ezekkel kicsit otthonosabbnak tűnik a helyiség a fényképek alapján legalábbis.

2013. december 15. 9:01
TiSza írta...

Az régi éttermi kép kicsit csalóka, mert sötét és komorabb, mint valójában, ezért kevésbé tűnik otthonosnak. De tény, hogy a mai kinézetét sem kell szégyellni.

2013. december 15. 11:57

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB