Noel bárkája partot ért

2013. december 17., kedd

2013. december 16. - nevezetes dátum családunk számára: ekkor született meg Dávid és Zita gyermeke, unokám, Noel. A név latin eredetű, jelentése: karácsonykor született. Semmi köze a hasonló alakú, de héber eredetű Noéhoz, hiába sugallja ezt álnok módon még a bejegyzés címe is...

Már előző nap tudtuk, hogy eljött a "mi időnk" - a doktor ugyanis a vasárnapi viziten úgy döntött, hogy másnap reggel 6-kor megindítják a szülést. Hétfőn elmentünk hát dolgozni, és vártuk, csak vártuk az örömhírt. De hiába. Elmúlt 8, 9, 10 és még mindig semmi... Fél 11-kor aztán nem bírtuk tovább, kocsiba vágtuk magunkat a feleségemmel és elindultunk a Péterfy Sándor utcai kórházba. Azt reméltük, hogy mire odaérünk, már egy unka vár ránk...

De nem így történt.

A szülészet a 4. emeleten van, ahova egy öntörvényű lift szállítja a felfelé igyekvőket. Néha minden további nélkül hajlandó szót fogadni a gombnyomásnak, máskor viszont megmakacsolja magát és meg se moccan. Végül azért mindig elindul, mintha csak teremtője, a Szigorú Szerelő haragjától tartana.

A liftből kilépve egy nagy előtérbe jut az ember, amelynek két oldalán műanyag székek és asztalok sorakoznak. Itt üldögélhet az a látogató, akinek az osztályon elhelyezett padokon már nem jut hely. Márpedig ott mindig nagy a zsúfoltság, ha szülés folyik. Érkezésünkkor éppen négyen vajúdnak (köztük a mi Zitánk is), családtagjaikkal tele a folyosó. Nincs mese, az előtérbe kell visszavonulnunk. 

Várunk. Időnként emberek jönnek-mennek, látogatók és orvosok tűnnek fel és tűnnek el. Az egyik orvos rövid időn belül háromszor is előbukkan, minden alkalommal önfeledten nyomkodva okostelefonjának képernyőjét. Leszegett fejjel, zombiként halad keresztül a termen, környezetéről láthatóan nem vesz tudomást. Amikor egy óriási kulcscsomót zörgető nővér sétál keresztül a folyosón, eszembe jut szatirikus írásom, A kórház anatómiája, amely már jó tíz évvel ezelőtt leszögezte: "a nővérek munkahelyi feladata, hogy a folyosókon fel-alá járkálva, zord arckifejezéssel csörgessék kulcsaikat". Úgy látszik, ez a szerep azóta sem változott.

A szemközti székekre egy orvosnak tűnő fiatalember ül le egy házaspárral, és magyarázni kezd. Néha megüti a fülemet egy-egy félmondat: hüvelyváladék... gombás és baktériumos fertőzés... majd amikor egy idő múlva úgy gondolom, hogy nekem talán nem kéne részt vennem egy ilyen érthetetlenül nyilvános, intim rendelésen, fogom a fényképezőgépem, és feleségem rosszalló tekintetétől kísérve eliszkolok a szülészet felé.

Egy fotós sétán sok mindent észrevesz az ember, ami fölött egyébként könnyen elsiklik a tekintet. Például a négyzet alakú üvegcsempék, kerek ablakok és festett keretek geometriai mintáit. A hosszú folyosók sötétebb-világosabb tömbjeinek fényjátékát. A koszos ablakon bepillantó épületek szürke, komor falait, amelyekről kerek foltokban hiányzik a vakolat, mintha csak belövést kaptak volna. Vagy, hogy a szülőszoba fölötti felirat tanúsága szerint e helyen a szülőnő olyan fogalom, amelyet nem lehet két szóba írni.


 

A felirat alatti lengőajtóban óránként megjelenik Dávid, és megnyugtatóan integet: nyugi-nyugi, nincs semmi baj. Zita epidurális érzéstelenítést kapott, jönnek a fájások, tágul, de idő kell, nagy a baba, lehet, hogy császár lesz. A doki vár, megpróbálja természetes úton levezényelni a szülést - ha lehet.

Mi is várunk. Időközben felszabadul az egyik pad a szülőszoba előtti folyosón, és mi sietve áthurcolkodunk. Innen nemcsak a szülőszoba ajtajára látunk rá, de érezhetően belekerülünk az osztály vérkeringésébe is. Megállapítjuk, hogy sokan dolgoznak az emeleten. Elsősorban a kiszolgáló személyzet nagy száma tűnik fel, de utólag az interneten rákeresve kiderül, hogy orvosból is van összesen 23.

Rálátunk a kórtermek hosszú folyosójára. Elgondolkodom, hogy vajon miért hívják ezeket a helységeket kórteremnek. Mintha a terhesség valamilyen betegség lenne... De ne legyünk igazságtalanok - végül is ez nőgyógyászat is.

Mindenféle rasszizmus nélkül tényszerűen megállapítjuk, hogy a "betegek" között alig látunk fehér embert. Főleg kínaiak (mert nálunk ugye, így hívnak minden ázsiait) és romák. A mellettünk lévő padon is egy roma család várja izgatottan az újszülött érkezését. Csak olyankor hangosak, amikor a nagyasszonyuk telefonál, márpedig ezt többször is megteszi. Kihangosítva, úgy, hogy jól halljuk a másik fél minden szavát. Arról beszélnek, hogy szólni kell a Lacinak, nehogy megrázza a csecsemőt. Mert azt csinálja, ha mérges. Eszembe jut a folyosói "rendelés", és arra gondolok, hogy ezen az osztályon nem létezik magánszféra.

Mintha csak aláhúzná a gondolatot,  már harmadszor csoszog el előttünk egy kínai kislány, nagy pocakkal. 38-as lábán legalább 43-as strandpapucs. Ilyen összeállítással tényleg csak csoszogni lehet. Kezében egyetlen szál vécépapír -  nem kétséges, hogy hova tart és mi célból.

Ugyanis erre vezet el az út  az osztály egyetlen vécéje felé. Mivel nőgyógyászaton vagyunk, ezért itt csak női vécé van. A férfiaknak e célra az intézményben kizárólag egyetlen földszinti helyiség szolgál. Dáviddal meg is látogatjuk, amikor újra kiszalad hozzánk néhány percre (nyugi-nyugi, minden rendben van). A két piszoár közül csak az egyik használható, ezért benyitok az egyetlen fülkébe. Az ülőkét mindenféle színű és állagú, kétes eredetű papírmaradvány borítja. Nem szívesen nyúlok hozzá, de hát muszáj felemelni. Kifelé menet háborogva látom, hogy a csapról hiányzik mindkét tekerője - vagyis nem lehet kezet mosni. Éljen a kórházi higiénia. Fent a feleségem ad egy nedvesített kendőt, amivel csutkára törlöm magam. Amióta nemzetközi gyorséttermek vannak nálunk, tudom, hogy a tisztaság nem (csak) a látogatók kultúráján múlik. Az éttermekbe is ugyanazok az emberek járnak, mégsem kell elhánynia magát az embernek, ha a mellékhelyiségbe téved. A titok nagyon egyszerű: takarítani kell. Gyakran.

Újra a padon ülök, és várok.

A lift felől egy kismama érkezik. Amikor befordul a kórtermek felé, megpillantom a pólójának hátoldalát. Hosszan, eltűnődve nézegetem a lassan távolodó mackót, aminek a fejét szinte átfúrja egy hatalmas, rózsaszínű, ötágú csillag.

A szülőszobából kijön az egyik roma hozzátartozó, és hallom, ahogy mondja: "van az a valamilyen valami, aminek el kell tűnnie", szülni csak utána lehet. Fél óra múlva azonban már meg is érkezik a várva várt jövevény. Úgy látszik, gyorsan eltűnt az a valamilyen valami. A kispapa hozza telefonján a gyerek fotóját, és az egyik rokon megállapítja, hogy a baba egész egyszerűen különleges.

Zita leírása alapján már régen beazonosítottuk az orvosát. Középkorú (vagy kicsit már idősebb? - sosem tudom megállapítani), magas, vékony férfi, és örömmel látjuk, hogy elég gyakran benéz a szülőszobára. Nagy nyugalom árad róla. Láthatóan nem idegesíti, hogy már du. 2 van, és reggel 6 óta még mindig semmi.

Eddig csak fehér és zöld ruhás embereket láthattunk jönni-menni, most a szülőszobából kiözönlik jó néhány kék ruhás is. Elnevezem őket zöld csapatnak és kék csapatnak. Nálunk vajon melyik csapat játszik? Később Dávid világosít fel, hogy a kékek a császármetszésnél segédkeznek, a zöldek a természetes szülést bonyolítják.

De ki bonyolítja Zita szülését?

Várunk. Kínomban felállok, és a falra akasztott alaprajzot nézegetem. A piros pötty az Ön helyzetét mutatja, írják - de van vagy húsz piros pötty a rajzon. Minden szobában egy. Eszerint minden szobában én állok? Egy másik piros színű felirat szerint a rajz a menekülő útvonalat jelzi, tűz esetén. De útvonalat nem látok, csak a pöttyöket. Sehogy se értem. Belenyugszom, hogy benn égek.

Visszaülök a padra. Már fél három.

Újra felbukkan Dávid, de ezúttal nem nyugtatgat, hanem ragyogó arccal közli: nagyszülők lettetek! Megszületett Noel 3,59 kg-mal, természetes úton, nem kellett császározni! Zita is jól van. Csak később tudjuk meg, hogy a baba 58 cm. Örülünk, feleségem  pityeregve öleli gyermekét.

Dávid mutatja a kis krampuszt a fényképezőgépen. Jó húsban van és üvölt, ahogy kell. Neki most ez a dolga.

Nincs mese: nagypapa lettem!





Egynaposan:







8 megjegyzés:

cerezo írta...

Jót mosolyogtam az íráson, még akkor is, ha sokszor csak a magyar egészségügy egyre rosszabbodó, kóros állapotát láttam igazolva. De tényleg nem érdemes mindent olyan borúsan látni, fő a humorérzék!:)
Az unokához pedig szívből gratulálok!!!

2013. december 18. 6:21
Hegedüsné Borbély Rita írta...

Nagyon jó kedvem lett az írástól, én is ebben a kórházban szültem két gyermekemet, így az olvasás közben újra átéltem a várakozást és végig gondoltam, hogy az én szeretteim (akik kint várakoztak), valószínű úgyan ezen a mentek végig. A kórház 16 évvel ezelőtt is ugyan ilyen állapotban volt (törekednek az állapot fentartásra). De félre mindennel, hiszen megszületet az unokája, így ismeretlenül is gratulálok. Hegedüsné Rita (Zita unokatestvére)

2013. december 18. 9:21
Bacu írta...

Fantasztikus írás.
Gratulálok az unokához, erőt-egészséget az egész családnak.

2013. december 18. 9:42
TiSza írta...

Köszönöm mindenkinek! Nagy az öröm, és várjuk már hogy jókat babázhassunk :)

2013. december 18. 10:23
Kozma Erzsébet írta...

Végre megérkezett a várva várt csöppség. Gratulálok és sok boldogságot kívánok az egész családnak.
A képeket látva(kórházbelső) most már elhiszem a magyar egészségügyről hallott negatív dolgokat.

2013. december 18. 18:15
TiSza írta...

Erzsi, amit látsz, az a jó példa. Ez a kórház jól néz ki, viszonylag tiszta és rendesek az ott dolgozók. A többség ennél rosszabb.

2013. december 18. 18:30
Jaros Gabor írta...

Gratulálok az unokához! Átérzem az örömöt, mivel én egy hónapja lettem apuka. Mi a SOTE II.-n szültünk és a képeket leírást látva/olvasva jobban jártunk, de csak egy kicsivel. Ott se jobb a helyzet, de mivel ideiglenes a helyzet, mert ott legalább felújítás történik.

2013. december 25. 17:05
TiSza írta...

Köszönöm, és gratulálok neked is! A gyerek nagy öröm, szülőként meg ráadásul sokkal nagyobb felelősség is, igaz a fiatal váll többet is bír.
Kellemes ünnepeket és jó babázást!

2013. december 26. 8:28

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB