Digitális Fotómagazin - képértékelés

2014. november 3., hétfő

Eddig egy alkalommal jelent meg fotóm a Digitális Fotómagazin képértékelés rovatában. A legfrissebb számban ismét kiválasztottak egy képemet, amelyet ezúttal is Szigeti Tamás fotóriporter értékelt.

A kép, amely a Metró címet viseli, Budapesten készült a Deák tér egyik mozgólépcsőjénél, Canon Powershot G10 kompakt géppel, még 2010-ben.







A fotót feltettem a fotohaz.hu (más néven a fotóaréna) képgalériájába, ahol rögtön kialakult egy kisebb vita arról, hogyan kellene megvágni a képet. Többen javasolták, hogy amolyan panoráma-jellegűre alakítva a fotót, a tetejéből kellene lenyesni egy részt. Az én szemem kívánta a lámpák középre mutató átlóit, amelyekről úgy véltem, hogy jól kiegészítik a mozgólépcső alulról induló íveit, a középen álló nőalakra irányítva ezzel a tekintetet.

Szigeti Tamás viszont drasztikusabb vágást javasol az értékelésében:

"A cím a nagyvárosi közlekedésre utal, érdekességét azonban még inkább a képen látható nőalakok megjelenítése adja. Az előtérben a modern, mai nő, a háttérben pedig a dekoráció klasszikus vagy klasszicizáló formái teszik érdekessé Tibor felvételét. Ez a különös ellentét a kép fő motívuma, és ennek erősítésére, nyilvánvalóbbá tételére javaslom a jelölt vágást. Mindenképpen érdemes közelebb hozni a hátteret, és lehagyni a fölöslegesen magyarázó képrészleteket. A vágás után is egyértelmű a helyszín, de jobban érvényesül a lényeg, a hátér és az előtér párbeszéde."


2 megjegyzés:

Kozma Erzsébet írta...

A szöveg elolvasása előtt én is a vágáson kezdtem morfondírozni az első kép kapcsán. Az volt az első gondolatom, hogy be jó lenne, ha a plafonon lévő két lámpatest szimmetrikusan helyezkedne el a képen, ahogyan a mozgólépcső két korlátja is.
A vágott változat nekem is jobban tetszik.
Egyébként gratulálok a képhez.:-)

2014. november 5. 16:49
TiSza írta...

Meghajolok a nagyobb tudás (és a többségi vélemény) előtt.
Egyébként pontosan ugyanilyen gondolatom nekem is volt: kár, hogy a két lámpatest nem igazán illeszkedik a mozgólépcsőkhöz. Nyilván lehetett volna jobb szöget is találni a képhez, de erre ebben az esetben nem volt lehetőség, mivel ez valójában egy elkapott pillanat volt - amikor megláttam a lehetőséget, már "lőttem" is. Állítgatásra nem volt mód. Persze az ilyen "védekezés" engem sem hat meg más képeinél, hiszen ez nem mentség (csak magyarázkodás). Viszont az már igaz, hogy egy adott képből a legjobbat kell(ene) kihozni. Ez nekem ezek szerint nem sikerült - de tanulni legalább lehet belőle.

2014. november 5. 18:53

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB