Fehér Lili nem először szerepel a bejegyzéseim között. Énekes és zongorista, aki most végez a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A Régi Zeneakadémia épületében tartott múlt heti diplomakoncertjére én is hivatalos voltam.
Régóta készültem már arra, hogy Lilit a zongora mellett is megörökítsem, ezért most lecsaptam a lehetőségre. Megbeszéltük, hogy a koncert után ott maradunk a teremben fotózni. A remekül sikerült, mintegy háromnegyed órás előadás után azonban nagy bánatomra csak néhány perc jutott az akcióra.
A koncert után a nézők elhagyták a termet, és az előtérben sorra járultak Lili elé, hogy gratuláljanak sikeres diplomaszerepléséhez. Én a teremben maradtam, és vártam, hogy Lili végre felszabaduljon. A köszöntés elég sokáig tartott, s ezalatt az egy fős rendezői személyzet - egy fiatalember - szorgalmasan szedte össze a kellékeket (mikrofonok, hangszórók, zsinórok). Egyszer csak lehajtotta a zongora tetejét, és úgy tűnt, mint aki ezzel be is fejezte a rendrakást. Megszólítottam, hogy mi itt fényképezni szeretnénk, kellene a zongora, amire annyit mondott, hogy ő 9-kor bezárja a termet. Ha fotózni akarunk beszéljük meg valakivel, mert ő ugyan elmegy... (8.45 volt).
Néhány férfi a helyiség hátsó részében beszélgetett, majd mikor észrevették, hogy én még ott támaszkodom a színpadnál, rövid úton (és elég minősíthetetlen hangon) kizavartak a teremből. Ekkor derült ki számomra, hogy a tanárok maradtak ott értékelni a diplomázók teljesítményét, rólam meg azt hitték, hogy hallgatózni maradtam ott - pedig azt sem tudtam róluk, hogy kicsodák...
Oda se neki, ért engem már ennél durvább inzultus is, ha minden hasonló esetben kiakadnék, már rég az idegosztályon kötöttem volna ki, elhagytam hát a termet, amit aztán gondosan kulcsra zártak mögöttem. (Arra azért valószínűleg maguk is rájöttek, hogy a hangnemük hagyott némi kívánni valót, és némi kiengesztelésül megköszönték, hogy eljöttem a vizsgaelőadásra.)
Lili szeretett volna néhány képet a rokonokkal, barátokkal, így először ezekkel kezdtük. Közben persze telt az idő, s a fiatalember láthatóan türelmetlenül várta, hogy végre elhagyjuk a termet. Mikor a társaságon túlestünk csak perceink maradtak arra, hogy Lilit a zongora mellett fotózzam. Így aztán nem tudtam beállítani a fényeket - rádió-távirányítású vakukkal készültem, de ezeket elővenni sem maradt időm, nemhogy fel- és beállítani őket. Maradt a "vaku a gépen telibe" konfiguráció, egyetlen objektívvel - mert objektívet cserélni esélyem se maradt...
A teremben elég sötét volt, ahogy vártam, s bár készítettem néhány képet természetes fények mellett is (ISO 3200-on), a kidolgozás során mégiscsak jobbnak találtam a vakus expókat (igyekeztem nem nagyon harsány vakufényt beállítani). (Hiába ezek a körülmények messze nem azonosak egy könnyűzenei koncertfelvétellel, mint az LM Acoustic esetében, ahol a sötét bár kevéske világítása is a megadta a hangulatot.)
Mindössze két beállításra maradt időnk: egy zongorázós és egy zongoránál ülő pozícióban... majd a fiatalember leoltotta a villanyt és véglegesen eljött a záróra.
