Március 15-én már hagyományosan elindulok fotózni valamelyik budapesti rendezvényre. Az idén a legtöbb megemlékezés délután volt, (a várbélieken kívül, ahova nem akartam felmenni) délelőtt jóformán csak a hivatalos, Nemzeti Múzeum előtti programokat rendezték, ezért emellett döntöttem.
Elég rossz időt jósoltak, sok esővel, de ebben szerencsére nem volt részem, mondhatnám: megúsztam.
Reggel 9-kor már a múzeum előtt kóboroltam, a hivatalos ünneplés csak 10-kor kezdődött. Elég ügyetlenül rendezték be a múzeum előtti placcot, két oldalától kezdve a teljes múzeum előtti tér le volt zárva egészen a kerítésig, oda nem lehetett bemenni, ezért mindent csak a kordonokon túlról (oldalról) vagy a kerítés mögül lehetett nézni.
Engem persze nem igazán maga a műsor érdekelt, ilyenkor szinte mindig az embereket fotózom. Azokból pedig van sokféle...
Először is ott vannak az árusok. 9-kor természetesen már mind a helyén volt. Mindig engedélyt kérek a fotózásra, ha tudok, és rendszerint meg is kapom. Van ilyenkor sokféle válasz, a "persze, nyugodtan"-tól kezdve a "tőlem"-féle vállvonogatásig. Ritka eset, de előfordul, hogy valaki tiltakozik. Ám van olyan is, aki ilyenkor kihasználja a lehetőséget, hogy elbeszélgessen áldozatával. A kokárdát áruló úriember például 10 percre lefoglalt, hogy a világról alkotott nézeteit megossza velem.
amikor a lufiktól ki se látszik az árus
Persze nem lehet mindenkitől engedélyt kérni, tömegben (ami fél 10-től már kezdett kialakulni) pedig lehetetlen. Ilyenkor (jobb híján) szabadon kezelem a lehetőségeket. (De a lenti képek közül is van néhány, ami engedéllyel készült.)
A tömegben felbukkannak olyanok, akikre előzetesen nem számít az ember. Például ilyen volt a hosszú, piros ruhában fel-feltűnő ember, hátán Jézus képével, aki leszólította a járókelőket. Kedvesen elbeszélgetett az emberekkel (németül!), és brossurákat osztogatott. Bázisa (egy magyarul beszélő társával együtt) a kerítés mellett volt, amelyet magyar és lengyel zászlóval valamint kis angyalkákkal közrefogott Jézus szobor jelzett,
A résztvevők közül számomra a legérdekesebbek mindig a gyerekek, akik (a legtöbbször) kokárdát viselve, magyar zászlót lengetve ártatlan érdeklődéssel vagy éppen fáradtan szemlélik a forgatagot. Szinte mindig a szülők nyakában...
Feltűnnek a média hivatalos képviselői. Bár ők a legtöbbször az egyszerű ember által tiltott, kordonon belüli részen tartózkodnak, vannak, akiket a tömegben is fel lehetett fedezni.
A hivatalos műsor kezdete előtt egy külön elkerített részen gyülekeztek a fúvósok. A műsorhoz a múzeum lépcsőire álltak fel - következésképpen alig lehetett belőlük látni valamit. Ez a szervezés nem a jelenlévő tömegnek kedvezett hanem a médiának.
A legnagyobb érdeklődés persze a huszárokat kísérte, akik nagy tömeg kíséretében a Parlament elől masíroztak a Nemzeti Múzeum elé.
Voltak olyan egyenruhások is, akik nem a huszárokkal érkeztek, s akik ráadásul szívesen, kérés nélkül pózoltak a kamera előtt, amikor meglátták, hogy a kerítésen túlról fotózom őket.
A rendőrségi biztosítás persze hozzátartozik az eseményhez. Jelenlétük alig volt észrevehető, néhány kocsi és néhány fő jelezte csak, hogy éber őrei a helyzetnek.
