Előző házunk kertjében, Kistarcsán egy hatalmas magnóliabokor (más néven liliomfa) díszelgett (2015-ben még egy bejegyzést is szenteltem neki). Amikor Péteribe költöztünk, örömmel láttuk, hogy új portánk előtt is növöget egy jóval kisebb, de szép formájú magnóliabokor, ami az itt töltött 5 év alatt elérte korábbi cserjénk (vagy inkább fácskánk) méretét. A magnólia igen korán nyíló növény, amelynek számtalan fajtája van, mi mindkét helyen ugyanolyan, rózsaszín virágú példányban gyönyörködhettünk. Idén is már tél végén elkezdtek duzzadni a virágrügyek, s ilyenkor mindig aggódva figyeljük, hogy egy váratlan fagy nem vet-e véget a megindult virágzásnak, de a szívós kis növény eddig még mindig mindent túlélt. Most is vannak már kinyílt szirmok a kibomlani készülő, duzzadt rügyek mellett.
Néhány napja hirtelen lezúdult az ég, és én kapkodva rohantam a teraszra, ahonnan a fejem fölött biztos fedelet tudva fotózhattam a virágokat az esőben. Rövid záridővel (általában kézben kitartott 1/30-dal, néha félve a bemozdulástól 1/80-dal) fotózva az esőcseppek látványos csíkokat húznak a háttérben, rövid záridővel (1/800) pedig kimerevednek a levegőben. Mindkettő nagyon látványos tud lenni (ízlés dolga, hogy kinek melyik tetszik jobban), az pedig különösen érdekes lehet, amikor épp a virág szirmán szétspriccelő cseppet sikerül elkapni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése