Kertikék

Ebben a forróságban nem tudtam rávenni magam, hogy kiálljak a kőrengeteg egyik sarkába és emberere lődözzek. A tenyerem viszont egyfolytában viszketett - fotózni kéne!

Az egyik este kimentem hát a kertbe, és nekiálltam virágokat fényképezni. (Amit pedig nem nagyon szoktam.) Kókadozó, száradozó szerencsétleneket találtam, amelyek ugyanúgy megszenvedték a napot, mint mi, emberek.

Választék híján pedig maradt a móka a Photoshoppal.

A Háromlábúak Erdejében

Az állvány a fotós kihagyhatatlan kelléke. Muszáj, hogy legyen, még akkor is, ha netán csak ritkán van rá szükség. A Canon G10-hez vettem is annak idején egy kicsi Hama Star 05-öt, és éjszakai fotózáshoz használtam is többször. A 450D-hez azonban túl kicsi, nem bírja el a nehezebb gépet és az optikát. Ezért most azon gondolkozom, hogy beszerzek egy masszívabb állványt.

Virágok közt...

Néhány hete megálltam egy pillanatra a gödöllői kastélynál, hogy megnézzem a nemrég felújított parkot (szép lett). Akkor készítettem ezt a fotót, háttérben a királydombi pavilon elmosódott épületével. Inkább  hangulatkép, mintsem valódi virág- vagy tájfotó.

A kép számomra azért is kedves, mert új optikával készült. Megváltam ugyanis a Sigma 17-70 mm f/2,8-4,5 DC Macro-tól és fájó szívvel eladtam a nagyszerű Canon 50 mm f/1,8-at.  Mindezt egy remek Canon EF-S 17-55 mm f/2,8 IS USM kedvéért...

Messze vagyok még attól, hogy kiismerhessem az új szerzeményt, az azonban már kevés tapasztalattal is látszik, hogy más minőség. Ilyen éles képekre a Sigma nem képes. A bokeh is szép. A fix fényerőt pedig nem kell magyarázni. Makró-funkciója ugyan nincs, de amennyit én makróztam... Kicsit nehéz  is (645 g) - de hát valamit valamiért. Remélem, portréhoz is jó lesz a Canon 50 helyett (de ha nem, akkor legfeljebb egyszer majd újra megveszem - hiszen nemcsak jó, de szerencsére viszonylag olcsó is).

Úgy gondoltam, lehet még keresni valóm a kastélyparkban, ezért a hét végén újra bekukkantottam, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljek az új szerezménnyel. A virágokon már kezdeti nyomokat hagyott az elmúlás, de azért beleerőltettem néhány képet a gépbe.

A Láthatatlan Hadsereg

Figyelem őket egy ideje. Egyre többen és többen lesznek. Csendesen lapulnak a helyükön állhatatosan és némán, tudván, hogy eljön az ő idejük. Várnak.

Van közöttük férfi és nő, fiatal és öreg, gazdag és szegény. Észrevétlenül növekvő seregük minden rangú és rendű lényt befogad. Embert, állatot, a fantázia szülöttjét.

Mások, mint mi vagyunk, de egyre jobban hasonlítanak ránk. És egyre tökéletesebbek. S közben mind közelebb és közelebb  férkőznek hozzánk. Kitartóan, fáradhatatlanul. Először csak egy bokor aljában húzódnak meg. Meglapulnak valahol az előszoba sarkában. Vagy a zongora lábánál. Aztán egyszer majd arra eszmélünk, hogy már csak megtűrt vendégek vagyunk a saját otthonunkban. Hogy átvették a helyünket.

De talán nem akkora a baj. Lehet, hogy nem zavarnak el. Megtűrnek maguk körül, és felajánlják mostani szerepüket.

És akkor mi leszünk ők.

A kerti törpék.

  

 

  

 

Tóparti látomások

A helyszín a szombathelyi csónakázótó...

2 x 2 arc

 vonzások

Várost álmodtam

A montázs nem Kányádi verse alapján készült, de eszembe jutott róla - kicsit illenek egymáshoz:

Nemzeti Vágta: SZÍNEK

Az a tapasztalatom, hogy a Nemzeti Vágtáról még a budapestiek jó részének is téves fogalma van. A legtöbben csak annyit tudnak a két napos eseménysorozatról, hogy a lovasfutamokról szól. Persze ez nem is csoda, mert a tévéműsorok tényleg erre vannak kihegyezve. Pedig az elmúlt években a rendezvény igazi majálissá (vagy inkább juniálissá) nőtte ki magát. 

Nemzeti Vágta: ARCOK

Tavaly mentem ki először a Nemzeti Vágtára. Esett az eső, mégis rengeteg ember volt. Az esernyő alól fényképeztem a kompakttal, és örömömre néhány egészen jó képet sikerült csinálnom. 

Úgy gondoltam, nem hagyom ki ezt az évet sem. Ezen a hétvégén ragyogott a nap (bár én jobban örültem volna egy kicsit felhősebb időnek). Most is elsősorban az emberek érdekeltek, nem a lovasverseny (amit amúgy sem lehetett jól látni, csak az emelvényről). 

A fényképeken látható felnőttektől engedélyt kértem a fotózásra, és valamennyien örömmel álltak a kamera elé.

 

                egy köztisztasági munkás           Simmer Sándor fafaragó mester

A kisfiú egy lakókocsi közelében, az ugrálóvárak között ődöngött. Olyan volt, mint akit kicsaptak az udvarra játszani. A kocsi ablakában egyszer csak feltűnt egy kislány, majd amikor meglátta, hogy lefényképezem, ijedten behúzta a fejét. Néhány másodperc múlva azonban ismét előcsalogatta a kíváncsiság. Majd megint eltűnt, s többé hiába vártam. Nem bukkant fel újra.