Gödöllői a szívem egyik kis csücske. Ott születtem, ott nőttem fel, ott lettem szerelmes, ott szereztem életre szóló barátságokat, és ott jártam ki minden iskolámat is. Ma sem élek messze tőle, barátaim is laknak ott, természetes hát, hogy időnként megfordulok a városban. És néha fényképezek. Bár többet kéne, mert volna mit...
Készítettem egy rövid videót budapesti fotóimból. Próbáltam valamiféle tematika szerint felépíteni a látványt, de mivel nem koncepcionális, hanem alkalmankénti fotózások eredményeiről van szó, valójában csak annyi közük van egymáshoz, hogy mind Budapesten készültek. Ráadásul az egységes látvány kedvéért csak a fekvő formátumú képeket használtam fel, az állók kimaradtak. És tartottam magam ahhoz, hogy ne legyen hosszabb egyetlen zeneszámnál...
Benézett hozzánk az ablakon egy rigó és jó reggelt kívánt. Kicsit elbeszélgettünk. Elpanaszolta, hogy milyen kemény ez a tél, és én is elmondtam, hogy bizony nekünk sem egyszerű az élet. Ő legalább szabad, mint a madár. Megcsóválta a fejét, úgy tűnt, nem nagyon ért egyetvelem. Aztán elrepült.
Illés Adrienn és Nyitrai Szabolcs Mezőkövesdről utaztak fel Budapestre a fotózás kedvéért. Adrienn sminkesről is gondoskodott Jánvári Noémi személyében. A csapathoz Molnár Mónika is csatlakozott, aki már nem először segédkezett nekem a porték készítésében. Adrienn számára nem volt ismeretlen a modellmunka, Szabolcs azonban ezúttal először, a párja kérésére állt a kamera elé. Párfotózásban még nekem sem volt tapasztalatom, ezért különösen örültem a lehetőségnek. Nagyon fontosnak tartottam, hogy a képeken ne egyszerűen csak jelen legyen a két személy, hanem valamilyen kapcsolat is létrejöjjön közöttük. A szerelmes beállítások persze különösebb segítség nélkül is jól sikerültek, de remekül ment a kevésbé magától értetődő, "megjátszott" érzelmek kifejezése is. A két fiatal nagyon lelkesen vetette bele magát a fotózásba és ez meg is látszik a képeken. Nagyon élveztem! A Margitszigeten mindig jó háttereket lehet találni, amelyek meglepetésemre még így a semmilyen télben is nagyon kellemes színeket produkáltak.
Németh Erikával a budai várat szemeltük ki a fotózás helyszínéül. A megbeszélt találkozó előtti napon olyan reménytelenül mocskos, szürke idő volt - ráadásul egyfolytában esett -, hogy én már el akartam halasztani az egészet. Erika azonban kitartott a program mellett, és végül neki lett igaza. Néha még a nap is elő-előmerészkedett az égen, úgyhogy végül egészen elfogadható fényviszonyok kerekedtek.
Az előző bejegyzés másnapján újra Budapest köveit jártam fotótémára vadászva. Ezúttal a Szabadság híd környékét néztem ki a ki (mert hogy ezt is elérem a munkaidő lejárta után a kék óra kezdetéig). Természetesen állványt használtam, de a legtöbb kép mégsem sikerült bemozdulásos életlenség miatt. A rakpart mellett eldübörgő autók úgy látszik annyira megrázták a kövezetet, hogy az apró remegések láthatatlanul ugyan, de hatásosan tönkretették a képeket. Ismét megpróbálkoztam a zoom-technikával, de az eredmény ezúttal nem győzött meg: kicsit zűrzavaros lett a látvány. Egyedül a Szabadság-szoborról készített fotóval vagyok elégedett, ahol a lámpák már égtek, és az éppen lemenő nap is megfestette az eget.
Vasárnap délután a Nemzeti Táncszínházban jártunk, fenn a várban. Mire vége lett az előadásnak, már besötétedett. A siklóról bámulattal néztem a város fényeit: ilyen tisztának, csillogónak és színesnek még sosem láttam őket. Kedvet kaptam a fényképezéshez. Másnap munka után el is robogtam a Nemzeti Színházhoz. Azért éppen oda, mert a városnak ezt a részét könnyedén elérem a kék óra kezdetéig. Korábban láttam már csodás felvételeket a színházról - amikor nyáron vízzel teli a medence és gyönyörűséges a fények visszatükröződése - de nekem most először sikerült lencsevégre kapnom, még ha nem is a legszerencsésebb évszakban. S ha már ott voltam, persze rápillantottam a MüPára is, ami ontja magából a szebbnél szebb geometriai formákat.
Az egyik klasszikus nézet
Szoborral
Játék a fényekkel (hosszú záridő végén gyors zoom)
Májusban fogant meg az ötlet, hogy karácsonyra falinaptárt készítek kisebbik fiamnak Dávidnak és feleségének Zitának olyan filmplakátokból, amelyeket az ő fotóikból állítok össze.
Az ötlet persze nem új és legfőképpen nem eredeti, sőt (mint később megtudtam) 2011-ben még versenyt is rendeztek belőle valamelyik internetes portálon, de hát miért is lett volna ez akadály.
Karácsonyi díszkivilágosítás, kék óra, Budapest. És még csak nem is esik - ilyenkor fotózni kell. Szombaton délután el is mentem a Hősök terére, hogy lefényképezzem az ünnepi díszbe öltözött Andrássy utat...
A fotózás olyan, mint a zenélés vagy a sakkozás. Tudod, hogy nem te vagy a legjobb. Lehet, hogy még csak nem is vagy jó (még ha törekszel is arra, hogy az légy). Akkor is... élvezed és csinálod. Mert fotózni muszáj.
