Zsidó negyed - Kazinczy utca

2014. október 17., péntek

A zsidó negyedbe tervezett kirándulás előtt tájékozódtam, hogy a Gozsdu udvaron kívül milyen látnivalókat érdemes még megnézni. Ezek között kiemelt helyet foglalt el a a Király utcát és a Rákóczi utat összekötő Kazinczy utca, amely a welovebudapest.hu szerint a negyed egyik legszűkebb és legforgalmasabb utcája. Itt található a szecessziós stílusban épült Kazinczy utcai zsinagóga, a Magyar Elektrotechnikai Múzeum, és innen indult el az elmúlt évek romkocsma-forradalma is 2004-ben a Szimpla Kerttel.

Zsidó negyed - Gozsdu udvar

2014. október 16., csütörtök

A budapesti Erzsébetváros (VII. kerület) belvároshoz közeli részét zsidó negyednek hívja a köznyelv. Részben azért, mert a 19. század óta itt van a budapesti ortodox zsidóság vallási életének főbb központja, így a Dohány utcai Zsinagóga, ami Európa legnagyobb zsidó temploma (a világon is a második), valamint a Rumbach Sebestyén utcai és a Kazinczy utcai zsinagóga. Ezen a területen (a Király utca, Kertész utca, Dohány utca és a Károly körút között) volt 1944-ben a nagy gettó, ahova több tízezer zsidót költöztettek össze. Az ezredforduló idején ezekben a házakban és udvarokban kezdtek el megjelenni a romkocsmák, amelyek a mai napig is sok turistát vonzanak a környékre.


Fény-Árnyék-Szín Világ - fotópályázat

2014. október 1., szerda

Prizma Kör nem először rendezte meg a Fény-Árnyék-Szín Világ
című fotópályázatát, amelyre három kategóriában lehetett nevezni 3-3 fotóval.

A pályázat Szín kategóriájában a kiállítottak közé került az M4-es metró, Gellért tér című képem. A dupla expozícióval készült fotó készítésének körülményeiről a blogban is beszámoltam. (Ugyanebből a sorozatból került a Digitális Fotómagazin 12 legjobbja közé a Móricz Zsigmond Körtérről készült képem is a legutóbb.)

Óbudai portréfotózás Villás Brigittával

2014. szeptember 25., csütörtök

Brigivel eredetileg egy másik fotózásra szervezkedtünk (ahol ő sminkelt), de az egyezkedés végül oda vezetett, hogy ő maga állt a kamera elé.

Korábbi emlékei alapján Brigi egy graffitis falat próbált megkeresni az Árpád híd budai hídfőjénél, amit végül is nem sikerült megtalálnunk. Rábukkantunk viszont egy másikra közvetlenül a hév megállónál, így ott kezdtük el a fotózást. A megfelelő helyszíneket keresve haladtunk tovább a Hajógyár utcán keresztül a Fő tér felé, ahol a jól ismert "Esernyősök" szoborcsoport áll (ami Varga Imre műveként valójában a Várakozók címet viseli, és más elrendezésben Siófok főterén is látható). Ez azonban annyira agyonfotózott téma, hogy csak a tisztesség kedvéért álltunk meg néhány kép erejéig, inkább folytattuk utunkat a Laktanya utca felé, ahol a Trófea Grill Étterem vöröses fala kínálta magát  hátterül.


Český Krumlov - ülve, állva, sétálva

2014. szeptember 18., csütörtök

Český Krumlovban sokféle ember megfordul, többségükről első pillantásra látszik, hogy turista.

A fényképezőgép, a mobil, a tablet - vagyis a megörökítésre alkalmas eszköz szinte minden ember kezében megtalálható. És persze folyik a szelfizés, aminek számtalan formájával találkoztunk. Voltak, aki botra erősítették a gépüket, hogy jó messzire maguk elé tartva videózzák végig az útat. De a képen látható zöld "egyenruhában" feszítő fotós pár is eléggé kirítt a tömegből.

A színes forgatagot természetesen a helyiek is tarkították. Utcazenészek, árusok vagy például azok a cseh ifjak, akik esküvői ruhában evezve iszogatták a kannás bort a feldíszített gumikenuban.

Český Krumlov - portrék Mónikáról

2014. szeptember 3., szerda

Český Krumlovban egy baráti házaspárral (a Három Grácia szüleivel) és legkisebb lányukkal, Mónikával jártunk. Kirándulásaink közben időnként megkértem Mónikát, hogy álljon be egy-egy portréra. Ezekből  a képekből kötöttem egy kis csokorra valót.

Mónika nem profi modell, mégis remekül mozog a kamera előtt, ami nem is csoda, hiszen éppen most kezdi első évét a Táncművészeti Főiskolán...


Český Krumlov - Csehország ékköve

2014. szeptember 1., hétfő

Český Krumlov (ejtsd: cseszki krumló) Csehország déli részén, a Moldva (honi nevén: Vltava) kanyargós ölelésében fekszik. A város történelmi magva a világörökség részét képezi.

A folyó cikk-cakkjai félszigetszerű földnyelveket formáznak a város szívében, amelyeket hidak kapcsolnak össze. Bármerre is barangolunk, előbb-utóbb utunkat állja a Moldva, amelynek partjáról mindig valami csábító látvány tárul elénk a túloldalon, ahova még feltétlenül el kell jutni. Mindeközben zegzugos kis utcácskák színes házai és hotelei mellett, hangulatos vendéglők hívó szavától csábítva kell megküzdenünk a hozzánk hasonlóan fényképezni akaró többi turistával, akik persze mindig belelógnak a képbe.

A várost a kis dombon terpeszkedő vár díszes víztornya uralja (4. kép), amely szinte mindenhonnan látható, s amely az új és új környezetbe keretezve folyamatosan fotózásra csábít. Hasonlóképpen sok helyről feltűnik a Szent Vitus templom háromhajós épülete is (látható a 2-3. képen).

A folyó keskeny és helyenként gyors sodrású. Ha jó idő van, ellepik a különböző úszó alkalmatosságok: gumicsónakok, kenuk és fatutajok. Ez utóbbiak használatát rafting-nak is becézik, amit a tutajokat irányító kétfős személyzet léte is nyomatékosít. Néhány helyen valóban olyan esése van a folyónak, hogy csak külön kialakított "betoncsúszdákon" keresztül lehet továbbjutni, s oda valóban nem árt a rutin (van, ahol ki is kell szállniuk az utasoknak, hogy a következő pontig gyalog tegyék meg az utat). (Ilyen betoncsúszda látható - meglehetős takarásban - a 3. fotó lombokkal fedett jobboldali részén, ill. a 7. képen.) Valódi veszélyt azonban nem jelent a folyó, mert nagyon sekély. Több felborult csónakot és kenut is láttunk, amelyekre derékig érő vízből másztak vissza a kalandvágyó utasok.

Český Krumlov mindössze 450 km-re van Budapesttől (autóval 5-6 óra) - érdemes akár egy hétvégére is meglátogatni. Még saját sörgyára is van...

A Digitális Fotómagazin pályázata - Színharmónia

2014. augusztus 26., kedd

Rendszeresen pályázom a Digitális Fotómagazin havi tematikus kiírásain, amelyeken néha sikerül elnyernem a szerkesztők tetszését egy-egy fotóval, máskor pedig nem. A legutóbbi pályázat témája a Színharmónia volt. Igazi fotós téma, mégsem mondható könnyűnek...

Eddig  kétszer fordult elő, hogy 2 képemet is beválogatták ugyanazon pályázat legjobb tizenkettője közé - nagy örömömre ez most ismét megtörtént.

Az utcai fotót még 2010-ben készítettem első dslr-gépemmel, a másik kép egy idei, dupla expozíciós felvétel az M4-es metróról, aminek készítéséről itt is írtam egy bejegyzést.

Siker a XIV. Nemzetközi Magyar Fotópályázaton

2014. augusztus 22., péntek

Az "Eső" című képemet beválogatták a Magyar Fotóművészek Világszövetsége által kiírt nemzetközi fotópályázat ún. "elfogadottjai" közé az Általános színes kategóriában. A kiírás szerint ez annyit jelent, hogy a kép több kiállítást is megjár majd itthon és külföldön is. 
 

2009 ·TiSza by TNB