Superman és Superbaby

2016. április 30., szombat

Repcés portrék Virággal

2016. április 29., péntek

Két héttel ezelőtt úgy döntöttünk Virággal, hogy megpróbálkozunk egy Kistarcsa-közeli repcetáblában a portréfotózással. Akárcsak tavaly, most is vittem magammal egy kis konyhai létrát, hogy magasabbról fotózva a modell teljes alakja mögé tudjam varázsolni a sárga hátteret. Persze nem minden beállítást lehet (és érdemes) fentről fotózni, így születtek más perspektívájú képek is. Sőt, a kedvenceim végül nem is az igazi, sárga repcés fotók lettek...

Elég erős napsütés és még erősebb szél akadályozta a munkát. Ellenfényben, vakuderítéssel dolgoztunk. (Természetesebb lett volna derítőlapot használni, de sajnos nem volt segítségem, aki tartsa.) Próbáltunk úgy helyezkedni, hogy elkerüljük a kiégést, de nem mindig sikerült: a karokon bizony látszik néhol a nap nyoma (ez ellen is védhetett volna egy derítőlap). Még nagyobb gondot jelentett, hogy Virág hosszú haját minduntalan az arcába fújta a megvadult szél, s emiatt sajnos sok kép kiesett a válogatásnál.

Alig több, mint egy órát küzdöttünk az elemekkel, aztán feladtuk a további próbálkozást. Reméltük, hogy azért így is sikerült néhány használható fotót összehozni...

Tavaszköszöntő Mónikával

2016. április 13., szerda

Végre színesedik a természet, lehet újra a szabadban portrézni! A fákon ugyan még csak mutatóban vannak levelek itt-ott, de azért ez már nem a komor, szürke tél. A mindenfelé sárgálló aranyesőbokrok megragadták a fantáziámat, s arra gondoltam, milyen jó lenne néhány portrét készíteni ezekkel a rikító hátterekkel! Felvetettem Mónikának egy hétvégi fotózás ötletét, aki nagy örömömre rögtön ráállt a dologra.


Szentendrei séta

2016. március 26., szombat

Szentendre unikum a hazai városok között, hangulata és kisugárzása a mediterrán városokét idézi, igazi hazai ízekkel fűszerezve. Nem véletlenül olyan népszerű a honi és a külföldi látogatók körében egyaránt.

Elég régen jártam már e lakóhelyemtől nem is olyan távoli településen, ami elég általános dolog: a messzi helyekre nagy igyekezettel próbálunk eljutni, elhanyagolva a közeli, arra érdemes látnivalókat. Persze Szentendre azért nem igazán tartozik az elfelejtett helyek közé, hiszen sokszor jártam már ott.

Egy képem a Digitális Fotómagazinban

2016. március 5., szombat

Örömömre újabb fotóm került be a Digitális Fotómagazin rendszeresen meghirdetett pályázatainak legújabb válogatott anyagába, s így a 2016. március-április havi újság képei közé.

Ezúttal az "Épületbelsők" volt a pályázat témája.

A bekerült kép az  Árkád címet viseli, s Kos szigetén készült Canon Powershot G10 kompakt géppel, erős napsütésben. A fából készült árkád rácsos szerkezetű mennyezetén átsütő nap kontúros árnyékai jellegzetes absztrakt hatást keltenek, amely fekete-fehérben konverzióban még jobban érvényesül.

Nagyon szeretem ezt a képet, amely számomra jól mutatja, hogy szerényebb technikai háttér mellett is lehet érdekes fotókat alkotni.

Palace

2016. február 10., szerda

Az elmúlt hétvégét Hévízen töltöttük a Palace Hotelben. Először jártunk ebben a szállodában, s az épület vonalai és ívei gyorsan fotózásra csábítottak.

Az utolsó két kép ugyan tavaly készült (látszik a lombokon is, amelyek az idén még váratnak magukra), de ha már Hévíz, akkor felidézem őket újból.





Legyek én

2016. január 10., vasárnap

Amikor nincs lehetőségem (időm/alkalmam) a fotózásra, előveszem a közelmúlt termését, és slideshow-t készítek belőle. 
Nem szeretem ezt a slideshow kifejezést, amelyet leginkább diavetítésként lehetne fordítani, de az nálunk egy kicsit mást jelent. A kisvideó szó talán jobban kifejezi a tartalmat, de nem utal arra, hogy fotókból készült. Ezért mindig szenvedek a fogalmazással... ki tud jobb kifejezést?
Ezúttal Mónika és Zsolt őszi képeiből készítettem egy kisvideót.

2015 - az utolsó bejegyzés

2015. december 30., szerda

Úgy gondoltam, az idén nem csinálok összefoglalót az év fotóterméséről. Számomra 2015. legnagyobb fotós élménye a norvégiai fotóstúra volt, ezért készítettem egy néhány perces összefoglalót (slideshowt) a képekből. Mivel rengeteg fotó készült, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy csak a fekvő, 3:2 képarányú képeket tettem bele, az állók és a szélesebb fotók kimaradtak.



Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

2015. december 25., péntek

 

2009 ·TiSza by TNB