A Hold utcai csarnok

A XIX. század fordulóján a fővárosnak 44 piaca volt, amelyeken 4-8 ezer árus kínálta portékáját. A legtöbb piacon nem volt víz, egymás mellett árulták az állatokat és az élelmiszereket, a higiéniai állapotok meg sem közelítették a tisztiorvosi előírásokat. A Közgazdasági és Közélelmezési Bizottság 1892-ben tervpályázatot írt ki a központi és a kerületi vásárcsarnok kivitelezésére.

1897-ben a Fővám téri csarnokkal egy időben nyílt meg a négy kerületi, a Klauzál, a Rákóczi, a Hunyadi téri és a Hold utcai csarnok is. Ez utóbbi terveit Cziegler Győző műegyetemi tanár készítette. A nagy fesztávolságú terek beépítésénél az akkor megjelent új építési anyagokat, az öntöttvasat és a vasbetont alkalmazta. A csarnok egy háromemeletes bérház alsó szintjeit foglalja el. (Forrás: vendegvaro.hu)

Sírköves, dűlöngő temetők

Ma Tárnokon keresztül vezetett az utam, s bár ködös, szemetelő, pocsék idő volt, megálltam egy kis fotózásra - hol máshol, a temetőnél. Ami sajátos módon az út két oldalán helyezkedik el, s ott is három különböző, elkerített részen. Úgy sejtem, hogy a lakóterülettől legtávolabb eső, legkisebb terület a régi temető lehet. Sajátos atmoszférája van ennek a fejfákkal teletűzdelt "dűlöngő" temetőnek, ahol végre élesben is bevethettem új szerzeményemet, a Canon EF 70-200/4 L-t.

Régi mesékre emlékszel-e még (1)

... vagyis ha nincs más, előkerülnek régebbi képek. Ezentúl ezzel a címmel mutatom meg elfeledett fotóimat, amelyeket mégis csak előkaparok a ládafiából.

Ez a fotó még a nyaraláson készült, egy hajón, amikor a nagy melegben kidőlt a társaság. Descartes mondása jutott róla az eszembe.

Sümegi anziksz

Néhány hete Sümegen töltöttünk egy hétvégét, főként pihenéssel. Készítettem néhány fotót is, de nem voltam velük különösebben elégedett. Úgy éreztem, a fáradtság győzött az alkotói invenció fölött, ezért nem is szándékoztam feltenni képeket a blogra. Így visszanézve szerencsére nem tűnnek annyira borzasztónak - igaz, nagyon jónak sem: emléknek megfelelnek. Alig egy éves blogírói időszakom alatt azt tapasztaltam ugyanis, hogy ami itt bemutatásra kerül, az megmarad az emlékezetben, sok más pedig kihullik - néha érdemtelenül. 

Szóval jöjjön egy kis összefoglaló.

Sümeg legfőbb nevezetessége a vár, amely a város közepén-szélén magasodó domb tetején trónol, és - kis túlzással - a város szinte minden pontjáról látható. Ezért aztán nem is véletlen, hogy a legtöbb kép róla szól.

 

És hogy legyenek képek a társaságról is:

Alattunk a város

Amikor nincs időm vagy lehetőségem fotózni, előveszem régi, elhanyagolt felvételeimet, és azokon szöszmötölök egy kicsit. Mint most is...

Egy októberi késő délután felmentünk a várba, hogy megnézzük a Budavári Palotában tartott épületfestő-verseny (eredeti angol nevén paint up) bemutatóját. (Erről egy bejegyzésben említést is tettem már.) Ekkor készültek az alábbi életképek a nézelődőkről.

Miközben persze mi is nézelődtünk egy kicsit. 

A Halászbástya árnyékában egy cigányzenekar próbált (vagy örömzenélt, nem tudom), akkor született az utolsó kép, amelynek ránézésre semmi köze a többihez, ám a helyszín mégis összeköti őket.

 

Drakula él, és jól érzi magát!

Egy reggel arra a furcsa gondolatra ébredtem, hogy az éjjel Havasalföldön jártam Drakula várában. Találkoztam a félelmetes gróffal és feleségével Szilágyi Jusztinával. Először persze azt hittem,  hogy csak álom volt az egész, de néhány nappal később, amikor fényképeimet töltöttem le számítógépre, előkerült ez a fotó, ami számomra is meglepetésként minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy valóban Drakula otthonában jártam azon az éjjel...

A körülményekre már nem nagyon emlékszem, valahogy kihullottak az emlékezés szeszélyes rostáján... Csak a halálfélelem és a rémület érzése maradt meg a találkozásból. Valamint az ijesztő környezet meg a csodálkozás a pár mai korhoz illő ruháján... nem ilyenre számítottam - ha ugyan számítottam valamire egyáltalán. Hiszen azt sem tudtam, hogy náluk fogok kikötni.

Bevallom, azóta halálos rettegésben élek... Alig merek elaludni. Mi lesz ha még egyszer a társaságukba kerülök? Ugyanolyan váratlanul, mint az előző alkalommal... 

Túlélem-e egyáltalán?

2 in 1

Van, amikor az ember nem elégedett a látvánnyal. Lefényképez valamit, ami majdnem jó, de aztán amikor visszanézi a képet, kiderül, hogy mégsem. Mert valami hiányzik belőle...

Így jártam a következő két képemmel...

Vízi villanatok

Játszadozás a színekkel avagy egy agárdi kirándulás emlékei...

Élesítés Lightroommal

Az előző bejegyzésben elkezdtem egy összefoglalót Jay Kinghorn cikkéből a Photoshoppal történő élesítés módszereiről. Most folytatom a cikk bemutatását, a  LIGHTROOM élesítési eszközeivel.

Egy rövid ismétlés: az élesítés arra a tényre épül, hogy szemünk a világos és a sötét területeket tudja igazán jól különböztetni egymástól. Az élesítési eljárások ezért a képek kontúrjainak egyik oldalát világosítják, a másikat pedig sötétítik.

Élesítés Photoshoppal

A photo.net-en találatm egy cikket Jay Kinghorn tollából, amely részletes útmutatást ad a Lightroom és a Photoshop élesítési technikáiról.

Korábban írtam már egy általános összefoglalót a Photoshopban rejlő élesítési lehetőségekről, a fenti cikk azonban túlmutat ezen - érdemes megismerkedni vele.

Múló pillanatok

Doma rám kérdezett, hogy mi van velem: hetek óta nem tettem fel semmit a blogra. Való igaz, kicsit elkapott a gépszíj, nem volt időm fotózni. De hogy ne maradjon árván, elfeledve a poszt (ezt sokan post-nak írják, de ha már "magyarul" használjuk, miért ne írhatnánk magyarosan?), felteszek néhány képet legutóbbi látogatásomról az alcsúti arborétumban (amiről tettem már egyszer említést a blogban). Eredetileg úgy gondoltam, nem mutogatom őket, mert az ősz jellegzetes, de nem különösebben egyedi pillanatait ragadják meg, de van néhány, amelyeket ezzel együtt is szeretek.

Orsi

Keresztlányom, Orsi. Tüneményes, bájos és szép: igazi keresztlány. A lakásavatóján készültek az alábbi képek.

Sokáig elő sem mertem venni a fényképezőgépet. Társaságban ugyanis sokakat ingerel, ha nekiállok fotózni. Tudják, hogy ilyenkor aztán ki sem lehet verni többé a kezemből a gépet. Villog a vaku, és összevissza rohangálok a beszélgetők között... Úgy gondoltam, nem rontom el Orsi lakásavatóját, ezért megtartóztattam magam. Ám amikor a nagyi felpattant, mondván: "teljesen megfeledkeztem róla, hogy nálam a gép, és hogy fényképeznem kell", és ráadásul az általános felhördülés imígyen szóla: "hát akkor hajrá, mert a végén még nem lesznek képek erről a fontos eseményről'", akkor nekibátorodtam, és magam is kézbe vettem a gépet. De nem felejtettem el, hogy vissza kell fognom magam: harminc expó után fájó szívvel ugyan, de elcsomagoltam a felszerelést... és folyt az ünneplés tovább.

Orsi nem szokott pózolni, ezért a természetes, rá jellemző arckifejezéseket mutatják a képek. Akár elkapott pillanatoknak is hívhatnám őket. Persze nem műtermi fotók, ennek megfelelően vannak némi árnyékok itt-ott (a mennyezetre irányított vaku kellemetlen velejárói).

A képek fekete-fehérek, és (főleg az utolsók) meglehetősen lágyak - nekem így kellenek. Egy ilyen tündéri lényhez számomra ez illik.

 

Őszi sanzon

Szombat délután magára hagytam a családot, és elautóztam Alcsútra, hogy az arborétum őszi színkavalkádjából ráfessek valamit az SD-kártyára. A szokásos "szép színes, őszi képek"-hez azonban (némi csalódottságomra) az enyészet még nem maszatolta át eléggé a természetet, ezért ráértem elkalandozni egy kicsit a hosszú záridős felvételek világába. A módszer lényege az volt, hogy a gépet először célra tartottam, majd az expozíció végén hirtelen elmozdítottam függőleges vagy körkörös irányba. Persze az 1/4 és 1/8 záridőknek pont a végét elcsípni elég huncut feladat, csak érzésre mehet az ember, s túl korai mozgatásnál csak kuszaság lesz az eredmény. A hosszú záridőnél eleve adott a bemozdulás, vagyis biztosan életlen lesz a kép (tudom: állvány! - de még nincs). Ám ha sikerül úgy megtartani a gépet, hogy még ne okozzon hányingerszerű érzetet az élesség túlzott hiánya, akkor sajátos atmoszférájú,  kicsit festményszerű, az őszi hangulatot elég jól tükröző képek jönnek létre. Legalábbis most így gondolom. Aztán lehet, hogy később meg kidobom őket a szemétbe. Végül is lehet, hogy csak az én szemem szokott már hozzá a látványhoz, mindenki más csak életlen pacákat lát...

Versek alá

"Öreg ember, se családja, se barátja"

Volt egy álom

Egy kis gondolatkísérlet...

Épületfestés a Budai Várban

A Budavári Palotában nyáron épületfestő-versenyt (közismert angol nevén "Pain up"-ot) tartottak, amit nemrég megismételtek. (A részletek a fenti linken megismerhetők.) A Nemzeti Galéria "B" épületének hátsó, csaknem 1000 nm-es falára vetített diaporáma-jellegű versenyművekről sok fotó látható a neten, ezért a sajátjaimat nem teszem fel, azok úgyis inkább csak emlékképek.

Aranymetszés és harmadolás

Bevezetés:

Aki rápillant a bejegyzésre és szembetalálja magát a számok és a geometriai ábrák sokaságával, azt azonnal kiveri a víz, az egekbe szökik a hőmérséklete és riadtan nyúl az egér után, hogy fejvesztve iszkoljon el az oldalról. Pedig fölösleges. Mondanivalómat ugyanis alig lesz nehezebb megemészteni, mint egy tic-tacot!

Gyerek, kutya, macska, elefánt

A képek a kistarcsai görhönyfesztiválon készültek ...

Emberek fotózása - mikor kell engedély?

Emberek fotózásánál és a fotók közreadásánál gyakran merül fel a kérdés: kell-e hozzá a képen szereplő személy(ek) hozzájárulása, vagy sem? Ezzel a témával ma a fényérték.hu levelezőlistáján találkoztam, ahol egy ezzel foglalkozó, részletes cikkre hívták fel a figyelmet. Az írás a fotozz.hu oldalon jelent meg blúzer tollából még 2008-ban, éppen ezért nem tudom, hogy az időközben megváltozott Polgári Törvénykönyv vonatkozó rendeletei még azonosak-e a régiével, amire a cikk hivatkozik. De gyanítom, hogy ebben a témában nem lehet nagy változás...