Van, amikor az ember nem elégedett a látvánnyal. Lefényképez valamit, ami majdnem jó, de aztán amikor visszanézi a képet, kiderül, hogy mégsem. Mert valami hiányzik belőle...
Az előző bejegyzésben elkezdtem egy összefoglalót Jay Kinghorn cikkéből a Photoshoppal történő élesítés módszereiről. Most folytatom a cikk bemutatását, a LIGHTROOM élesítési eszközeivel.
Egy rövid ismétlés: az élesítés arra a tényre épül, hogy szemünk a világos és a sötét területeket tudja igazán jól különböztetni egymástól. Az élesítési eljárások ezért a képek kontúrjainak egyik oldalát világosítják, a másikat pedig sötétítik.
A photo.net-en találatm egy cikket Jay Kinghorn tollából, amely részletes útmutatást ad a Lightroom és a Photoshop élesítési technikáiról. Korábban írtam már egy általános összefoglalót a Photoshopban rejlő élesítési lehetőségekről, a fenti cikk azonban túlmutat ezen - érdemes megismerkedni vele.
Doma rám kérdezett, hogy mi van velem: hetek óta nem tettem fel semmit a blogra. Való igaz, kicsit elkapott a gépszíj, nem volt időm fotózni. De hogy ne maradjon árván, elfeledve a poszt (ezt sokan post-nak írják, de ha már "magyarul" használjuk, miért ne írhatnánk magyarosan?), felteszek néhány képet legutóbbi látogatásomról az alcsúti arborétumban (amiről tettem már egyszer említést a blogban). Eredetileg úgy gondoltam, nem mutogatom őket, mert az ősz jellegzetes, de nem különösebben egyedi pillanatait ragadják meg, de van néhány, amelyeket ezzel együtt is szeretek.
A fotózás olyan, mint a zenélés vagy a sakkozás. Tudod, hogy nem te vagy a legjobb. Lehet, hogy még csak nem is vagy jó (még ha törekszel is arra, hogy az légy). Akkor is... élvezed és csinálod. Mert fotózni muszáj.