A blog - ráncfelvarrás alapfokon

2011. január 13., csütörtök

Amikor az ember nem tud kedvenc időtöltésével foglalkozni, akkor nekiáll valami pótcselekvés révén mégiscsak közelebb kerülni hozzá.

Valószínűleg akkor sem volt szó másról, amikor nekiálltam a blogomon változtatni. Nagy szükség nem volt rá, de jól esett. Az eredményt láthatjátok. Azok kedvéért, akik most tévednek ide először, a mellékelt képen bemutatom a régi formátumot. 

Valójában nem tettem mást, csak kicseréltem a fejlécet. A legfőbb bajom az volt az eredetivel, hogy kicsit rövidebb volt a kelleténél. Ha szélesebbre húznám, akkor torzulna a kép, vagy a méretarányok megtartása esetén túl nagy lenne (túl magas).

Az új fejléchez választott megoldás jól ismert és - fotós blog lévén - kézenfekvő is: fotókból raktam össze. Érdekes feladat volt. Melyeket válasszam a képeim közül? Mert vannak ezeknél jobb fotóim is, amelyek azonban nem elég látványosak, színesek, figyelemfelhívók. Persze mindegy a magyarázat, az eredmény a lényeg - végül ezek mellett döntöttem. Ez a fejléc egyébként nagy rugalmasságot ad a jövőre nézve, mert bármikor, bármelyik képet kicserélhetem másikra. Ez pedig végtelen időkig lehetőséget biztosít a játszadozásra!

Ha már a blog kinézeténél tartunk, hadd nézzek vissza kicsit a kezdetekre... Annak idején ugyanis sokat szöszöltem a megfelelő sablon kiválasztásával, több ok miatt is:

  • mivel abszolút grafomán vagyok, és több szöveget gyártok a többségnél (természetesen csak fotós blogokról beszélek), fontosnak tartottam, hogy a bejegyzések felülete nagy (széles) legyen. Sok sablont a kisebb képernyőkre gondolva elég keskenyre terveztek, és ezekben éppen a szövegterület a kicsi, ezért ezek számomra mind kiestek.
  • kéthasábos blogot kerestem, mert bár a három- és többhasábosok szépek, de megint csak kevés helyet hagynak magának a blogbejegyzés területének.
  • világos alapon sötét legyen a szöveg. Nagyon szépek és elegánsak a fekete alapú blogok, sőt, a legtöbb esetben a fotók is sokkal szebbek sötét háttéren. Csak éppen a szöveget nehezebb olvasni. Újságoknál gyakran olvasatlanul lapozom tovább a fényes, fekete lapokra írt cikkeket. Szemrontóak és bántóan vibrálnak (a fekete-sárga kombinációt különösen utálom). Képernyőn szerencsére nem ennyire borzasztó a dolog, a sötét hátterek nem riasztanak el attól, hogy mások (sokkal szebb) blogjait olvasgassam, ám mivel a sajátomat nem csak olvasom, de írom is, a kényelmesebb megoldásnál akartam maradni.
  • ami a legnehezebb volt: olyan blogformátumot találni, amelynél alapállapotban részletek láthatók az utolsó néhány bejegyzésből, lehetőleg egy-egy bélyegképpel, tehát nem a legutolsó bejegyzés teljes szövege (ahogyan a legtöbb blogban), vagyis azonnal egy kis ízelítőt kínál a blog tartalmából. Vannak ezek között olyanok is, amelyek csak a bélyegképeket mutatják, a hozzájuk tartozó szöveget nem, vagy csak akkor, ha a képre rámutatunk az egérrel. De ilyen blogsablonokból bizony nem nagy a választék.

Végül ezt találtam. Kicsit alakítgattam rajta, formálgattam, a hátterét megbuheráltam, és most a fejlécet is kicseréltem. Nem lesz szépségdíjas, az biztos.

De azért érdekelne: nektek hogy tetszik?


13 megjegyzés:

Kecskeméti Fotókör írta...

Jó lett a fejléc, nekem a választott "szlogened" is nagyon bejött eddig is.
:-) Érdekes, hogy én is pont a napokban "csinosítgattam" a naplómat! Úgy látszik van valami a levegőben amit a blogozók éreznek csak!

2011. január 13. 9:53
orbán domonkos írta...

szerintem is jobb lett. megérte vele szöszölni! :)

2011. január 13. 10:36
TiSza írta...

Köszönöm, hogy megnéztétek. Na és hogy (ilyen gyorsan) reagáltatok is :-)
A fejléc meg a blog megvan, már csak jó fotókat kell készíteni :-)

2011. január 13. 10:44
Doriphoto- Kézdi Dóra írta...

Nekem nagyon tetszik az új fejléc! Tényleg van valami a levegőben én is megújultam egy kicsit :).
Mit lehet tenni, új év, új fotók, és a megújult blogod ahová mindig szívesen betérek! :)

2011. január 13. 17:36
TiSza írta...

Köszönöm Dóra! Örülök, hogy tetszik, és örülök ha betérsz :-)

2011. január 13. 17:40
Csirmaz Zoltán írta...

Jó lett a változtatás, s a "szlogened" nálam is 5-ös.:)



Írtam egyet a gmail-edre.:)

2011. január 15. 17:55
TiSza írta...

Köszönöm Zoli! Levélben ment a válasz.

2011. január 15. 19:12
Névtelen írta...

Nagyon klassz! A legjobban a mottód tetszik!

PS: hamarosan mindenkihez eljutok én is:-)

2011. január 19. 20:42
TiSza írta...

Réka, örülök neked :-)

2011. január 19. 21:28
Kőrösi László írta...

Szép, kellemes, letisztult a blogod. Tetszik ez a séma (vajon ez melyik?), de mint látom, ahhoz hogy ne torzítsa el a fotókat, a nyitóképet 1:1 arányban kell feltenni. Mivel először jártam nálad, böngészgettem kicsit. Megérte! :)

2011. január 27. 8:33
TiSza írta...

László, örülök, hogy idetévedtél!
Az eredeti blogsablon nevére sajnos már nem emlékszem, megpróbáltam megnézni a html-kód fejlécét, hátha ott megtalálom, de ott sincs. Elég sok dolgot megváltoztattam rajta, szerintem már nem nagyon hasonlít az eredetire...

2011. január 27. 12:17
Kőrösi László írta...

Megtaláltam a sablont. Egy kérdésem lenne. Mivel nem látom a fejlécnél a belépési lehetőséget, a sablon alkalmazása után, hogyan lehet belépni a szerkesztőfelületre? Köszönöm válaszod!

2011. január 27. 16:41
TiSza írta...

Nem biztos, hogy jól értem a kérdésedet... A fejlécet szeretnéd megváltoztatni? A blogspot ad némi lehetőséget rá, de csak korlátozottan. Gondolom, ezt megtaláltad, ha a sablont alkalmazni tudtad. De ha ennél tovább akarsz menni, ahhoz már programozási ismeretekre van szükség.
Ha gondolod, folytassuk e-mailen: tiszafoto_kukac_gmail.com

2011. január 27. 17:02

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB