Portréfotózás - modell: Keszeli Nikolett

2011. június 6., hétfő

Néhány héttel ezelőtt bejelentkeztem egy internetes oldalra, ahol modellek, sminkesek, fodrászok, stylistek, ruha- és ékszertervezők valamint fotósok találhatnak egymásra különböző munkáikhoz. Itt lehetőség van partnereket keresni az ún. TFCD-fotózáshoz is. A fogalom a Time for CD kifejezésből ered, lényege, hogy az adott feladatra összeszövetkezők ingyen dolgoznak (csak az idejüket és szakértelmüket áldozzák a feladatra), munkájuk egyetlen "jutalma" a fotós által CD-n átadott képek (nem kereskedelmi célú) felhasználási lehetősége. Így a modell a róla készült fotókkal kiegészítheti a portfóióját, amivel megrendeléseket, munkát kereshet, de az anyagot ugyanúgy felhasználhatja a fotós és a többi résztvevő is. Persze nem kötelező, hogy egy ilyen alkalommal minden szakma képviselője jelen legyen, van úgy, hogy csak a modell és a fotós találkozik egymással.

A fotózás megkezdése előtt érdemes tisztázni, hogy pontosan mit is értenek a résztvevők a fogalmon. Sok fotós ún. Modellszerződést köt a partnerével, amely minden fontos részletet tartalmaz (hány fotót ad át a végén a modellnek, feldolgozott állapotban vagy csak nyersen stb). Ezzel elkerülhetők a későbbi kellemetlen félreértések és a viták.


A regisztráció után rövid időn belül sikerült megszervezni egy TFCD-fotózást egy modellel, Keszeli Nikolettel. Késő délután találkoztunk a Népligetben, ahol a frissen beszerzett 110 cm-es derítőlapokat is mindjárt hadba állítottam. Kezelésükben Molnár Mónika (a Három Grácia legfiatalabbja) volt a segítségemre, ezúton is nagy-nagy köszönet érte!

A derítőlapok használatáról sokat tanultam Doma képeiből és leírásaiból. Ezekből elég egyértelműnek tűnt, hogy napos időben nem igazán szerencsés arany derítőlapot alkalmazni, mert túl sárga lesz a fény - sokkal természetesebb színezetet ad a modell arcának az ezüst. Népligeti fényképezésünk idején kissé felhős volt az ég, csak néha-néha elővigyorgó nappal, ami végül is szerencsés körülménynek bizonyult, mert ritkán keletkeztek durva árnyékok a modell arcán. Doma oldalának kommentjei között vokod viszont rávilágított arra, hogy az árnyékfény hideg kék színét ilyen esetekben is érdemes arany derítőlappal felmelegíteni. Ebből kiindulva végig a derítőlap arany felületét használtuk, és úgy gondolom, jól tettük...

A képek Canon EOS 450D+Canon 70-200 f/4 L kombóval készültek, ISO 400-800 között.




 




TFCD-vel kapcsolatos oldalak::


14 megjegyzés:

orbán domonkos írta...

még nem tudom melyik a kedvenc, mert több is tetszik.
Szerintem még később visszanézek szavazni. :)

2011. június 6. 11:24
TiSza írta...

Érdeklődve várom. De tényleg, mert az ember mindig kíváncsi, mások hogy látják.

2011. június 6. 13:59
Kozma Erzsébet írta...

Remek portrék. Nehezen tudtam kedvencet választani, de nekem a nyolcadik tetszik a legjobban az érdekes vágása és a háttér becsillanásai miatt.

2011. június 6. 22:08
orbán domonkos írta...

A nyolcadik valóban erős kép, szerintem a 3-4-8-12 a befutó.

2011. június 6. 23:47
TiSza írta...

Köszönöm!
Kicsit elgondolkodtam, melyiket értjük pl. 8-nak... Erzsi leírása alapján (az összes közül) a 9. kép lehet (a képnézegető megszámozza őket, ott látható is, melyik hányas, és a fekete-fehér beköszönő képet tekinti az 1.-nek). Doma sorrendjénél inkább arra tippelek, hogy a "hivatalos" számozásra gondolt.

2011. június 7. 14:31
Kecskeméti Fotókör írta...

Nekem a sok kép közül:
6 (orrcimpát javítva)
15 (fülre egy kis hajat rakva)
17 (jobb mint az 5-ös a szűkebb vágás miatt)
a favoritok!

2011. június 9. 14:24
TiSza írta...

Köszönöm!

2011. június 9. 15:10
Névtelen írta...

Csak ámulok! Nagyon szép portrék! Gratulálok!

2011. június 18. 19:11
Peethy írta...

Nagyon tetszenek! :) Lehet tudni, hogy melyik az a weboldal, amelyről az írás elején beszélsz? Köszönöm!

2011. június 22. 13:42
TiSza írta...

Köszönöm mindkettőtöknek!

Peethy, a hivatkozott oldalak:
http://www.modellonline.hu/
http://www.fotosbazis.com/

2011. június 25. 19:28
Szabó Szilárd írta...

Szívesen kipróbálnám ezt a műfajt, remek képeket csináltál! Nem valószínű, hogy szűk hazámban összejönne egy ilyen kezdeményezés!

2011. július 4. 20:01
TiSza írta...

Nagyon élvezem, ha minden sikerül, jönnek még majd továbbiak is.
Előbb-utóbb biztosan összejön majd nálatok is, de hát ez nyilván nem vigasz... Itt nálunk is főleg Bp-en van erre esély.

2011. július 5. 6:57
Marcsi írta...

Remek portrék! Gratulálok!

2011. július 23. 0:20
TiSza írta...

Köszönöm Marcsi!

2011. július 26. 8:12

Megjegyzés küldése

 

2009 ·TiSza by TNB