A fotózás megkezdése előtt érdemes tisztázni, hogy pontosan mit is értenek a résztvevők a fogalmon. Sok fotós ún. Modellszerződést köt a partnerével, amely minden fontos részletet tartalmaz (hány fotót ad át a végén a modellnek, feldolgozott állapotban vagy csak nyersen stb). Ezzel elkerülhetők a későbbi kellemetlen félreértések és a viták.
A regisztráció után rövid időn belül sikerült megszervezni egy TFCD-fotózást egy modellel, Keszeli Nikolettel. Késő délután találkoztunk a Népligetben, ahol a frissen beszerzett 110 cm-es derítőlapokat is mindjárt hadba állítottam. Kezelésükben Molnár Mónika (a Három Grácia legfiatalabbja) volt a segítségemre, ezúton is nagy-nagy köszönet érte!
A derítőlapok használatáról sokat tanultam Doma képeiből és leírásaiból. Ezekből elég egyértelműnek tűnt, hogy napos időben nem igazán szerencsés arany derítőlapot alkalmazni, mert túl sárga lesz a fény - sokkal természetesebb színezetet ad a modell arcának az ezüst. Népligeti fényképezésünk idején kissé felhős volt az ég, csak néha-néha elővigyorgó nappal, ami végül is szerencsés körülménynek bizonyult, mert ritkán keletkeztek durva árnyékok a modell arcán. Doma oldalának kommentjei között vokod viszont rávilágított arra, hogy az árnyékfény hideg kék színét ilyen esetekben is érdemes arany derítőlappal felmelegíteni. Ebből kiindulva végig a derítőlap arany felületét használtuk, és úgy gondolom, jól tettük...
A képek Canon EOS 450D+Canon 70-200 f/4 L kombóval készültek, ISO 400-800 között.
14 megjegyzés:
még nem tudom melyik a kedvenc, mert több is tetszik.
2011. június 6. 11:24Szerintem még később visszanézek szavazni. :)
Érdeklődve várom. De tényleg, mert az ember mindig kíváncsi, mások hogy látják.
2011. június 6. 13:59Remek portrék. Nehezen tudtam kedvencet választani, de nekem a nyolcadik tetszik a legjobban az érdekes vágása és a háttér becsillanásai miatt.
2011. június 6. 22:08A nyolcadik valóban erős kép, szerintem a 3-4-8-12 a befutó.
2011. június 6. 23:47Köszönöm!
2011. június 7. 14:31Kicsit elgondolkodtam, melyiket értjük pl. 8-nak... Erzsi leírása alapján (az összes közül) a 9. kép lehet (a képnézegető megszámozza őket, ott látható is, melyik hányas, és a fekete-fehér beköszönő képet tekinti az 1.-nek). Doma sorrendjénél inkább arra tippelek, hogy a "hivatalos" számozásra gondolt.
Nekem a sok kép közül:
2011. június 9. 14:246 (orrcimpát javítva)
15 (fülre egy kis hajat rakva)
17 (jobb mint az 5-ös a szűkebb vágás miatt)
a favoritok!
Köszönöm!
2011. június 9. 15:10Csak ámulok! Nagyon szép portrék! Gratulálok!
2011. június 18. 19:11Nagyon tetszenek! :) Lehet tudni, hogy melyik az a weboldal, amelyről az írás elején beszélsz? Köszönöm!
2011. június 22. 13:42Köszönöm mindkettőtöknek!
2011. június 25. 19:28Peethy, a hivatkozott oldalak:
http://www.modellonline.hu/
http://www.fotosbazis.com/
Szívesen kipróbálnám ezt a műfajt, remek képeket csináltál! Nem valószínű, hogy szűk hazámban összejönne egy ilyen kezdeményezés!
2011. július 4. 20:01Nagyon élvezem, ha minden sikerül, jönnek még majd továbbiak is.
2011. július 5. 6:57Előbb-utóbb biztosan összejön majd nálatok is, de hát ez nyilván nem vigasz... Itt nálunk is főleg Bp-en van erre esély.
Remek portrék! Gratulálok!
2011. július 23. 0:20Köszönöm Marcsi!
2011. július 26. 8:12Megjegyzés küldése